
A fogyatékkal élők élethelyzeteivel ismerkedhettek meg az érdeklődők a csíkszeredai Vár téren csütörtökön. A Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ sérült fiataljai és munkatársai ugyanis figyelemfelkeltő napot szerveztek.
2016. május 20., 13:022016. május 20., 13:02
A Mindannyian mások vagyunk elnevezésű rendezvényt hetedik alkalommal szervezték meg, ezúttal közel ezer gyerek vett részt a foglalkozásokon. „A figyelemfelkeltő napok sorozatát akkor kezdtük el, amikor tudatosult bennünk, hogy az átlaggyerekeknek nincs teljesen tiszta képük arról, hogy milyen is az, amikor valaki fogyatékkal élő. Mert nem úgy van, hogy van a fogyatékkal élők világa, és van a mi világunk, hanem ez egy közös világ, ahol mindannyian mások vagyunk. Ezeken a rendezvényeken szeretnénk bemutatni a mindennapi életet, mert a fogyatékkal élők is pont olyan gyerekek, pont olyan fiatalok, csak egy picit más szükségleteik vannak, másképp kell a mindennapi életüket berendezniük” – mutatott rá Demeter Zsuzsa, a Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élők programjának koordinátora.
Az érdeklődőket interaktív élmény- és játékparkkal várták, összesen nyolc, úgynevezett szigettel. A hallássérültek szigetén a jelnyelvnek és a jelnyelvvel való kommunikációnak az alapjait ismerhették meg, a Nehezen tanulok, de kitartó vagyok elnevezésű szigeten az értelmi fogyatékos és az autista fiatalokkal való munka szépségeit mutatták be, a mozgássérültek szigetén a kerekesszékkel, a mankóval való járást és a szájjal való festést lehetett kipróbálni. A manók szigetén a kicsiket várták, a Láto-más szigetén a nemlátók és gyengén látók élethelyzeteit lehetett kipróbálni szaglás, tapintás, ízlelés által. Idén is volt Élőkönyvtár, ahol fogyatékkal élő fiataloktól lehetett kérdezni. A rendezvény fővédnöke Pap Róbert Flórián cselgáncsozó volt, ő vezette a Mozogjunk együtt szigetet. Ezzel a szervezők arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy függetlenül attól, hogy valakinek van vagy nincs fogyatéka, a mozgás az életünkhöz tartozik. Ugyanakkor fontosnak tartották azt is, hogy a gyerekek, fiatalok hozzájuk közel álló, elérhető példaképpel találkozzanak.
Noha az éppen arra járók közül kevesen kapcsolódtak be a rendezvénybe, a szervezők elmondták, a partnerek, a megszólított iskolák már számítanak arra, hogy ha május, akkor a Caritas tart egy ilyen rendezvényt. „Nyitottak, érdeklődőek, megszokták már. Ez egy nagyon nagy előrelépés. Az is, hogy folyamatosan kint vannak a különböző szervezetek, a hallássérültek szervezete, a mozgássérültek szervezete, a Manó Tanoda. Ők évről évre segítenek, hogy ennek a napnak itt értelme legyen, közösen találjuk ki a programokat. Az nagyon fontos, hogy hiteles emberekkel találkozzanak a gyerekek, mert akkor nem csak beszélünk arról, hogy a sérültekhez hogy kell viszonyulni, hanem látják is, hogy mit kell tenni, ha van egy helyzet, ahol segíteni kell, hogy lehet bevonni őket is a tevékenységekbe” – osztotta meg lapunkkal Váta Emese, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, a figyelemfelkeltő nap koordinátora.
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.
Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
szóljon hozzá!