A budapesti színész-házaspár újrázik

Zsúfolt ház előtt koncertezett a budapesti színész-házaspár pénteken Marosvásárhelyen, és máris újabb erdélyi turnéra készülnek. Március elején három helyszínen turnézik ismét a jól ismert Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra páros, visszatérnek Marosvásárhelyre, majd Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is énekelnek.

Szász Cs. Emese

2012. február 08., 11:592012. február 08., 11:59

2012. február 08., 12:102012. február 08., 12:10



A jól ismert Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra páros

A Budapesti Operettszínház művészházaspárjának turnéját a DEFENDER Műsor és rendezvényszervező iroda szervezi. Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra egy pár a színpadon, de a valóságban is. Bereczki Emerton-díjas musicalszínész, rendszeresen fellépett a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte. De a kereskedelmi televíziók közkedveltje is, 2011-ben részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Peller Mariannal alkotott duettpárost. Hétvégétől pedig a TV2 Megasztár 6 című tehetségkutatójában zsűrizik hétről hétre.

Bereczki Zoltánnak megjelent szólólemeze Száz év címmel. 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az Operett Angyalai formáció hangszerelését, és az Operettszínház Mozart! című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű Rómeó és Júlia CD is. Szinetár Dóra, Jászai Mari-díjas színművésznőt 2005. június 17-én vette feleségül, aki 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja és része az Operett Angyalai formációnak is.

A duettkoncerten vegyes program várja az érdeklődőket: operett, illetve musical (Rómeó és Júlia) mellett könnyűzenei dalokat (Hangokba zárva) is hallhatnak az érdeklődők. A műsorban ezúttal fellép Buta Árpád Attila marosvásárhelyi előadóművész is, aki zongorakísérettel operett- és musicaldarabokat ad majd elő.

A koncert március 5-én Marosvásárhelyen lesz a Kultúrpalotában, március 6-án a székelyudvarhelyi Ifjúsági Házban lépnek fel, majd március 7-én a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házában fejezik be turnét. A koncertek minden helyszínen 20 órakor kezdődnek.

Jegyeket 35 lejtől kezdődően lehet elővételben vásárolni Marosvásárhelyen a Kultúrpalota jegypénztáránál, Székelyudvarhelyen a Star Rádiónál, az UFF-nál és a Heti Hirdető szerkesztőségénél, Sepsiszentgyörgyön pedig a Művelődési Ház és a színház jegyirodájában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés