55 éve ropják a színpadon

Egykoron énekkarral, zenekarral és tánckarral kezdték, akkor több mint százan álltak színpadra és még Állami Székely Népi Együttesnek hívták magukat. Azóta eltelt 55 év, sok minden változott, de még a nevük is. Mára a Maros Művészegyüttesnek tapsolhatunk egy-egy kiadós néptáncműsor után.

Szász Cs. Emese

2011. november 22., 16:022011. november 22., 16:02

2011. november 22., 16:152011. november 22., 16:15

1956 őszén alakult meg az akkori kulturális miniszter jóváhagyásával az Állami Székely Népi Együttes. Első bemutatójuk a Viszik a menyasszonyt című előadás volt 1957-ben, akkor még több mint százan voltak az együttes tagjai, ugyanis hátul énekkar és zenekar adta a hangokat, elől pedig maga a tánckar ropta a ritmusra. A 80-as években kényszerűségből vették fel a Maros nevet, majd a 90-es évektől román tagozattal is bővült az együttes. A Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila szerint voltak nehéz és könnyebb időszakok az együttes életében, minden kornak megvoltak a maga kihívásai.

A táncosok terjesztik a népművészetet

„Ma is kihívásokkal kell szembenéznünk, a Maros Művészegyüttes meg kell hogy feleljen a 21. századi kulturális intézmények kihívásainak, vagyis mindent meg kell tennünk azért, hogy ne veszítsük el a közönséget, és a néptánc továbbra is népszerű maradjon, nem csak a magyarság számára, hanem  bármilyen érdeklődő számára” – mondja Barabási Attila, aki szerint az együttes célja ma is a népművészet népszerűsítése. Ugyanakkor az igazgató meggyőződése, hogy Erdélyben Maros megyében a legnépszerűbb a néptánc és népzene, ami főként a Maros Művészegyüttes tevékenységének köszönhető. „Az utóbbi időben az együttes táncosai felvállalták azt a nemes feladatot, hogy tiszta, autentikus táncokat oktatnak, csoportokat vezetnek különböző településeken. Tánctáborokat szerveznek, tánccsoportokat irányítanak a művészeink. Úgy érzem, hogy Maros megyében a néptánc iránti érdeklődés sokkal nagyobb, mint azelőtt. Közben pedig közelebb kerültünk az autentikához is, hiszen a múlt rendszerben a Megéneklünk, Románia típusú előadásokat kellett színpadra állítani” – hangsúlyozza az igazgató.

Félszáz év és még öt

Még egy ember életében is nagy idő az 55 év, nemhogy egy tánckar életében, a különleges évfordulót november 24-én és 25-én ünnepli a Maros Művészegyüttes. A csütörtök a magyar ajkú közönségé, akkor avatják fel az együttes egykori koreográfusa és igazgatója, Székely Dénes emléktábláját. Majd az elmúlt évek legjobb koreográfiájából összeállított jubileumi műsorral lép színpadra az együttes. Barabási Attila szerint úgy próbálták összeállítani az ünnepi műsort, hogy azok is magukra ismerhessenek a koreográfiából, akik még a múlt rendszerben ropták a táncot a Népiegyüttes színpadán. Érdeklődőben pedig remélhetőleg nem lesz hiány. Az együttes vezetői próbáltak olyan embereket meghívni, akik az alapításnál is ott voltak. Ígéretek szerint régi nagy táncosok, akik egykoron a színpadon táncoltak, csütörtökön a közönség soraiban ünneplik a jubileumi évfordulót.

Az eseményre 19 órai kezdettel a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában kerül sor, azelőtt fél héttől avatják az emléktáblát. A román tagozat pedig hasonlóan az elmúlt évek legjobb koreográfiáiból válogatott össze egy csokornyit, ők 25-én mutatják be a jubileumi műsorukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról