
Fotó: Gergely Imre
Mindenki számára elérhető próbaterem nyílt Gyergyószentmiklóson, ahol zenészek próbálhatnak, demófelvételeket készíthetnek, és akár új zenekarok is alakulhatnak. A fiataloknak, kezdőknek kiváló lehetőség.
2026. július 09., 20:002026. július 09., 20:00
Akármilyen meglepő, tény, hogy úgy nőnek ki egymás után a gyergyói zenekarok, és jelennek meg rendre új előadók a zenei színtéren, hogy
Mostantól viszont már ilyen is segíti a fiatal, kezdő, feltörekvő zenészeket. Amikor a város benevezett a Magyarország Ifjúsági Fővárosa versenybe, az egyik célkitűzés egy ilyen próbaterem létrehozása volt.
Fotó: Gergely Imre
Benedek Balázs, a Bázis Központ vezetője elmondta: hiánypótló megvalósítás ez, hiszen állandó, közösségi próbaterem nélkül a helyi zenekarok többnyire ideiglenes helyszíneken gyakoroltak. Mostantól egy minőségi,
A beruházás szakmai koordinátora, Korpos Szabolcs szerint a terem kialakításába bevonták a helyi zenészközösség legnagyobb részét az egész fiataloktól a veteránokig.
Elmondhatta a meglátásait többek között Péter Gellért, Bagossy László, Fülöp Lóránd, Fodor László, Ferenc József, Bereczky Botond, Molnár Cs. Attila is, vagyis jelenlegi és korábbi ismert zenekarok tagjai. Az ötletelés során született vélemények alapján döntöttek arról, hogy
A mintegy tízezer euró értékű felszerelés tudatosan kiválasztott eszközökből áll. Dobfelszerelés, zongora, gitárok, erősítők, keverő, mikrofonok és hangfalak állnak a zenészek rendelkezésére. A cél az volt, hogy olyan fiatalok is minőségi hangszeren játszhassanak, akiknek esetleg nincsenek ilyen szintű saját eszközeik, de a profiknak is megfelelő legyen a gyakorlásra.
Fotó: Gergely Imre
A városközpontban, a Marcipán cukrászda udvarán megközelíthető terem online foglalási rendszerrel működik. Az in-time applikáción egy- vagy kétórás időszakokra lehet időpontot foglalni reggel 10 és este 10 óra között.
Fotó: Gergely Imre
A szervezők emellett azt is tervezik, hogy
A próbaterem az Ifjúsági Főváros évében ingyenesen használható. Később egy jelképes, non-profit alapú bérleti rendszert vezetnének be, amely kizárólag a fenntartási költségeket és az elhasználódó eszközök – például húrok, dobverők, dobbőrök vagy kábelek – pótlását fedezné.
A kezdeményezők tervezik, hogy további források bevonásával a felszereltséget is tovább tudják fejleszteni.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.
Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
szóljon hozzá!