
Igyekszik felnőni a társulatvezetői feladathoz Kányádi Szilárd
Fotó: Veres Nándor
Próbáról jön, majd egyeztet néhány dolgot a főkönyvelővel. Tennivaló van bőven, azon igyekszik, hogy az ideiglenes megbízatása alatti időszak zökkenőmentesen teljen, ami a színház működését illeti. Kányádi Szilárdot nevezte ki a fenntartó csíkszeredai önkormányzat február elsejétől a Csíki Játékszín élére. A székelyudvarhelyi származású színész-rendezővel beszélgettünk.
2018. február 06., 15:002018. február 06., 15:00
2018. február 14., 17:082018. február 14., 17:08
− A 2016/2017-es évadtól szerződtél a Csíki Játékszínhez. Hogyan telt az első csíki évadod?
− Munkával, hála Istennek. Ugyanakkor be kellett illeszkedni, meg kellett szokni a várost, az új körülményeket, helyzeteket. De nyugodtan mondhatom, hogy sikerült a beilleszkedés, és egy olyan befogadó csapatra találtam, akikkel neki lehet menni akár a nagyvilágnak is.
− Több társulatban is megfordultál, több színházban is dolgoztál, milyen intézményt találtál itt?
− Egy jól működő belső rendszerrel találkoztam, ahol rendben mennek a dolgok. Köztudott, hogy nem kis munka ezt jól megszervezni. A szervezett munkamenet korábban is nélkülözhetetlen volt számomra, most is az, és ezt olyan hagyományként látom a Csíki Játékszín életében, amit nem is szeretnék megtörni. Szeretném ezt a rendszert megtartani, ahol lehet és szükséges, megerősíteni és fejleszteni.
Ezt nagyon fontos jól előkészíteni, hiszen ennek köszönhetően úgy megyünk neki a következő évadnak, hogy a jövőre vonatkozó szervezkedéseket és döntéseket meg tudjuk hozni úgy szakmai, mint magánéleti szempontból.
− Székelyudvarhely, Békéscsaba, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Csíkszereda. Erről az útvonalról mesélj, kérlek.
− Székelyudvarhelyen érettségiztem, ott kezdtem színjátszózni, tizedikesen ott kerültem be egy igazi színházi előadásba, pontosabban a székelyudvarhelyi színház első szilveszteri produkciójába, az Én és a kisöcsém című zenés vígjátékba. Onnan datálható az, hogy színpadra léptem. Ezt követően Békéscsabára kerültem, az ottani színház mellett működő alapítványi iskolába, ahol színész szakon végeztem, és rengeteget játszottunk a Békéscsabai Jókai Színház előadásaiban. 2006-ban kerültem haza és szerződtem le a Tomcsa Sándor Színházhoz. Egy évad után felvételiztem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházrendező szakára, oda jártam öt évig. Amiután elvégeztem, felkérést és meghívást kaptam a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatához, ott négy évadot töltöttem, majd Csíkba szerződtem. Így kerültem ide, ezek az eddigi szakmai útvonalam állomásai.
− Mikor fogalmazódott meg a gondolat benned, hogy mint társulatvezető szeretnéd segíteni a színház munkáját?
− Nem volt egyszerű meghozni a döntést, nagyon sokat gondolkodtam rajta. Elég hosszas folyamat volt a pro és kontra érvek felsorakoztatása, amelyre tavaly december végén tettem véglegesen pontot. Az elhatározásom akkor született meg.
− Február elsejétől meghatározott időre vagy kinevezve.
− A törvény nagyon tisztán és pontosan írja elő az ilyen esetekre megszabott forgatókönyvet. Az ideiglenes igazgatói megbízás százhúsz napra szól, és addig érvényes, amíg a pályázati kiírás során, egy nyertes pályázat következtében meg nem kapja a következő igazgató a kinevezést. A pályázatot február 16-án fogják kiírni, melyre én is be fogom adni a tervezetemet.
− Többször is elhangzott nyilvánosan, hogy Parászka Miklós végigviszi, vagy végig szeretné vinni az évadot. Ez nem így történt, a színházalapító direktor a szerződése lejártával január végén nyugdíjba vonult. Számíthatsz-e az ő segítségére?
− Természetesen.
− A kinevezésedet illetően a társulat részéről milyen volt a reakció?
− Nem volt még társulati gyűlés a kinevezést megelőzően, ahol jelezhettem volna, hogy meg fogom pályázni a posztot. Az viszont elhangzott a legutóbbi társulati gyűlésen, hogy Miklós engem javasolt erre a köztes időszakra. Ezt tudomásul vette mindenki. Személyes beszélgetések alapján azt merem mondani, hogy egy nagyon kemény csapat van mögöttem, és támogatnak.
− Mi történik jelenleg a csíki teátrumban?
− Zajlanak a Kurázsi mama és gyermekei próbái, készülünk a február 23-i bemutatóra, és játsszuk a műsoron levő előadásainkat. Az én szempontomból pedig még az történik, hogy
és a lehető leghamarabb megismerkedni a Csíki Játékszín működésének minden részletével, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ez a százhúsz nap zökkenőmentesen teljen.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.
szóljon hozzá!