Toxikoma – a fölösleges drámákkal tarkított magyar „drogfilm”

Azt viszont már kevesebben tudták, hogy Szabó Győző a sztárság mellett nagyon kemény időkön van túl, amiről a még 2012-ben megjelent Toxikoma címet viselő, önéletrajzi könyvében ír, és hihetetlenül olvasmányos módon tárja az érdeklődő elé mindazt, amin drogosként az elmúlt évtizedekben átment.

A mára már a könyv alapján készült filmnek köszönhetően bestsellerként számon tartott, nem túl vaskos olvasmány tényleg letehetetlen, de csak azoknak ajánlott, akik bírják az ilyesfajta gyűrődést, és van gyomruk és idegrendszerük a benne leírt helyenkénti szörnyűségekhez, hiszen Szabó Győző drogos viszontagságai minden bizonnyal a legkeményebbek közül valók.

A drogtripek vizuális megjelenítése is szenzációs, a vibráló falak, valamint a lakást elárasztó lassított eső-szekvencia egyértelműen a film legjobb pillanatainak számítanak, hiszen olyan atmoszférát teremtenek, amit egy amerikai látványfilm is megirigyelhetne. A történet is izgalmasan indul, helyenként már a „drogfilmek” egyik etalonjának számító Trainspottingot is megidézi, hiszen

A film nagy része az elvonón játszódik (ami a Toxikoma könyv csupán egy részlete), és Csernus Imre, valamint Szabó Győző harcait helyezi a középpontba, vagyis azt, hogy épp melyikük akar és tud felülkerekedni a másikon, ki tudja jobban érvényesíteni a saját igazát, ami adott esetben épp azzal ér véget, hogy a Molnár Áron által játszott Szabó Győző

korábban írtuk

Utazás egy sztárpszichiáter fejében: Bányai Kelemen Barna

Pár éve még hazai deszkákon láttuk, most a mozivászonról köszön vissza Bányai Kelemen Barna: a marosvásárhelyi színész az egyik főszereplője a Toxikoma című, új magyar közönségfilmnek. Nem is akárkit alakít, hanem a sztárpszichiátert, Csernust Imrét.

A két főszereplőt alakító színésznek köszönhetően egyébként meglepően könnyen el lehet vonatkoztatni attól, hogy éppen Szabó Győző és Csernus Imre acsarkodásait látjuk a vásznon, sőt a marosvásárhelyi származású Bányai Kelemen Barna mintha nem is a sztárallűrös, szókimondó pszichiátert játszaná, hanem egy hozzá hasonló önfejű szakembert, akit történetesen szintén Imrének hívnak. De a noÁr által játszott Győző sem az a mackós, bajszos, eszelős tekintetű színész, hanem

A Toxikoma tehát egy jól induló, de végül középszerbe és pátoszba fulladó közönségfilm, ami népszerűségét egyértelműen Szabó Győzőnek és alkotótársainak köszönheti, de

Nem azt mondom, hogy a Toxikomát nem érdemes megnézni, de aki az igazi történetet szeretné, az jobb, ha egyenesen Szabó Győző könyvét veszi kézbe, és letudja azt egy nap alatt. Sokkal elborzasztóbb és sokkal hitelesebb képet ad a drogfüggőségről és a leszokás fázisairól, mint amit Herendi Gábor filmje két órában próbál egy meglehetősen pátoszos lezárással átadni a mozivásznon.

A filmet az alkotás romániai premierjén, Csíkszeredában, a Csíki Moziban láttuk.