Fejes Krisztina. Erdélyi gyerekek, fiatalok zenei fejlődését segíti
Fotó: Gábos Albin
A Pongrác-tetőn született az ötlet, de az erdélyi gyökerek, valamint a világjárvány is „tehet” arról, hogy két évvel ezelőtt a magyarországi zongoraművésznő, Fejes Krisztina egyesületet alapított, hogy felkarolja az erdélyi zeneiskolák tehetségeit. Előbb hangszerekkel, majd tudással segítette az itteni zenésztanoncok néhány kiemelkedő képviselőjét. A két év munkájának gyümölcse pedig a július 10-ei GernyeFesten lesz látható és hallható.
2022. július 07., 18:272022. július 07., 18:27
2022. július 09., 09:592022. július 09., 09:59
A Liget.ro olvasói előtt talán nem ismeretlen Fejes Krisztina zongoraművésznő, aki 2019-ben már mesélt arról, hogy egy erdélyi zenei alapítvány létrehozását tervezi, amelyen keresztül gyerekek, fiatalok zenei tehetséggondozását segítené. A gondolatot pedig tett követte, s munka már több mint két éve tart.
„Ez az erdélyi tehetséggondozás egy nagyon sokéves gondolatom, nem csak kétéves. Álltam a Pongrác-tetőn, és jött az ihlet – valahogy így tudnám megfogalmazni, hogyan is történt. Mivel nekem szegről-végről erdélyi vérem van, valamint Bartók Béla is vezérfonalat képvisel az életemben, Erdély tényleg a szívügyem” – beszél az okokról a művésznő, aki azt gondolta, hogy ezzel az „erdélyi szívüggyel” csinálni kéne valami értelmeset, ami esetleg összekapcsolja a szétszakadt magyarországi részeket. A zongoraművész úgy véli, Erdély amúgy is annyira gazdag művészetileg, hogy az ember nem tudja elkerülni, hogy belebotoljon egy tehetségbe vagy valamilyen kreatív ötletbe. Így Fejes Krisztina a zenét tanuló növendékek segítését tűzte ki célul magának.
Négy város négy művészeti iskolájában összesen húsz tanoncot oktat személyesen a művésznő
Fotó: Gábos Albin
Az ötlet megvalósulásához – nem titkolja – hozzájárult a 2020-ban kezdődő világjárvány és az akkori lezárások. „Itthon ültem feltett lábbal a teraszon, s arra gondoltam, itt az idő, most vagy soha. S egyszerűen kidolgoztuk a két alelnökömmel, György-Dóczy Katalinnal és Szebeni Zsuzsával a Fejes Művészeti Akadémia Alapjait. Az egyesület félig erdélyi lett és félig magyarországi, s bár mozogni nem tudtunk a lezárások miatt, elindult az ötletelés” – meséli a művésznő. Hozzáteszi, első próbálkozásuk egy hangszerpark felújításra szóló program volt, amelyre az Emberi Erőforrások Minisztériumától nyertek támogatást, tavaly tudták átadni. Az új hangszerek után pedig következett a mesterkurzus-program: négy város négy művészeti szakközépiskolájában összesen húsz gyermeket tanít Fejes Krisztina személyesen – a művésznő ugyanis bár egy bezárt online világban találta ki a program alapjait, de nem igazán hisz az online tanításban, főként a zene világában.
„Most érik be a kétéves munkánk gyümölcse. Nagyon sok tehetséges, tanulni vágyó diákra bukkantunk Erdélyben, akiknek pályáját a továbbiakban is szeretnénk egyengetni. Az egyesület ugyanis a hosszútávú tehetséggondozásról szól, amellyel a gyermek jövőjét is igyekszünk irányba terelni” – fogalmaz a zongoraművész, aki azzal a jó hírrel szolgált, hogy a növendékeiket most színpadon is megismerheti bárki, ugyanis július 10-én a gernyeszegi Teleki Kastélyban kerül megrendezésre a GernyeFest, amelynek egyik fő célja, hogy fellépési, bemutatkozási lehetőséget nyújtson az akadémia mentoráltjainak. A fiatalok Marosvásárhelyről, Nagyszebenből, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról érkeznek, és a világ zeneirodalmának remekeiből adnak elő részleteket.
A gernyeszegi Teleki-kastély lesz az egynapos exkluzív fesztivál helyszíne
Fotó: Haáz Vince
A mentoráltak koncertjei azonban csak egy szelete az egy napos exkluzív fesztiválnak – tudjuk meg. A Maros megyei kastélyba látogatókat rendhagyó népművészeti programokkal, kamaraesttel, és izgalmas, a zenei határokat átlépő produkcióval is várják vasárnap. Kora délután az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében népzenei koncertek, táncház, kézműves foglakozások, például pártakészítés is várja az érdeklődőket. Ezt követően az Akadémia mentorprogramjában részt vevő diákok adnak koncertet. 18.30-kor kamarakoncerttel folytatódik a fesztivál, amelynek műsorán Schumann, Brahms, Dohnányi és Liszt művei szerepelnek. Közreműködik Fejes Krisztina, Onczay Zoltán, Szabó Gábor és Wenting Kang. A 20 órakor kezdődő Celectro koncert stílusok összefonódását kínálja Bach zenéjétől kezdve az indai Rágán át egészen a kortárs és jazz improvizációig, mindez elektronikus alapokon kiteljesedve.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!