Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

19:17

Fordított hagymás leveles tészta

18:30

„Szégyen volt, amit láttunk” – kikelt magából a Marosvásárhelyi ASA edzője

18:24

Aranygóllal dőlt el az álomdöntő a téli olimpia férfi jégkorongtornáján

17:23

Húszgólos különbséggel győzött, bejutott a felsőházba a marosvásárhelyi futsalcsapat

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

A gyalogátkelőn gázoltak el egy fiatal lányt Csíkszeredában

Filmekbe illő autós üldőzés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Juhait próbálta menteni a medvétől, a gazdát sebesítette meg a nagyvad

Több mint kétszáz elpusztult állat, és egy félholt szarvas, amit végül nem tudtak megmenteni

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken

Csökkenő átoltottság, növekvő halálozás – az álhíreket okolja az egészségügyi miniszter

Filmekbe illő autós üldőzés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Színpadról dobozba, majd onnan könyvbe: Erdélyi magyaRock

Zilahi Csaba évtizedek óta követi az erdélyi magyar rockzenei életet

Fotó: Pinti Attila

Az erdélyi magyar rockzenei élet első négy évtizedét összefoglaló könyv jelent meg nemrégiben az Exit Kiadó gondozásában: Zilahi Csaba rádiós újságíró Erdélyi magyaRock 1970–2010 című könyve interjúkat, újságcikkeket, tényeket és véleményeket tartalmaz az erdélyi magyar rockzenekarokról. A könyvben kilencvenegy zenekart és előadót sorakoztat fel. Vele beszélgettünk.

Péter Beáta

2022. május 25., 19:192022. május 25., 19:19

2022. május 25., 19:202022. május 25., 19:20

Zilahi Csaba a Kolozsvári Rádió műsorvezetője és zenei szerkesztője, akinek az 1990-es évek elejétől rendszeresen jelentek meg zenei rovatai az Európai Időben, a Krónikában, a Szabadságban. Már diákkorában beleszeretett a rock műfajába, sulizenekarokban játszott, gyűjtötte a rocklemezeket, később tehetségkutatók zsűritagjaként, valamint az Erdélyi Gitártábor kezdeményezőjeként is szoros kapcsolatban volt az erdélyi rockzenei élettel.

„A szüleim nem rockzenét hallgattak otthon, de volt egy régi klasszikus gitárja nagymamának, amit a 19. század végén készítettek Bécsben. Hat-hetedikes lehettem, amikor édesanyám lehozta a padlásról, és a kezembe adta. Egy barátommal találtunk néhány Füles magazint, amely alapjában véve rejtvényújság volt, de valamilyen csoda folytán gitárkották is voltak benne, úgyhogy egy Füles magazinból tanultam meg az első akkordokat. Aztán elkapott a rockzenekar-alapítási láz, és az iskolában sulizenekart alapítottam, két együttesben is benne voltam. Ez a hetvenes évek végén volt, úgy éreztük akkor, hogy miénk a világ. Az is sokat számított persze, hogy akik kiálltak a színpadra, azok tetszettek a lányoknak, én pedig tetszeni akartam nekik. Feldolgozásokat játszottunk, Edda, Piramis, LGT, Omega dalokat. Annak idején bizonyára sok ilyen sulizenekar alakult Erdély-szerte. Ezek voltak azok az idők, amelyek most utólag megszépülnek, és amelyeket valamelyest tükröz a könyvem is” – emlékezett vissza, amikor Csíkszeredában, a könyve első bemutatója előtt leültünk beszélgetni.

Hiánypótló kötet

Fotó: Pinti Attila

A könyv születéséről elmondta, kezdetben a régi újságcikkeket szerette volna csupán összegyűjteni, hiszen már azokból is kibontakozik valamelyest ennek a műfajnak a húsz-huszonöt éves története. Az általa írt, interjúkat, koncertbeszámolókat, lemezkritikákat, zenekari bemutatkozókat tartalmazó cikkek 1990 és 2004 között jelentek meg a különböző lapokban. „Mivel ezek nekem megvoltak a padláson egy dobozban, mert a régi újságokat annak idején gondosan félretettem, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ezeket elővenni, és egy könyvbe összegyűjteni. Így indult a könyvnek a gondolata, aztán ez továbbfejlődött, mert

úgy gondoltam, néhány szóban megemlítem, hogy mi történt azokkal a zenekarokkal, akikről annak idején írtam. Nem akartam lexikont írni, de végül az is lett belőle.

A könyvkiadó javasolta, hogy jobb, ha az elejére írjuk a zenekaroknál a lexikális adatokat, és utána jönnek az újságcikkek. Ezek javarészét én írtam, de voltak barátaim, akik munkatársai voltak a zenei rovataimnak. Az ő cikkeik nélkül nem lett volna teljes a kép, így az ő írásaik is bekerültek a könyvbe” – magyarázta Zilahi Csaba.

Már tervezi a kiadvány folytatását a szerkesztő

Fotó: Pinti Attila

Hozzátette, miután felkutatta, kinyomozta, hogy mi történt azokkal a zenekarokkal, akikről írt annak idején, úgy vélte, hogy nem szabad kimaradnia az 1970-es és ’80-as éveknek sem, hiszen akkor is intenzív rockzenei élet volt Erdélyben, és annak idején teljesen mást jelentett, fontosabb szerepe volt ennek a műfajnak a fiatalok életében, mint manapság.

„Szerencsére többször készítettem interjút Boros Zoltánnal, aki a hetvenes évek erdélyi magyar könnyűzenének a legfőbb támogatója volt, ő volt a könnyűzenei szerkesztő a Román Televízió magyar adásában. Úgyhogy annak idején, aki jól zenélt, és bekerült a magyar adásba, az országos hírnévre tehetett szert nagyon hamar, mert csak az az egy tévéadó volt. Magyar adás csak heti két-három óra – már a régi szép időkben, mert aztán egyre rövidebb lett –, úgyhogy aki ott fellépett, azt a fél ország megismerte Ezt az időszakot is muszáj volt feltérképezzem, mert anélkül nem lett volna kerek a történet” – vázolta a szerkesztő.

A szerző rámutatott, a nyolcvanas évek erdélyi rockzenei élete nagyban különbözött a hetvenes évekétől, hiszen megszűnt a magyar tévéadás, megszűntek a körzeti rádióstúdiókban a magyar rádióműsorok.

A rockzene pedig régiósodott, azaz csak egy-egy régióban voltak ismertek, népszerűek különböző zenekarok, a nevüket máshol nem nagyon ismerték, mivel nem volt már egy olyan médium, ahol országos hírnévre tehettek volna szert. Ezért is mutatta be külön a könyvben a hetvenes évek rockzenei életét, majd a továbbiakban külön mutatja be régiónként, időrendi sorrendben a zenekarokat, egészen 2010-ig.

„Így aztán a nyolcvanas éveknek is utánajártam.

Egy nagyon intenzív rockzenei élet volt akkor, voltak zenekarok, amelyek sportcsarnokokat töltöttek meg, és szinte semmi nem maradt utánuk.

De azért maradtak felvételek, a vásárhelyi és a kolozsvári rádió készített hangfelvételeket, és aztán ők maguk készítettek demó kazettákat, amelyeket sokszorosítottak és a haverjaiknak osztogattak, úgyhogy ezek a nyolcvanas évek zenekarjai is bekerültek a könyvbe. Nagy csoda, hogy vannak olyan együttesek, amelyek túlélték az elmúlt rendszert, és a mai napig aktívak. Például a csíkszeredai Role együttes, vagy Csutak István is, aki azon kevesek közé tartozik, akinek megjelenhetett önálló nagylemeze a nyolcvanas években a Garabonciás együttessel. Ő a politika kedvéért egy időre a szegre akasztotta a gitárját, de az utóbbi időben megint elővette, úgyhogy ő is az egyik nagy túlélője ennek a műfajnak. Mint ahogy a Metropol zenekar is, amely olyan legendája az erdélyi rockzenének, mint Magyarországon az Omega, vagy az LGT.”

Zilahi Csaba elmondta, a nyolcvanas években ez a zene a fiataloknak a szabadságvágyát fejezte ki.

„Hogyha feltettem otthon egy rocklemezt és meghallgattam, akkor valahogy elszálltam egy másik világba, ami sokkal szabadabb volt, mint az a világ, mint amiben valójában éltem. Egyfajta szabadságvágyat fejezett ki, és nyilván, hogy egy kicsit ezekben a rockdalokban, lemezekben benne volt a »rothadó kapitalizmus«, ahogy mondták annak idején, tehát az, amiről mi csak álmodoztunk, és ami farmert, hifitornyot meg ilyesmiket jelentett. Persze, a nyugati zenekarok lemezei is eljutottak hozzánk, és azok messzire repítettek minket, legyen szó a Deep Purple-ról, a Pink Floydról, a Metallicáról vagy az Iron Maidenről. De ugyanakkor akik művelték ezt a műfajt, úgy érezték, hogy ezáltal a dalokban esetleg elmondhatnak olyasmit, amit amúgy nem lehetne.”

A Csíkszeredai Könyvvásáron mutatták be elsőként a kötetet

Fotó: Pinti Attila

Éppen ezért több zenekart is betiltottak a nyolcvanas években, például Marosvásárhelyen a Reflex-et, Kolozsváron a Rival együttest szüntették meg egyik napról a másikra. „Volt a kommunista pártnak egy olyan nyúlványa, amit úgy neveztek, hogy a szocialista kultúra és nevelés megyei bizottsága, az ott dolgozók szálltak ki ezekre a koncertekre, és tartották szemmel ezeket a fiatalokat. Nyilván szoros kapcsolatban álltak a Securitatéval, hiszen

ha egy magyar zenekar színpadra lépett, és előtte összegyűlt két-háromszáz fiatal, az egy óriási veszélyt jelentett annak idején a rendszerre és az országra, legalábbis a szekusok azt gondolták.

Bizonyos szempontból igen, mert amikor elmentünk egy koncertre, úgy éreztük, hogy más világba cseppentünk, ahol szabadok lehetünk, ahol együtt énekelhetünk a zenekarral, és ahol kiüvölthetjük magunkból azt a sok fájdalmat, ami belénk szorult a hétköznapokon.”

Zilahi Csaba 91 zenekart és előadót sorakoztat fel a könyvben

Fotó: Pinti Attila

Zilahi Csaba elmondta, már érlelődik a gondolat, hogy legyen folytatása vagy bővített kiadása a kötetnek, hiszen bármennyire törekedett, hogy minél teljesebb képet nyújtson erről a műfajról, még a megjelenés után is jelezték, hogy egyik-másik zenekar kimaradt. „De ezek már olyan zenekarok, akik után semmi nem maradt. Mert ez is egy szempont volt, hogy olyan együttesek kerüljenek be elsősorban a könyvbe, akik után maradt hangfelvétel vagy rádiófelvétel, nem feltétlenül lemez, de legalább egy demó kazetta, amire ők felvették négy-öt dalukat. Azért is voltam szerencsés helyzetben, mert a kilencvenes évek elejétől – mivel rockműsorom volt a Kolozsvári Rádióban – meghívtak különböző tehetségkutatókra zsűrizni, és ide elküldték a zenekarok a dalaikat. Eleinte még kazettán, majd CD-n is, ezeket összegyűjtöttem, és ezek is külön egy banános dobozban, úgy, mint a régi újságok, megvannak. Így aztán végignéztem, hallgattam az összes kazettát, CD-t, és annak alapján is tudtam, hogy erről és erről az együttesről írni kell, még akkor is, ha annak idején nem volt róluk újságcikk. Ez volt egy szempont, hogy maradjon valami a zenekarok után.

Tervezem a könyvnek a bővített kiadását, mert ugyan 2010-nél megálltam, de az elmúlt bő egy évtizedben is annyira termékeny volt ez a műfaj, annyi sok tehetséges zenekar van,

akiknek ma már a lehetőségük is megvan arra, hogy ismerjék őket, hogy feltétlenül egy következő kiadásban egy-két év múlva róluk is írni kell a kötet folytatásában.”