Spanyol udvarhölgyek a sétatéri színpadon. Nyerj jegyet a Las Meninas-ra!

Ernesto Anaya Las Meninas (Az udvarhölgyek) elnevezésű drámája már a címében is utal a spanyol aranykor egyik legkiemelkedőbb festőjének, Diego Velázqueznek az alkotására, amely 1656-ban készült. A festmény látványa olyan gondolatsort indított el az íróban, amelynek lecsapódása a Kolozsváron most bemutatott dráma.

Velázquez alkotásának összetett és titokzatos kompozíciója kérdéseket vet fel a valóságot és az illúziót illetően, valamint bizonytalan kapcsolatot teremt a néző és a megfestett alakok között. Ezekből a bonyodalmakból kifolyólag a Las Meninas egyike a nyugati festészet legszélesebb körben elemzett festményeinek. A chilei származású Anaya már végzett jogászként a kilencvenes években érkezett Mexikóba azzal a feltett szándékkal, hogy filmezést tanuljon. Az egyik kurzuson egy Joscovich nevű tanára a vetítővászonra kinagyította Velázquez szóban forgó festményét, aztán egy órán át beszélgettek róla. Anaya – saját bevallása szerint – egyszer csak olyasmit látott a vásznon, amit senki más: egy arcot. És villámcsapásként érte a felismerés: az a homályos arc ő, Ernesto Anaya, Velázquez őt festette meg, ő is ott van benne a képben! A festmény tematikája és mondanivalója nem hagyta nyugodni szerzőnket, igaz, eltelt tíz év, mire az első mondatot sikerült leírnia, és még tizenkettő, mire befejezte a drámát.

A művészet filozófiája

 Ahhoz, hogy jobban megértsük Anaya darabjának cselekményét, valamennyire ismernünk kell Velázquez festményét. Az alkotás egy nagy szobát ábrázol, mely IV. Fülöp spanyol király madridi palotájában található, és bemutat néhány személyt, akik leginkább a spanyol királyi udvarból ismertek. Néhány szakember leírása szerint az alkotó egy pillanatképet festett le egy adott pillanatban. Néhányan kitekintenek a képből a néző felé, míg mások kölcsönösen néznek egymásra. Az alkotáson a fiatal Margit Terézia spanyol infánsnő a kíséretével van körülvéve, amely az udvarhölgyeiből, a gardedámjából, a testőrségéből, két törpéből és egy kutyából áll. Közvetlenül mögöttük, a festő önmagát ábrázolta, amint egy nagy vászonra fest. Velázquez kifelé néz, a festői téren kívül, ahol a festmény nézőjének is állnia kellene. A háttérben egy tükör figyelhető meg, amin visszaverődik a király és a királyné felsőteste. Helyzetükből adódóan őket a festői téren kívül kell helyezni, a néző közelébe. Egyes tudósok spekulációi azt támasztják alá, hogy a képük a tükröződése annak a festmények, amelyiken Velázquez éppen dolgozik a festményen.

A szépség drámája

A kolozsvári előadás, az alkotóknak köszönhetően, egy szóval így írható le: szép.

Velázquez szerepében a talpig férfias Szűcs Ervin akkor komoly, amikor kell, akkor játékos vagy filozofikus, amikor a szöveg és a cselekmény megkívánja. Véleményem szerint kolozsvári karrierjének egyik legjobb alakítását hozta a színész, bár ez már a sokadik alkalom, hogy tehetségét bizonyította. Az általa megformált figura – maga a festő – gyötrődik. Egy ideje felhagyott a festéssel, sokkal többre vágyik, minthogy vásznakat pingáljon. A nagyra törés pedig kínnal, megalkuvásokkal, eszmék feladásával  jár, mindezt pedig remekül ábrázolja a színész. 

Nagyon hiteles a naivabb, gyerekesebb udvarhölgy szerepében Kicsid Gizella, ahogyan remekül alakítja az érettebb, de ugyancsak kissé infantilis másik udvarhölgyet Kató Emőke. Párosuk valósággal feldobja az előadást, élvezet nézni játékukat. Margarita szerepében Imre Éva lubickol, remekül formálja a makacsságával és gyermeki akaratossággal kitűnő, állandóan követelőző infánsnőt.    

– mondja a rendező.

A produkció a kolozsvári színház 2017-ben a fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatának egyik kiválasztott projektjeként valósul meg. Ennek keretében láttunk már kevésbé „közönségbarát” és nagyon jó előadásokat is. A Las Meninas az utóbbiak közé tartozik, ajánljuk megtekintését.