Nagy Gyöngyvér. Festő, fényképész és költő rokonáról írt monográfiát
Fotó: Pinti Attila
Mezei József festőről, ükanyjának testvéréről írta meg első könyvét a csíkszeredai Nagy Gyöngyvér. Az 1848-as tüzérségi honvédtiszt és képzőművész nagymonográfiájának összeállítását három éves kutatómunka előzte meg. A könyvről és annak „főszereplőjéről” a szerzővel, Nagy Gyöngyvérrel beszélgettünk.
2018. november 20., 16:002018. november 20., 16:00
2018. november 20., 20:312018. november 20., 20:31
– Hogyan találkozott Mezei József nevével?
– 1870-ben jelent meg verseskötete, egyet ükanyámnak is dedikált. A kötet egyik verssorának – „Hol vagy múzsám, festészet múzsája?” – köszönhetően jött létre ez a nagymonográfia, ugyanis a költőnek hitt Mezei Józsefről kiderült számomra, hogy valójában festőművész volt.
Művészettörténészekkel, levéltárosokkal, muzeológusokkal, egyházi alkalmazottakkal folytattam hosszas levelezést, kutattam a Nemzeti Galériában, a Nemzeti Múzeumban, az Országos Levéltárban, a Magyar Tudományos Akadémián, a Hadtörténeti Intézetben, az interneten, mely során róla szóló dokumentumok, festményei és általa készített fényképek kerültek elő. Mindezt teljesen autodidakta módon végeztem, hiszen nincsen ilyen irányú végzettségem, fényképészként dolgoztam negyven éven át a Csíki Székely Múzeumban.
– Melyek voltak a leginkább említésre méltó felfedezései?
– Mezei József a magyarországi Kislétán született, azonban a községben elfeledték emlékét, ezért a kislétai közösségi oldalra írtam róla. Egy ottani helytörténésznek, Pénzes Lászlónak köszönhetően 2016-ban emlékművet állítottak számára, és az emlékmű másik oldalán még további 23 honvédnek. Azóta itt tartják a március 15-ei ünnepségeket. Ezt elérni nagy öröm volt számomra. Szintén sikernek könyvelhettem el, hogy a Kolozsvári Képzőművészeti Múzeum gyűjteményében lévő, ismeretlen férfiról készített portrén a neves néprajzkutató Lehoczky Tivadart ismertem fel. Több személyiség portréját is megfestette, így Petőfi Sándort, Bem József, Damjanich János és Czetz János tábornokokat. Kutatásom legértékesebb darabja a Mezei Józsefhez intézett Orbán Balázs-dedikálás.
Több személyiség portréját is megfestette, így Petőfi Sándorét, illetve Bem József, Damjanich János és Czetz János tábornokokét
Fotó: Veres Nándor
– Milyen kép alakult ki Mezei Józsefről, ki volt ő, mit kell tudni róla?
– Mezei József 1823-ban született Kislétán, földmérő mérnöknek tanult, majd tüzérhadnagyként részt vett az 1848-as szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban, Bem-tábornok csapatában. A forradalom után Marastoni Jakab képzőművészeti akadémiáján tanult fél évet. Majd két évet olaszországi tanulmányúton volt. Száznál is több alkotását tudtam összeírni, amit tizenöt év festészeti munkássága alatt készített. Sok oltárképet festett Szatmár és Bereg megye templomai számára, a nagybányai római katolikus templomok összes oltárképe Mezei alkotása, de ő festette a máramarosszigeti templom főoltárát is. Fontos megemlíteni, hogy Orbán Balázsnak barátja és munkatársa volt, a Székelyföld leírása monumentális mű számára készített fényképeket. Tragikus sorsú művész volt, hiszen 38 évesen elveszítette egyetlen kislányát, és negyvenéves korára elveszítette látását. 1882-ben Budapesten hunyt el, a mai Fiumei Úti Sírkertben temették el, de sírjának pontos helye nem ismert.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!