Oscar-díj ide vagy oda, ezt a hat filmet mindenképp látni kell

A történet szerint két fiatal brit katonának kell eljutnia az egyik, támadásra készülő hadtesthez azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy 1600 ember belerohanjon a németek által állított kelepcébe. Az egész film versenyfutás az idővel, miközben a háború minden elképzelhető borzalma a néző szeme elé tárul. Holttestek, patkányok, szorult helyzetek mindenütt, egyszóval minden borzalom, ami révén

A hirtelen lövésektől és váratlan helyzetektől ijedten rándulhat össze a néző, de azt is láthatjuk, hogy egy testes rágcsáló mekkora pusztítást tud végezni, ha rosszkor van, rossz helyen. A film alig ad szusszanásnyi időt, hiszen a szereplőkkel együtt mi is összeszorított foggal izguljunk végig, hogy sikerül-e a lehetetlennek tűnő küldetés. Az Amerikai szépség és a Skyfall rendezőjének új filmje kétségtelenül és megérdemelten van tehát az idei év legjobbjai között.

A Jojo Nyuszi egy hatalmas karikatúra a náci Németországról, ahol a főszereplő kisfiú legjobb barátja az általa elképzelt Adolf Hitler, akit maga a rendező kelt életre. A történet szerint a kis Jojo élete értelme kérdőjeleződik meg, amikor rájön, hogy anyja egy zsidó lányt bújtat a házuk emeletén.

Az üzenet pedig egyértelmű: gyűlölködés és fölösleges háborúk nélkül sokkal szebb hely lenne a világ.

utóbbit előszeretettel űzi kedvenc kosárcsapata, a Celtics meccseinek vonatkozásában.

A Sandler által alakított Howard Ratner több vasat is tart a tűzben, tetemes adósságspirálban létezik, hitelezői pedig egymásnak adják az ékszerbolt jelképes kilincsét. Egy csiszolatlan, több millió dollárra taksált opálokat tartalmazó kő jelenti a reménysugarat a kereskedő számára a reménytelen helyzeteiből való kilábalására, de ahogy

Ratner egy pillanatig sem vesz alább a tempóból, ez pedig a cselekmény szédületes pörgését eredményezi, amit rendkívül hatásos, syntwave-elemekkel tűzdelt, hol andalító, hol pedig rendkívül tempós zenei aláfestéssel kapunk, több mint két órán keresztül. A közelmúltban játszódó film érdekessége, hogy többen is saját magukat alakítják, így például Kevin Garnett kosárlegenda egy fiatalabb önmagát játssza. Mellettük több pályakezdő színész is bizonyít, ez az egyveleg pedig az év első hónapjának egyik legjobb filmélményét eredményezi.

Szájbarágósan: a szegények parazitaként próbálnak élni a gazdagokból, azonban ez az alaphelyzet olyan váratlan fordulatokat eredményez, hogy csak kapkodjuk a fejünket,

A film egyik legfontosabb tanulsága pedig, hogy lehet akármilyen jó terved, egy adott ponton úgyis dugába dől, emellett pedig az egyre szélesebbre nyíló társadalmi szakadékról is levonhatunk néhány következtetést.

Miután meghiúsul a Ferrari felvásárlása, a Ford vezetői úgy döntenek, hogy a versenypályán győzik le riválisukat, ennek érdekében pedig pénzt, paripát és fegyvert adnak a Matt Damon alakította Caroll Shelby ex-autóversenyzőnek, aki már autótervezésben utazik. Ő pedig rengeteg kompromisszum árán meggyőzi a zseninek, de ugyanakkor nagyon öntörvényűnek és emiatt irányíthatatlannak számító Ken Milest, hogy segítsen megtervezni a legjobb autót, amivel felvehetik a versenyt a Ferrari járműve ellen. Egy hőstörténet bontakozik ki, amiben a jók felemelkednek, a rosszak pedig elnyomják őket, elbuknak, majd újra felállnak. Eközben pedig

Christian Bale megint hatalmasat alakít, ezúttal Ken Milessé lényegül át rendkívül hatásosan. És bár tipikus hollywoodi felemelkedés-történetet látunk, a befejezés nem giccses és pátoszos, hanem olyan, amilyennek lennie kell.

És, hogy ki ölte meg a Christopher Plummer által alakított Harlan Thrombeyt? Egy darabig egyértelmű, aztán mégsem, aztán mégis. A váratlan fordulatokat vevő nyomozás kellően izgalmas, hogy két órán át kitartson, ami pedig jó hír, hogy a filmet övező kritikai és anyagi sikernek köszönhetően máris bejelentették a folytatást. Reméljük, hogy nem egy újabb, csalódást keltő, fölösleges második rész lesz.