Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

19:17

Fordított hagymás leveles tészta

18:30

„Szégyen volt, amit láttunk” – kikelt magából a Marosvásárhelyi ASA edzője

18:24

Aranygóllal dőlt el az álomdöntő a téli olimpia férfi jégkorongtornáján

17:23

Húszgólos különbséggel győzött, bejutott a felsőházba a marosvásárhelyi futsalcsapat

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

A gyalogátkelőn gázoltak el egy fiatal lányt Csíkszeredában

Filmekbe illő autós üldőzés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Juhait próbálta menteni a medvétől, a gazdát sebesítette meg a nagyvad

Több mint kétszáz elpusztult állat, és egy félholt szarvas, amit végül nem tudtak megmenteni

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken

Csökkenő átoltottság, növekvő halálozás – az álhíreket okolja az egészségügyi miniszter

Filmekbe illő autós üldőzés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Művészi lószeretet egy életen át: 90 éves Nagy György

Kilencvenedik születésnapi kiállítás. Még most is rajzolgat az idős művész

Fotó: Veres Nándor

A szobájában öltönyösen üldögélt jöttömre várva Nagy György, azaz Gyuri bácsi. Előtte való nap nagy esemény volt: a képzőművészt 90 éves születésnapja alkalmából köszöntötték jelenlegi lakhelyén, Székelyudvarhelyen, a Szombatfalvi Református Öregotthonban.

Kosztolányi Kata

2018. február 27., 15:302018. február 27., 15:30

Gyuri bácsinak kettős kötődése van a helyhez, hiszen amikor épült, testvérével, Nagy Péter festőművésszel együtt képeket ajánlott fel az otthon javára, most pedig lakóként itt tölti kerek születési évfordulóját. Születésnapi ünnepsége másnapján keresem fel őt, hogy személyesen is beszéljek vele. Kiöltözve fogadja a másnapi vendéget, ahogy illik.

Körülötte munkái, és amíg lesétálunk fotózkodni a fivérével együtt felajánlott munkákból megnyitott kiállításnak helyt adó rendezvényterembe, megtudom, hogy a lépcsőház falait is a Nagy fivérek képei díszítik. Gyuri bácsi tudott az ünnepségről, mégis meghatotta a sok rég látott ismerős, egykori kollégák és tanítványok. Mindkét öccse, Pál és Péter is jelen volt családostól. „Nagyon kedves, jól megszervezett esemény volt. Mindent megtettek, hogy kellő keretek között történjen, és a dalárda is kitett magáért” – summázza. A kiállított alkotásokat a szóbeszéd szerint három rafiazacskóban hozta magával két évvel ezelőtti beköltözésekor. Mindenesetre Gyuri bácsi is segédkezett a képek elrendezésében

„aszerint, hogy jól mutassanak együtt, aránylag szimmetrikusan legyenek, a fény-árnyék szempontjából érvényesüljenek, variálva a témákat”.

Már jó pár kiállításon van túl, egyéni és csoportos tárlatokon egyaránt részt vett, öccsével is szerepeltek közösen. „Konkurencia nem volt közöttünk, Péter sokszor színezte az én rajzaimat, szóval jól összedolgoztunk” – teszi hozzá.

A tehetség fontosabb vagy a származás?

Gyuri bácsi hároméves kora óta rajzol: „anyám tanítónő volt, vitt az iskolába magával, és én a palatáblákra rajzoltam a gyerekeknek. Bennem volt, és onnantól kezdve ez érdekelt.” Ha nem a művészi pálya mellett dönt, állatorvosnak ment volna.

Ha nem a művészi pálya mellett dönt, állatorvosnak ment volna

Fotó: Veres Nándor

„Gondolkodtam, hogy apám után pap legyek, aztán megismerkedtem László Gyulával, aki egyik tanítványát látogatta meg a szomszéd faluban, és eljött hozzánk is Árpástóra. Ő tette fel a kérdést, hogy a tehetség fontosabb-e vagy a származás. Megígértette velem, hogy ha apám foglalkozása miatt probléma lesz a felvételin, értesítem. Szerencsém volt, felvettek. Szobrászatot végeztem, de mellette mindig rajzoltam és festettem. Az egyetem után kollégáim mondták, hogy az egész társaság lent van Udvarhelyen, menjek én is. Ott dolgoztunk az unitárius templom melletti kultúrházban, egy közös műteremben. Ekkortájt találkoztam Vofkori Gyurival, aki már tanított, és ő mondta, hogy minek gürcölsz itt, gyere tanítani Zetelakára.”

Így került oda, és ingázott harminc évig. „Elég vidám népség volt, vittek magukkal. Most már a kollégáim mind eltűntek. A művészeti szakközépiskolába is be-betanítottam, de kicserélődött a banda.

Jó sorom van itt az otthonban, kártyapartnerem is akad, csak hiányzik egy képzőművész, akivel dumáljak, és egy rajzbak, mert még vannak ötleteim”

– hangzik el beszélgetésünk alatt az első és egyetlen sóhaj.

A ló pszichéje

Közben végigvezetett a tárlaton. Mind közül a kedvence egy vízben gázoló lovas és egy színes tájkép. „Mindig volt saját lovunk, és én megfigyeltem minden formában, minden megnyilatkozásában. Elraktároztam, és adott helyzetben csak spontánul előszedtem az emlékezetemből. Az olvasmányélményeket is.

A ló temperamentumát, magatartását jól kiismertem: jó- és rosszindulat, gyorsaság-lassúság, vidámság-szomorúság mind benne van.

Tud rosszindulatú is lenni: ha nagyon sokat piszkálják, hozzáütnek, akkor makaccsá válik. És elesett, csüggedt lesz, ha nagyon fáradt vagy kihasználják – ez mind látszik a vonásain.” Önmagát Gyuri bácsi úgy jellemzi, hogy „mindig visszafogott voltam, a kivagyiság nem a természetem. Különösebben mulatós sem voltam, de ha olyan társaságba kerültem, nem vontam ki magam.”

Manitu vigyázta

Gyuri bácsi egyébként nagy tréfamester: ha valakiről szó esik, kifordítva jellemzi. Az egyetem óta szokása ez. De csak egy halvány, hamiskás mosoly árulja el ezt, úgyhogy szemfülesnek kell lennem. Szerinte az oroszok kicsinyek, Móricz Zsigmond nemrég újraolvasott Árvácskája pedig igazán vidám mű. Nem foglalkoztatja különösebben, hogy miként élt meg ilyen tisztes kort, csak azt tudja, hogy „föntről támogattak, a nagy Manitu. Valahogy sikerült mindenen keresztülvergődnöm. Az volt az elvem, hogy mindig segítsek valakit, és lehetőleg ne ártsak, mert amit nem akarsz magadnak, azt másnak se csináld.” Búcsúzóul még annyi tanáccsal lát el, hogy

„az élet forgatagába belemászni, társaságba járni, szórakozni egy kicsit, de azért komolyan is venni magunkat. Az ember időnként számot vesz magával, aztán megnyugszik.”

Megköszönöm a beszélgetést, mire ennyit felel huncutul mosolyogva: „Szivi”.

Életpálya

Nagy György 1928-ban született a mezőségi Sajószentandráson, egy református lelkész első fiaként. Iskoláit Fogarason és Kolozsváron végezte, majd László Gyula biztatására a művészi pálya mellett döntött. Felhagyva a történelemmel és művészettörténettel az 1948-ban újraszerveződő kolozsvári képzőművészeti egyetem hallgatója lett. Munkái alapján monumentális festészetre javasolták, de ő – kerámia szak hiányában – a szobrászat mellett döntött. Évfolyamtársa volt Maszelka János, Sepsi Lajos és Székely József, akikkel életre szóló barátságot kötött. Az ő hívásukra telepedett Székelyudvarhelyre. A művészek tevékenyen részt vettek az akkori városkép alakításában, melynek egyik terméke az Orbán Árpád tervezte főtéri szökőkút – Nagy György az aratóasszonyt mintázta meg. Aztán származása miatt kénytelen volt szakképzetlen munkásnak állni a Gábor Áron gépgyárba. Innen került Zetelakára rajztanárnak, nyugdíjba is onnan ment harminc év után, írta le életpályáját a születésnapi ünnepségen Kelemen Albert rajztanár.

Az idős festő és fiatalkori portréja

Fotó: Veres Nándor

„Nagy György soha nem akart az érdeklődés középpontjába kerülni, nem készített monumentális alkotásokat, mert életkörülményei behatárolták. A tanítás és a mindennapi ingázás miatt kénytelen volt a könnyebb, gyorsabb technikákat választani, ezért inkább ceruzát, tust vagy szenet ragadott. Csak néha tekintett be a színek világába, és nem a tömegekkel, hanem a vonalakkal operált. Rajzai közös vonása, hogy kizárólag figuratív alkotások. Témakörök szerint lehet csoportosítani őket: hol a falusi életformát mutatja be a mezőn dolgozó vagy táncoló parasztok révén, hol lovakat ábrázol. A lószeretet gyerekkorába vezethető vissza, de vizsgamunkája is egy lovat féken tartó ember volt. A pontos ábrázolás mellett ezek hangulatokat is közvetítenek: a lendületes, dinamikus állatok mellett megjelennek a nehéz munkát végző, szenvedő igáslovak, valamint a megfáradtak” – jellemezte mestere munkásságát a volt tanítvány.