Molnár Levente: filmezés az Oscar-diadalon túl

 – Testközelből, színészi és gyártási oldalról is átélhette az Oscar-díjas Saul fia elkészítését, majd részese volt a film diadalmenetének a fesztiválbemutatóktól az Oscar-gáláig.
– Mint minden más projektnek, ennek is megvoltak a maga folyamatai, amelyek mezőgazdasági hasonlattal élve évszak szerint történtek. Ezek a dolgok minden évben megtörténnek. Általában másokkal, én megint csak egy vagyok, aki szerencsésnek mondhatja magát, hogy egy ilyen fesztiválév részese lehettem. Azelőtt is voltak már projektek, amelyek révén ott voltam Cannes-ban, Berlinben a Sundance Filmfesztiválon is volt alkotás, amelyet gyártottam, de ebben a formában, egy ekkora fesztiválévnek még nem voltam a részese. Köszönöm a Jóistennek, hogy mindezt átélhettem, hálás vagyok érte. A rivaldafény mellett azonban az ezeken való részvétel is munkának számít – nem is kevés meló, bármennyire is hihetetlen.

– A karaktereknél maradva a rendezőnek mindig van egy elképzelése, hogy miként jelenik meg az adott szereplő, ezekhez mit adott hozzá ön színészként?
– A saját lelki mocskomat! (Nevet.) A házmesternél, Rezsőnél például úgy nézett ki a dolog, hogy Deák Kristóf felhívott, átküldte a forgatókönyvet, amit átbeszéltünk utána, és akkor mondtam, hogy itt vélek valamit felfedezni, amit én érzek, csak kérlek igazold: van-e ebben felsejlő abszurd, lehet-e egy kicsit menni ebbe az irányba? Megerősített abban, hogy jól ráéreztem erre, és akkor elmenegettünk ebbe a humorosabb, abszurdabb irányba. Persze a színésznek a munkája mindig az, hogy követi azt a gondolatmenetet, amelyet közös megegyezés alapján kialakítanak a rendezővel.

– Az Apró mesékben az ön által játszott Bérces karaktere az én értelmezésemben a pszichopatát testesítette meg, azt a figurát, akitől már ránézésre kirázza az embert a hideg.
– Ez az egyik oldala. Izgalmas a film által felmerülő kérdés, hogy hiszünk-e vagy nem abban, hogy az ember változhat. Merthogy úgy érkezik meg ez az ember a történetbe, hogy ő tényleg megváltozott… Van egy előtörténet is a filmben. Itt azért elég sokat tudnánk beszélni a családon belüli erőszakról, és arról, hogy ki, hogyan és miként viszonyul hozzá, és mind a mai napig nem-e kellene nekünk erről kicsit többet beszélgetni egymással. A filmnek van egy ilyen olvasata is: nem lehet egyetlen színnel festeni, legyen az bármennyire is szép. Nincs csak ez vagy csak az, nincs csak fekete vagy fehér. És épp ez a lényeg, hogy vannak emberi oldalai ennek a karakternek, amelyekről azt hiszem, hogy voltak pillanatok, amikor sikerült megfogni. Persze domináns, aztán visszarúg a régi reflex… Segítség nélkül ritkán tudsz tenni ellene.

– Kipróbálta magát a sorozatiparban is, szerepelt az RTL Klub Alvilág című, egy évadot megért sorozatában. Miben különbözik a sorozatok világa a filmekétől?
– Nem forgattam ezelőtt sorozatot, nekem ez az eddigi egyetlen tapasztalatom ezen a téren. Nagyon minőségi sorozatot viszont már nem egyet láttam. Manapság rengeteg platformon, nagyon jó minőségben készülnek epizódokra bontott történetek, amelyekben olyan rendezők dolgoznak, hogy el se hitte volna az ember, hogy ilyet fognak csinálni. Például Ujj Mészáros Károly (az Alvilág készítője –szerk. megj.) – akit kicsit ismertem már korábbról is – egy annyira precíz, cizellált, „nagyon tudja, hogy mit akar, és nagyon azt akarja” rendező. Beszélgettünk, és azt mondtam, hogy

– A járványhelyzet betett a színháznak, filmiparnak, a gyártási folyamatoknak, az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Önt hogy érintette ez az egész?
– Futottak el projektjeim, futottak vissza. Alkalmazkodtam és folyamatosan alkalmazkodom ehhez a helyzethez. Nekem a kalendáriumom tulajdonképpen két nap alatt leürült előre másfél évre. Ez szörnyen hangzik, hogy akkor hogy lesz így? Úgy gondolom, hogy jó lesz úgy, ahogy lesz. Nem panaszkodom, merthogy ebben a történetben végképp közösen vagyunk együtt, és tényleg csak együtt tudunk túljutni ezen az állapoton. Az, hogy most éppen a filmipar vagy épp a vendéglátóipar, az oktatás, a kutatás, a szállítás – hogy ki van a nagyobb bajban, nem tudom. Szerintem mindannyian nagyon pezsgő periódust élünk meg, és ezen csak vigyázva egymásra, például kezet mosva és maszkot viselve tudunk átmenni. Ez az a minimum, amit kérnek tőlünk, és én ezt nagyon szívesen és örömmel csinálom. Nem erőfeszítés.

– Milyen filmekben láthatjuk legközelebb, ha a járványhelyzet engedi az újabb produkciók bemutatását és biztonságos megnézését?
– Változtak a sorrendek, de a tavaly forgattuk Romániában Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét, amelynek egy részét Máramarosban, a Radnai-havasokban vettük fel, egy másik részét pedig Magyarországon készítettük. Ennek a filmnek idén kellett volna kijönnie, de most épp a járványhelyzet miatt ez nem volt lehetséges. Nincs is baj azzal, hogy még nem jött ki, mert majd bemegyünk a moziba és megnézzük, amikor be tudunk menni. A járvány előtt befejeztem Svájcban egy nagyon kedves projektet, most pedig egy olyan megbízatás következik – amiről még senki semmi biztosat nem tud mondani egyelőre –, ami megint egy olyan műfaj lesz, ahol még nem jártam.