Hirdetés
Hirdetés

Márton Árpád: én csak végeztem a dolgomat

Festészeti munkásságáért veheti át az elismerést az akadémia dísztermében a művész •  Fotó: Veres Nándor

Festészeti munkásságáért veheti át az elismerést az akadémia dísztermében a művész

Fotó: Veres Nándor

Hogyan kerültek az első rajzai egy Ady-kötetbe, miért éppen Árpádnak keresztelték a szülei, és miért is választotta Kolozsvár helyett Csíkszeredát? Többek között ezekről is mesélt a tőle megszokott derűvel, amikor a csíkszeredai városi művelődési házban levő műtermében meglátogattam Márton Árpád festőművészt, aki a hétvégén Magyar Örökség díjban részesül Budapesten. 

Péter Beáta

2017. december 14., 15:302017. december 14., 15:30

– Mióta alkot ebben a teremben, és kik „lakják” a mellette levő másik két műtermet?
– 1971 óta. Addig a tömbházban, a konyhánkban dolgoztam. Ahogy idekerültünk Gaál Andrással Csíkszeredába, Nagy Imre a hóna alá vett. Minden évben, amikor itt volt Zsögödben, tiszteletét tette, és számon kért, hogy mit csinálunk. A konyhában, szobában mutogattuk neki a munkáinkat, és mindig csóválta a fejét, hogy hogyan lehet így dolgozni.

Hirdetés

Aztán 1970-ben Fazekas János egykori miniszter Tusnádon nyaralt, és a pártelvtársak minket kértek meg, hogy menjünk el – mert ők nem mertek – Imre bácsihoz, és kérjük meg, hogy fogadja Fazekas elvtársat. A miniszter a fogadáson megkérdezte Nagy Imrét: mester, van-e valami óhaja, tudok-e segíteni valamiben? Ő mondta, hogy igen, itt van ez a két nyomorult képzőművész, a konyhában vagy kint a szabadban festik a dolgaikat, és kéne nekik műterem.

Álltak az elvtársak, nem volt erre mit mondani, azt bólintották, hogy rendben.

Mondta Fazekas János, hogy amikor kész lesz, a felavatáson részt akar venni, és ő szeretné megnyitni. A műtermeket jó fél év után meg is kaptuk, mondták, keressünk helyet itt a kultúrházban, és ott alakítják ki. Azért választottuk az épületben ezt a hátsó részt, mert alattunk volt a központi fűtés. Így alakult ki ez a három műterem. A középső érdekes módon nagyon sok gazdát váltott. Dolgozott benne Kovács Dénes, aki be volt zárva, négy évet letöltött 1956 miatt. A csíki múzeum, ami újraindult a harmincas évek után, neki köszönhető. Utána jött Sövér Elek, Mérey András, Kántor József, Koszti István Miklós. Az egyik műterem Gaál Andrásé, a harmadik az enyém.

– Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Hogyan emlékszik vissza az első rajzaira, mikor fordult a figyelme a képzőművészet irányába?
– Édesapámék nyolcan voltak testvérek, és ő volt az, aki mesterséget választott a családból. Asztalos mester lett Gyergyóalfaluban, egy nagyon jó műbútorasztalosnál tanult, aki valamikor Bécsben és Budapesten tanulta a mesterséget, egy nagyon igényes és intelligens ember volt. Ez a mester sokat mesélt Munkácsyról és más festőkről, édesapámnak ez nagyon tetszett, tehetsége is volt, és elkezdett másolni képeslapokról. Most is van a családi örökségben két-három olyan kép, amit ő másolt le. Ő hitt a művészetben és szeretett volna képzőművész lenni, de abban az időben a család és a háború miatt nem lehetett. 1944-ben úgy elment, hogy csak 1948 őszén tért haza.

Én 1940-ben születtem, akkor volt a visszafoglalás, és ezért kaptam az Árpád nevet.

Nagyon szerettem rajzolni. '44-ben a németek vonultak vissza, és valahonnan hoztak két teherautónyi könyvet. Egy novemberi nap volt, egy nagy udvarra ürítették le két nagy halomba, havazott rájuk. Azokat a könyveket választottam ki, amelyeknek a legvastagabb margójuk volt. Most is megvan egy Ady Endre istenes verses kötete, aminek a szélére tudtam rajzolni a háborús élményeket, a tankokat, ami akkor körülvett. Abban az időben nem volt papír, és a halom sajnos hamar elfogyott: budipapírnak és tűzgyújtónak elhordta a falu népe. Most is előttem van az egész halom, az, ahogy havazik, és keresgélem a könyveket. Édesapám hazajött, meglátta, hogy mivel foglalkozom, azt mondta, hogy ezekből a hülye karikatúrákból legyen elég. Kartont adott, ecsetet, olajfestéket, kirakta a másolandó dolgot, és azt kellett másoljam. Elég jól műveltem ezt.

– Innen került Marosvásárhelyre iskolába, majd Kolozsvárra egyetemre.
– Sajnos rajztanár nem volt az otthoni iskolában, egy nagyon jó matematika-tanárnő, Ágoston Mária tartotta a rajzórákat. Volt egy Ambrus Imre nevezetű fiú a faluból, aki Marosvásárhelyen járt iskolába. Az ő családjának volt egy kultúrháza, ahol volt neki egy műterme. Egyik nagynéném szemben lakott ezzel a kultúrházzal, és láttam mindig, hogy ez az ember fest. Megkértem, engedje meg, nézzem, mit csinál. Akkor láttam életemben először festőállványt. Imre lett az első példaképem, most Budapesten él, hosszú éveken keresztül a marosvásárhelyi bábszínháznak volt a díszlet- és bábtervezője, aztán bezárták. A következő példakép Sövér Elek volt, aki az évfolyamának a legjobbja volt. A vásárhelyi iskolából jártak ki tanárok annak idején tehetségkutatni, gyűjtötték a gyerekeket. De épp aznap édesapámnak az erdőn bárcája volt, el kellett menjünk fáért, nem tudtam ott lenni.

„Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam” •  Fotó: Nagy Gyöngyvér Galéria

„Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam”

Fotó: Nagy Gyöngyvér

Viszont elküldtük a rajzokat, amiket kértek, ám a visszajelzést az iskolának küldték, és ezt az igazgató nem adta át nekünk. Amikor édesapámmal elmentünk és rákérdeztünk, az igazgató azt mondta, azért nem adta ide, mert attól félt – nem voltam jó tanuló, nagyon keményen kellett dolgozni a gazdaságban –, hogy szégyent fogok hozni a falura. Óriási felkiáltójel volt nekem, hogy édesapán előtt ezt mondták. Gondoltam, nem baj, majd meglátjuk. De ez a dolog évekig elkísért. Hatodéves egyetemista voltam Kolozsváron, és a volt tanáraim a faluból akkor jöttek tanári diplomát szerezni. A Farkas utcai templom mellett találkoztam az igazgatóval, mondtam neki, tetszik látni, itt vagyok. Ötödéven Andreescu-ösztöndíjam, hatodéven pedig, egyedül nekem a főiskolán, köztársasági ösztöndíjam volt. Ez nekem akkor elégtétel volt.

– Gondolom az elért tanulmányi eredményei alapján maradhatott volna Kolozsváron is. Miért jött mégis Csíkszeredába?
– Maradhattam volna tanársegédnek az egyetemen, de úgy éreztem, hogy nem nekem való. Volt egy dékán, Vetro Artúr, aki azt mondta: Marcika, úgy rúgom szét a hátsóját, maga menjen haza, ne azzal foglalkozzon, hogy itt jaurtot és kiflit hord a tanároknak, ne ilyen tanársegéd legyen! Örök hálával tartozom neki ezért. Sokat köszönhetek Gaál Andrásnak is, aki szólt, hogy van egy üres tanári hely Csíkszeredában. Eljöttem, és Kristó András azt mondta,

Idézet
ilyen hülyét még nem látott, hogy valaki eljöjjön Kolozsvárról, hogy itt a tanári állást elfoglalja.

Nem tudok eleget hálálkodni ennek a városnak, a kollégáknak. János Pálnak, Nagy Imrének. Hihetetlen közeget kaptam. Miklóssy Gábor mesterem azt mondta negyedéven, hogy úgy készüljünk, hogy sosem tudjuk, hová fogunk kerülni. De ahová kerülünk, ott bizonyítsuk be, hogy képzőművészek is vagyunk, nem csak rajztanárok. Én ezt nagyon komolyan vettem. És mit ad a Jóisten, amiután idekerültem, hetven munkából csináltam egy kiállítást, amivel egyszer s mindenkorra kollégáim és mindenki előtt képzőművész is voltam, nem csak rajztanár.

75 éves születésnapja alkalmából megszervezett tárlatát rendezi be Márton Árpád képzőművész 2015-ben •  Fotó: Veres Nándor Galéria

75 éves születésnapja alkalmából megszervezett tárlatát rendezi be Márton Árpád képzőművész 2015-ben

Fotó: Veres Nándor

– Milyen volt az akkori csíki képzőművészeti élet?
– Nagy Imre és János Pál múzeumigazgató egy olyan sorozatot indítottak el, ami Csíkszeredát egy adott pillanatban Bukarest után a második helyre állította a kiállítások szempontjából. Kolozsvári és bukaresti képzőművészek állítottak itt ki. Két-három hetenként volt új kiállítás, a közönséget is sikerült bevonni, hogy igényelje, hogy van egy ilyen lehetőség.

– Nagyon sok diákot készített fel az egyetemi felvételire.
– Egy fiatalon kikerült képzőművésznek óriási dolog, hogy jönnek növendékek, akikkel megoszthatom a tudásomat, nevelni tudom őket. Hetvenvalahány növendékem volt, akiket „gyötörtem”. A minőség is megvolt, elégtétel is volt, Kolozsvár küldte a növendékeket felkészítőre nyáron, olyan is volt, hogy tizenhat növendékem volt itt, és közülük tizenhárman elsőre bejutottak az egyetemre.

– Mi volt a legfontosabb, amit megtanított nekik? Egy korábbi beszélgetésünkkor azt mondta, meg kell tanulni az alapokat, de az nem elég.
– Ez is olyan, mint a nyelvben a nyelvtan. Először azt kell komolyan venni, utána pedig el kell kezdeni gondolkodni arról, hogyan tovább. Mert attól, hogy valaki tud helyesen írni, még nem lesz belőle író. A másik, hogy a kornak megfelelően volt a szocialista korszaknak a gondolkodásmódja, de fel kellett hívni a figyelmet arra, hogy mi egy zárt világban élünk, ebből ki kell tekinteni, rá kell hangolni a szemeket, füleket, hogy mi történik a nagyvilágban.

A jubileumi tárlatnak a Csíki Székely Múzeum adott helyet •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

A jubileumi tárlatnak a Csíki Székely Múzeum adott helyet

Fotó: Gecse Noémi

– Magyar Örökség díjban részesül. Hogyan fogadta a hírt?
– Nem akartam ezt dobra verni. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem volt rektora ajánlott be. Ő nagyon hívő ember, minden évben eljön a somlyói búcsúra a feleségével, barátaival, itt voltak idén is, érdeklődött erről-arról, nem is sejtettem, hogy ebből ez lesz. Ha minden jól megy, Banner Zoltán művészettörténész fogja a laudációt elmondani. Úgy érzem, erre az elismerésre nem is vagyok érdemes, én csak végeztem a dolgomat. A tanári munkában, a nevelésben is nagy elégtételem van.

Idézet
Ha még egyszer újrakezdhetném, csak a tanári állást vállalnám.

Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam, ugyanis húsz évig óvodában tanítottam hetente két órát. A fokozataimat végigjártam. Annak idején Pusztai Lacival elindítottuk a felső tagozatos képzőművészeti osztályt, de azt megfullasztották, kilencventől viszont újraindítottuk. Nagyon boldog vagyok, amikor látom a mostani művészeti iskola épületét, mert azt érzem, hogy a csíkszeredai képzőművészeti élet nevelésében és hogyanjában egy pici részem van nekem is.

Díjátadó az akadémiánál
Nyolcvankilencedik döntését hozta meg a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság. A Magyar Örökség kitüntetéseket a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adják át december 16-án.
Elismerésben részesül:
Molnár Levente világhírű operaénekes tehetséggondozó művészete;
Bakó Annamária irodalomközvetítő és könyves szolgálata;
Kovács Szilvia és az általa életre hívott „A legszebb konyhakertek” mozgalom jövőnket; szolgáló teljesítménye
Bogdán József vajdasági magyar papköltő szolgáló élete;
Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete;
Márton Árpád festészete;
Gyóni Géza költészete és patriotizmusa.
Az ünnepségen veszi át a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron Emlékérem kitüntetését Matl Péter szobrászművész, a vereckei magyar honfoglalási emlékmű alkotója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Gyömbéres erőleves

Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.

Gyömbéres erőleves
Gyömbéres erőleves
2025. november 14., péntek

Gyömbéres erőleves

Hirdetés
2025. november 14., péntek

Fény a tekintetben – megnyílt Keresztes Evelin új kiállítása

A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.

Fény a tekintetben – megnyílt Keresztes Evelin új kiállítása
2025. november 13., csütörtök

Kék a kökény, recece...

A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.

Kék a kökény, recece...
Kék a kökény, recece...
2025. november 13., csütörtök

Kék a kökény, recece...

2025. november 13., csütörtök

A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok

A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.

A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok
A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok
2025. november 13., csütörtök

A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok

Hirdetés
2025. november 12., szerda

Az elveszett üvegszem

Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.

Az elveszett üvegszem
Az elveszett üvegszem
2025. november 12., szerda

Az elveszett üvegszem

2025. november 11., kedd

Amikor a libák elárulták Mártont

Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.

Amikor a libák elárulták Mártont
Amikor a libák elárulták Mártont
2025. november 11., kedd

Amikor a libák elárulták Mártont

2025. november 10., hétfő

Nemcsak bemutatkozás, hanem találkozás is – közeleg a 24. Csángó Napok

A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.

Nemcsak bemutatkozás, hanem találkozás is – közeleg a 24. Csángó Napok
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Zöldségek, gyümölcsök tartósítása: a fermentálás csodálatos világa

A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.

Zöldségek, gyümölcsök tartósítása: a fermentálás csodálatos világa
2025. november 08., szombat

A tengerész katona az ablakban – Hetven éve ugyanaz a gyűrű csillog Kézdikőváron

Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”

A tengerész katona az ablakban – Hetven éve ugyanaz a gyűrű csillog Kézdikőváron
2025. november 07., péntek

Múzeumi sztorik: a madéfalvi Zöld család és „halhatatlan nevű és emlékezetű fia”

230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).

Múzeumi sztorik: a madéfalvi Zöld család és „halhatatlan nevű és emlékezetű fia”
Hirdetés