Lángoló tél: megérteni az ukrán háború közvetlen előzményét

A dokumentumfilm készítői nem kímélnek minket, nézőket, ugyanakkor elkerülik a hatásvadászatot – épp elég drámaiak a tulajdonképpeni történések. Az eseményekről készült tényleges, dokumentumértékű híradó- és telefonos felvételeket mutatnak be tulajdonképpen kronologikus sorrendben (egy megdöbbentő privát videó részleteivel keretezve), ám ezeket jócskán megtisztítva, feldolgozva. A zenei illusztráció erősíti a képek üzenetét, de emiatt is sokszor olyan érzésünk támadhat, mintha mozifilmet néznénk. Ez mintha már a nézői távolságtartás irányába vinne, hisz bekapcsolhatja a fogadóban a Rambo-filmek hullahegyeivel elért védekező közönyt, de mindannyiszor rá kell jöjjünk, hogy a romokban és hamuban heverő Majdan nem díszlet, és az utcaköveken hömpölygő vér nem kellék.

Az események narratívájában a tüntetések résztvevőinek későbbi vallomásai segítenek, őket korabeli híradós nyilatkozatok és mozgótérképes animációk egészítik ki. Hogy mi zajlik a háttérben, milyen politikai és kommunikációs machinációk zajlanak az események kapcsán, arról is mintegy a tüntetők szemével értesülünk a Függetlenség téren elhelyezett óriásképernyőn futó híradóból vagy abból, ahogy a tüntetők vezérévé (ön)jelölt ellenzéki pártelnök, a jelenlegi kijevi polgármester, Vitalij Klicsko tesz egy-egy, nagy népszerűségnek egyáltalán nem örvendő bejelentést.

Arra nem kapunk a filmből magyarázatot, hogy ki vezényelte az utolsó napokban a Majdan körüli épületek tetejére a mesterlövészeket. A filmkészítőknek nyilatkozók szerint azonban nem ők voltak az elsők, akik éles, halálos lövedéket használtak a téren: a Berkut puskáiban már korábban cseréltek ki gumilövedéket éles töltényekre. Egyre több halottat és sebesültet látunk, a dráma a csúcspontja felé közelít. Már-már groteszk jelenet, amikor a kijevi városháza díszes, fényárban úszó, hadikórházzá átalakított csarnokában a sorfalat álló forradalmárok – az ukrán himnuszt éneklő egyetemisták, értelmiségiek, munkások, tartalékos katonatisztek, papok, nők, férfiak és gyerekek – a hordágyon elcipelt halottakat búcsúztatják.

Mindez egyenesen vezetett a mostani háborúhoz. Leeshet a tantusz: hisz Putyin mindvégig egy oroszbarát Ukrajnáért mesterkedett, csak az ukránok másképp gondolták. És nem csak gondolták, 2013–2014 telén a mi közönyös tekintetünk alatt vérüket adták azért az eszméért, ami Romániának a szerencsésebb csillagzat miatt szinte automatikusan járt: az Európához és a nyugati világhoz való tartozás. Éppen ezért több mint cinikus, sőt, messzemenően felháborító azt gondolni, hogy az uniós és a NATO-tagsággal mi jártunk volna rosszul.