Hirdetés
Hirdetés

Közös és külön utakon. Falusi Mariannak a Pa-Dö-Dő most is biztonságot ad

Nagyon várta már, hogy ismét Erdélyben turnézzon •  Fotó: Veres Nándor

Nagyon várta már, hogy ismét Erdélyben turnézzon

Fotó: Veres Nándor

Barátságos, energikus, úgy fogad, mintha régi ismerősök lennénk, amikor a Jazzkívánságműsor magyarul erdélyi lemezbemutató turné pihenőnapján Csíkszeredában találkozunk Falusi Mariannal. Az énekesnő ezúttal a Sárik Péter Trióval érkezett Erdélybe,  de mi azért az idén harminc éves Pa-Dö-Dő-ről is kérdeztük.

Péter Beáta

2018. november 28., 15:522018. november 28., 15:52

2018. november 28., 20:332018. november 28., 20:33

Falusi Mariann énekhangjára már gyerekkorában felfigyeltek, és szinte egyenes út vezetett a zeneiskolából a Konzervatóriumba, majd a Zeneművészeti Főiskolára. „Amikor kisgyerek voltam, bárki felhívta apukámat, aki egy nagyvállalat igazgatója volt, miután megbeszélték, amit kellett, rögtön kért engem a telefonhoz, hogy énekeljem el az akkori nagy slágert, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma című dalt” – idézte fel az első énekléssel kapcsolatos élményeit Falusi Mariann. Az énekesnő amúgy Barcson született, és második osztályos volt, amikor családjával Pestre költöztek, akkor teljesen véletlenül zeneosztályba került. „Nagyon jó volt az énektanárnőnk, Lászik Mária, akinek azóta is áldom a nevét, mert ő volt az, aki elindított az éneklésben, ugyanis egyértelmű volt már akkor, hogy én ezzel fogok foglalkozni. Volt egy kórusunk is, rádiófelvételekre jártunk, nagyon jó csapat és iskola volt. Amit akkor én elméletben megtanultam Lászik Máriától, tulajdonképpen abból éltem a főiskola végéig” – meséli.

Opera és popzene

A Zeneművészeti Főiskolán operaszakon tanult, mert bár Sík Olga, az énektanárnője úgy vélte, hogy dalénekesként is nagyon jól tudna működni, ezen a szakon lehetett elsajátítani a klasszikus éneklés alapjait. 1983-ban jelentkezett a Ki mit tud? tehetségkutató műsorba, amelyet dzsesszénekes kategóriában meg is nyert, majd külföldre ment dolgozni. „Elmentem másfél évet Nyugat-Európába, nagyon divatos volt akkor, hogy élőzenés diszkókban játszottak zenekarok. Magyarországról is sokan jártak, kint volt például Charlie, Gerendás Péter, Szulák Andrea. Aztán egyszer csak szólt Presser Gábor, hogy jöjjek haza, mert lenne egy színpadi szerep a Rémségek kicsiny boltja című musicalben. Ezt a Vígszínházban játszottuk, és akkor már egyértelmű volt, hogy én ennél a popzenei vonalnál maradok” – elevenítette fel az énekesnő.

Hirdetés

Megszületik a duó

A Vígszínház előadásának olvasópróbáján találkozott először

Lang Györgyivel, akivel Mariann szerint kétesélyes volt a kapcsolat alakulása, hisz lehettek volna nagyon rosszban is, mert alapvetően azonos karakterek voltak, de mivel kiderült, hogy egyformán gondolkodnak dolgokról, életre szóló barátság lett belőle.

Az első találkozásuk után egy évre zenekart is alapítottak. „A musical bemutatójának napján Presser elhívott bennünket délelőtt vokálozni. Akkor írta Révész Sándor nagylemezét, mi elmentünk vokálozni és nagyon megtetszett nekünk ez a popzenei együtt-szereplés. Révész csinált egy turnét, elkezdtünk utánuk járni, saját autóval, gázsi nélkül, csak hogy beállhassunk a produkcióba. Ezt utána nagyon respektálták. Györgyi mondta, hogy ez annyira jól megy nekünk, hogy csináljunk egy zenekart. Én kiröhögtem, de aztán valahogy bejött. Elindultunk az Interpop fesztiválon, ugyanakkor szerettünk volna kiadni egy lemezt. De akkoriban, a nyolcvanas évek végén, elég komoly privilégium volt az, hogy valaki lemezt készíthet, és Erdős Péter, aki az elnöke volt ennek az egész könnyűzenei macerának, azt mondta, ha bejutunk a döntőbe, akkor csinálhatunk egy lemezt”– mesélte Mariann. Bejutottak és 1989-ben megjelent a Pa-Dö-Dö első lemeze.

Az átütő sikert a második lemez hozta meg számukra, ezen volt hallható a Bye-Bye Szása című számuk, amely óriási sláger lett.

A rá következő húsz évben sorra jelentek meg a lemezeik, sokat dolgoztak, koncerteztek, olyan év is volt, hogy 250 fellépésük volt. Az utóbbi években már nem ennyire intenzív a munka a Pa-Dö-Dő háza táján, Györgyi beteg lett, de a zenekar létezik és most is koncertezik, amikor teheti.

Önálló utakon

Falusi Mariann neve ugyan szorosan összefonódik a Pa-Dö-Dö nevével, de számos egyéni projektje is van. Rámutatott, az önálló útjai elég szerteágazók, amelyeket nagy örömmel jár.

Falusi Mariann örömmel jár önálló utakon is •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Falusi Mariann örömmel jár önálló utakon is

Fotó: Veres Nándor

„Amikor Györgyi bele kellett üljön a kerekesszékbe, mert kiderült a betegsége, akkor megbeszéltük és mondtam neki, hogy én nem ülök mellé a székbe, szeretnék önállóan is dolgozni.

Idézet
Csodálatos állapot az, hogy a Pa-Dö-Dö-vel megcsináltunk egy teljesen egyedi dolgot, ami nekem nagy biztonságot ad. Annak a biztonságát, hogy nem kell folyamatosan bebizonyítanom azt, hogy tudok énekelni, nincs egy önkifejezési kényszerem, hanem csak az öröm marad meg ebből az egészből és a szabad választás.

Mintegy tíz évvel ezelőtt felkértek, hogy állítsak össze egy műsort az amerikai magyar év kapcsán New Yorkban, és csináltam egy szabad asszociációs zeneválogatást. Ekkor hívtam meg vendégnek Sárik Pétert és Szirtes Edina Mókust, nagy sikerünk volt, több helyen előadtuk a produkciót. Ott derült ki, hogy Péterrel nagyon jól tudunk együtt dolgozni és elkezdtünk együtt tevékenykedni különböző projektekben. Fáy Miklós barátom segített nekem a koncepciókat kitalálni, és több fesztiválra állítottunk már össze különböző műsorokat. Nagy élmény nekem is, hogy ezt megengedhetem magamnak és nem kell azon feszülni, hogy mit szólnak a népek, mert csak magamnak szeretnék ebben a dologban megfelelni. A Péterrel való találkozásom azért fantasztikus, mert azt érzem, hogy ha bárhová elmegyünk ketten, és ott van egy zongora és egy mikrofon, akkor bármit meg tudunk csinálni. A kettőnk munkájába sok minden belefér. Ez egy fantasztikus egymásra találás mindenféleképp.”

Erdély élmény és csoda

Mariann másodjára érkezett erdélyi koncertkörútra, tavaly Sárik Péterrel ketten turnéztak egy másik műsorral, most a Jazzkívánságműsor magyarul lemezt mutatták be több erdélyi helyszínen a Sárik Péter Trió tagjaival: Fonay Tiborral, Gálfi Attilával és Sárik Péterrel.

Idézet
„A tavaly azért volt nagyon jó, mert Péter megmutatott nekem mindent, rácsodálkoztam a helyekre, városokra, falvakra. Gyerekkoromban voltam utoljára Erdélyben, akkor egy nagyon nagy élmény volt, és örültem, hogy visszajöttem, és ugyanazzal a hatalmas élménnyel mentem tavaly haza. Most már alig vártam, hogy jöjjünk turnéra.

Fáy Miklós barátom is jött velem, mert mondtam neki, hogy nem lehet, hogy ne nézzük meg a Békási-szorost. Elképesztő élmény volt, csoda. Az a természet és az a természetesség, ami itt van, mindenféleképpen jó. Természetesség a látványban, az érzésekben, a reakciókban, a kajákban. Ez olyan dolog, ami az embert nyitottságra készteti, hogy ezt akarja befogadni.”

Együtt énekelni

A mostani műsorukról és az új, közös lemezükről elmondta, az a lényege, hogy a régi magyar slágerek, amelyeket feldolgoztak, érzelmeket rezonáltassanak meg az emberekben.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Egy Quimby, Tankcsapda, vagy Cipőnek, Szörényinek az egyik legszebb dala vagy a KFT Balatoni nyár című száma annyi mindent jelent mindenkinek, megmozgatja az embereket érzelmileg. És az a legfantasztikusabb, hogy mindenki énekli ezeket a dalokat. Együtt énekelni pedig a világ egyik legjobb dolga. Komoly kohéziós erő közönség és előadó között, és az, hogy itt, Erdélyben az emberek ugyanúgy tudják ezeket a dalokat, mint bármerre, ahol magyarok vannak, csodálatos. Mindenféleképpen nagyon nagy élmény volt, hogy egy emberként énekelte a közönség a dalokat, én azt szeretem, ha érzelmeket mozgat meg valami, és ez a Jazzkívánságműsor magyarul erre nagyon alkalmas.”

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés