
Fotó: Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István archívuma
Egy költő és egy író. Társak az életben, társak az alkotásban. A Sepsiszentgyörgyön élő házaspárral az alkotói energiák találkozásáról, a sepsiszentgyörgyi otthonról, a kárpátaljai látogatásokról, és megismerkedésük történetéről beszélgettünk.
2024. április 21., 13:562024. április 21., 13:56
Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István mozgalmas hónapokat tudnak maguk mögött: folyamatosan alkotnak, elindult az általuk működtetett Hangoldal nevű Facebook-oldal, Istvánnak két kötete is megjelent – a Holdanya unokája című regény, az Apja fia című kisregény –, írja az új regényét, Nikinek új verseskötete látott napvilágot – a Kővé zsugorodott ország. Jól vannak, derült ki, amikor felettem (ezúttal többes számban) a Szia, hogy vagy? kérdést. Az aznapi reggelük kötetszerkesztéssel indult, ugyanis készül Nikolett újabb könyve, amely a tervek szerint ősszel jelenne meg. A könyvet István szerkeszti, akinek az utóbbi két regényét Niki szerkesztette.
Jó szerkesztőt nehéz találni, ezért is örülünk egymásnak. Nem kell küzdeni a meg nem értéssel, a tudálékossággal, a félműveltséggel, de legfőképpen a hanyagsággal. Szabad kezet adtunk egymásnak, ami nem jelenti azt, hogy ne folyna intenzív kreatív vita kettőnk között” – magyarázta István. „A kifejezésmódunk ugyan különböző, de világaink hasonlóak” – tette hozzá Niki.
Úgy vélik, ebben nincsen semmi különleges, mindez annak a szeretete, amit csinálnak. Az általuk létrehozott Hangoldal, ahol a szövegeik – és ritkábban másoké – hangzanak el, a szerelemgyermekük – fogalmaztak. A versekhez, prózai szövegekhez pedig vizuális anyagot is készítenek. „Heti kétszer-háromszor teszünk közzé, vasárnaponként mások írásait is feldolgozzuk, de a hangsúly a saját írásainkon van. Az is külön utazás, ahogy István a hangot összerakja, megtalálja az anyag, a felvétel hangulatát” – mesélte Niki. István elmondta, egy vers, felvétel kidolgozása hosszú időt vesz igénybe: kiválasztják az anyagot, kitalálják a koncepciót, elkészül a felvétel, sok esetben a vizuális anyag is hozzá, majd az utómunka következik.
„Nagyon szeretjük a közös alkotást, hozzásegít ahhoz, hogy megéljük elsősorban az erdélyi irodalmat. Niki is, annak ellenére, hogy kárpátaljai. Olyan közeg ez Erdélyben, amelyik rendkívüli. Úgy érezzük, elsősorban ennek vagyunk a tagjai. Örülünk, hogy publikálhatunk, a lapokban való közlés is külön öröm” – sorolta István.
Fotó: Miklóssi Szabó István archívuma
Arra is kitérünk, hogy mivel a családja Kárpátalján él, megterhelő tehetetlenül nézni, ami Ukrajnában történik. Amikor csak tudnak, Munkácsra utaznak, tavaly március óta ötször sikerült hazalátogatniuk. „Bármilyen politikai nézete is van egy embernek, bármit is mond nemzetről, nemzetiségről, emberi jogokról, arról örökre meggyőződtünk, hogy aki háborút éltet, azzal valami nincs rendben. El kell menni Munkácsra, Beregszászra, át kell lépni az ukrán határt, be kell lépni abba a vibráló feszültségbe, abba a gyászba, abba a mérhetetlen halálkultuszba, ami ott kezd kialakulni. Kell látni a gyászoló arcokat, a levágott végtagú embereket, a temetőben a zászlókkal fellobogózott sírokat. Hallgassa meg történeteiket, lássa meg, mennyire hiányoznak a fiatalok az utcáról, nem azért, mert szöknek a sorozás elől. És igen, ellenőrzik az embereket, megállítják az úton. Bennünket négyszer ellenőriztek – főleg engem – egy hetven kilométeres szakaszon. De az általános hangulatot, azt a képet, ami fogad, nehéz szavakkal leírni” – osztotta meg István.
„Hónapról hónapra érződik a változás” – magyarázta Niki. „Egy évvel ezelőtt nem éreztem ekkora feszültséget a levegőben, mint legutóbb. Mindenki szét van esve, bizonytalan, fásult, nem tudja, mit hoz a következő nap. Mindenkinek szét van zilálva a családja. Vagy van halott a családban, vagy szerencsésebb esetben családtagjuk más országban van. A férfiak nem tudnak egymással találkozni, ugyanis hatvan év alattiak nem hagyhatják el Ukrajnát. A mi családunk is több felé szakadt, Magyarországon, Ukrajnában, Németországban, Romániában élünk. Tavaly augusztus óta Munkács főterén ki vannak téve hatalmas plakátokon a halott katonák portréi, ez pedig borzasztóan beleég az ember retinájába, lelkébe.”
Fotó: Kopriva Nikolett archívuma
– magyarázta István.
Hónapokon keresztül Niki sem tudott írni a háborúról, hangzik el. „Azért sem, mert már nem élek ott életvitelszerűen, és úgy éreztem, hogy nekem erről nem tisztem beszélni. Aztán 2022 végén másfél hetet töltöttem otthon, éppen egy áramkimaradásos időszak volt, sötétben ültünk, naponta két órára kapcsolták be az áramot. Ott volt a rengeteg beteg ember, akik nem tudtak meggyógyulni a hideg miatt. Mindenki zseblámpával járt az utakon. Nagyon megrázó volt így látni az otthonomat, többek közt ez késztetett arra, hogy kezdjem el feldolgozni a tapasztaltakat, az érzelmeket.”
Niki és István 2022 őszén ismerkedtek meg, tavaly júniusban pedig hivatalosan is összekötötték az életüket. Mosolyogva, egymás szavába vágva mesélnek erről.
– emlékszik vissza Niki.
István elmeséli, amikor Niki megérkezett, éppen a marosvásárhelyi könyvvásáron volt. Mintha lökte volna valami haza. „Felhívtam a rendezőket, mondtam, haza kell jönnöm. Első este elég sokat beszélgettünk telefonon, másnap találkoztunk. Most itt vagyunk házaspárként. Tréfásan mondogatom ugyan, hogy amikor beült az autóba, húsz perc múlva éreztem, hogy a feleségem lesz, de van benne valami. A találkozásunk után szinte egy évig nem csináltunk semmit, nem írtam, elmentünk végre boldognak lenni. Múlt év végén kezdtünk el intenzíven dolgozni. Most egymásnak örülve, egymásban megerősödve folytatjuk munkánkat.”
A benti falmászás sokaknak látványos sport, valójában azonban jóval több ennél: fejlesztő és akár terápiás eszköz is lehet. A fal különböző nehézségű útvonalakat kínál, így kezdők és haladók egyaránt megtalálják benne a kihívást.
Kívül ropogós, belül szaftos és fűszeres: ez a házi tavaszi tekercs garantált siker. Frissen sütött tésztalapokba töltött, illatos húsos-káposztás raguval készül, és tökéletes választás egy hangulatos estére vagy vendégváró falatként.
Bolygónk 71 százalékát víz borítja és csupán 29 százaléka szárazföld. Ennek az óriási víztömegnek viszont csupán 3 százaléka édesvíz. Amikor megszületünk, a szervezetünk 72 százaléka szintén víz. A víz tehát az egyik legfontosabb eleme az életnek.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
Nem kell keleszteni, nem kell órákat várni rá, és szinte elronthatatlan – ez a desszert garantáltan a család kedvence lesz.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Márton Árpád festőművész életművében a kenyér vezérmotívumként jelenik meg. Ezúttal a Csíki Székely Múzeumban őrzött egyik kenyeres képét választottuk gasztrosorozatunkhoz, amely reprezentatív példája annak, ahogy a kenyér megjelenik a művészetében.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
A vadonban sokféle izgalmas fűszernövény megterem, a zellerfélékhez tartozó podagrafüvet érdemes a tavaszi időszakban megismerni. A piros árvacsalánt gyakran mellőzzük erős illata miatt, de a növény legszebb részeit bátran felhasználhatjuk.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
szóljon hozzá!