Könyvekben meséli új történeteit az elismert színházi rendező

Egyszer megemlítettem, amikor készült velem a beszélgetőkönyv, a Ránézek az életemre című Kádár-Dombi Katalinnal, aki megkérdezte, hogy soha nem írtam? Mondtam de igen, 1969-70-ben báró Kemény János tanácsára – akivel sokat konzultáltam, olyan mentorféle volt – összeállítottunk egy novelláskötetet, hogy az majd meg fog jelenni. Csakhogy nagy változás  jött az életemben, lehetőségem nyílt végre önálló munkákat csinálni, János bácsi pedig meghalt, és nem volt, aki tovább noszogasson. Kata elkérte a kéziratot, elolvasta, és azt mondta, ki kéne adni. Ebből lett a novelláskötetem, az Időutazás, ettől aztán kedvet kaptam újból az írásra. Az életemnek volt egy csomó olyan eseménye – mint az egyetem, a Babeș-Bolyai egyesülési folyamata, meg a háttérben sok minden – amelyből az És jött az aranykor című regény született. Akkor már elkapott a gépszíj, és most egy olyan regényt írtam, A megoldást, amelynek nincs reális életrajzi alapja, fiktív történet. A következő, aminek már nekifogtam, az is egy ilyen fikció.

– Tapasztalatok, élmények nélkül?
– Az én életrajzom ebben nincs benne, de vannak benne emberek, vagy történetek, amelyeket hallottam, akikkel találkoztam, és hát a miliő, az elég reális lett. Egy képzelt erdélyi városban történik a cselekmény...

– Ami mondjuk akár Marosvásárhely is lehetne?
– Vásárhelynél kisebb város, mondjuk olyan Vásárhely és Udvarhely közötti nagyságrend, mert az események alakulása Vásárhelyen már nem történhetett volna így, de egy Udvarhelynél, Csíkszeredánál, Sepsiszentgyörgynél valamivel nagyobb városban igen. Ahol három náció él együtt, magyarok, románok és cigányok. Ez benne van, valamint az is, hogy hogyan történik a magyarság háttérbe szorulása, és ennek milyen lelki hatásai vannak. Az utcanevek átkeresztelése is benne van és hasonló történetek.

– Amit most ír, az teljesen kitalált?
– Van egy érdekes kiindulópontja, ami a nyaralás alkalmával történt velem az egyik nyaralóhelyen, és abból ráláttam egy különös sorsra, és ez összekapcsolódik egy másik történettel. A kettő összeolvad, lesz ennek egy majdnem akciófilmes háttere, de van benne egy szerelmi szál is, de végül is az egész egy fiktív történet. A munkacíme A nimfa mosolya, de ez még változhat.

– Könnyen ír regényt?
– A megoldás úgy született, hogy egy szép napon felötlött bennem a kezdő momentum és a záró, hogy mi történik a kettő között, azt kellett megírnom. De megtörtént, hogy elkezdtem írni egy fejezetet, és jött egy érdekes fordulatlehetőség, ami elvitt egy irányba, bejött egy másik szál. Tehát ez is a színházi szakmabeli mérgezettségnek a folyománya, hogy az improvizációs szituációk időnként elvisznek egy olyan irányba, ami nincs előre megtervezve. Bőven volt ilyen, hogy betervezetlen motívumok jöttek, volt olyan, ami kiesett később, mert nem illeszkedett be, de a legtöbb azért szervesen beleépült az alaptörténetbe.

– Milyen most Marosvásárhely ön számára?
– Annyiban különbözök a Megoldás című regényem hősétől, hogy Vásárhely megváltozását társutasként éltem meg napról napra, ő pedig egy húszéves távollét után jött haza, és úgy érte a változás, mint egy lórúgás, Lehet, hogy én is így mondanám, ha közben elmentem volna innen, de azok a nyomok, amelyek még megmaradtak vagy helyi atmoszférák, amelyek mindig megérintenek, azok még mindig itt vannak.