Kidobásra ítélt festőeszközök vitték a festés útjára: Csiszer András

Mint mesélte, 1986. március 1-jén kezdett dolgozni a dongagyárnál, előbb a parkettrészlegen, majd a bútorrészlegen. A rendszerváltás után egy helybéli céghez szerződött mint karbantartó asztalos. Felidézte, az édesanyjától örökölhette a rajztehetségét, hiszen az édesanyja is szépen rajzolt, a textilgyárban, ahol dolgozott, kézzel rajzolta a ruhamodelleket.

Arról is szó esik, hogy szívesen fotóz, főként a természetet, hiszen úgy látja, hogy nincs két ugyanolyan napfelkelte, napnyugta, állandóan változóban van a természet, és ezt öröm számára megörökíteni. „Most arra gyűjtöm a pénzecskémet, hogy vegyek egy jó fényképezőgépet. Szeretek kint lenni a természetben, mert ahány nap, mindig más.”

Varró- és festőműhely

Az emeleti dolgozószobán ketten osztoznak a feleségével. Erzsébet itt szokott varrni, máskor András fest, de egymást nem zavarják, amikor a másik ott van. „Ezeket a dolgokat szeretni kell, máskép nem megy. Én hol természetet festek, hol csendéletet, hol modernebb dolgokat. Nem szeretnék egy témánál leragadni. A környéken nagyon jó festők vannak, ők is inspirálnak. Ha az ember leül és alkot, és ha abban örömét leli, az a saját lelkének is jó, egészséges. Van olyan, hogy vasárnap délután csend van, mindenki elhúzódik, felmegyek és festek. Olyan is volt, hogy délután öt órától éjjel háromig három tájképet festettem. De olyan is volt, hogy felmentem, nem ment, kimostam az ecseteket, és azzal lejöttem, mert ezt nem lehet gyártani.”

Ismerősöknek, barátoknak is szívesen ajándékoz az alkotásaiból, Magyarországra, Németországba és az Egyesült Államokba is vittek már általa festett képeket. „Nem vagyok az a típusú ember, aki feltétlenül gyűjteni akarja a festményeket csak azért, mert én festettem. Ha valakinek tetszik valamelyik, és látom, hogy örömét lelné benne, szívesen odaadom. Van két-három olyan darab, amelyekre a feleségem azt mondta, hogy ezeket innen el nem viszik, mert van, amitől nem lehet megválni. De a legtöbbel úgy vagyok, hogy ha örömet szerzek velük, vigyék. Nem vagyunk egyformák, vannak olyan képek, ami nekem egyáltalán nem tetszik, másnak meg nagyon” – emeli ki, és közben megtekintjük a 2015-ben készült legelső alkotását is, amely a dolgozószobában kapott helyet.

Támogató közeg

Rámutat, sok pozitív visszajelzést kapott az évek során, a családja is támogatja, a felesége a legfőbb kritikusa. Ugyanakkor azzal is támogatják, hogy ha éppen elvonult festeni, akkor nem zavarják, mert erre rá kell hangolódni lelkiekben is. András arra biztat mindenkit, hogy ha valamit nagyon szeretne, próbálja ki.

Ő maga is folyamatosan tanul, gyakorol, kísérletezik különböző stílusokkal, technikákkal. „Akril festéket használok, próbáltam az olajfestéket is, csak azzal az a baj, hogy a terpentin miatt erős az illata, lakásban nem igazán lehet vele dolgozni. Most gondolkodtam, hogy az istállóban kellene csináljak magamnak egy műteremet, ahol tudok festeni. Sokan mondják nekem, hogy művész úr. Én nem vagyok művész, én műkedvelő festő vagyok. Ugyanolyan ember vagyok mint más, csak lehet, hogy a Jóisten egy valami többel áldott meg ilyen téren, és ez jött ki belőle.”