Könyvbemutató a zsinagógában. Kamaszkoruk ízei emlékeztek az alanyok
Fotó: Antal Erika
Több ezer megtett kilométerből, beszélgetésekből és hallgatásokból, főzésből és kóstolásból, dokumentum- és fényképfelvételek válogatásából állt össze Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei című kötete, amelynek alcíme: Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről. A könyv a napokban jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Könyvek kiadó gondozásában.
2018. november 15., 15:222018. november 15., 15:22
2018. november 15., 23:172018. november 15., 23:17
Nem egy holokausztkönyvet akart írni a szerző, hanem egy receptest, azokat a hagyományos erdélyi zsidó ételeket megörökíteni, amelyeket megőrzött az emlékezet, amelyeket a túlélők, többségük a kilencvenen is túl, nem felejtettek el. Mert
– fogalmazott Király Kinga Júlia marosvásárelyi születésű, Budapesten élő író, műfordító. Nem akart a holokausztról beszélni, de mégsem tudta megkerülni azt, hiszen mindazoknak az életét, akikkel beszélgetett, megváltoztatta a „soá”, a pokol, ahol szüleiket, nagyszüleiket, kistestvéreiket, rokonaikat veszítették el.
A zsidó receptes könyv ötlete 2015 végén született meg, úgy, hogy abban helyet kapnak a közösség háború előtti szokásai, a koncentrációs táborokban átélt éhezések, majd a kommunista rezsim ínséges évtizedei, ahogy az is, hogy kényszerűségből a hagyományos kóser étkezést hogyan hagyta el a közösség. A szégyen érzése is hozzájárult a könyv megszületéséhez, az, hogy az általa ismert erdélyi településeken, azok egykori zsidó negyedeiben közlekedve fel sem merül szinte senkiben az a gondolat, hogy az elhurcoltak szobáit, konyháit, edényeit 1944 májusa után „talán épp a mi dédszüleink, nagyszüleink kezdték használni”, szégyellte, hogy a csólenten, meg a flódnin kívül az erdélyi zsidó konyháról alig tudott valamit.
Fotó: Antal Erika
A gyűjtéshez úgy fogott hozzá, hogy marosvásárhelyi születésű lévén, családjának szálai sokfelé elérnek, tudta, hogy kapcsolatba léphet a zsidó hitközségekkel, túlélőket kereshet meg, kérdezheti őket a távoli múltról, a gyerekkorról, az azt követő kamaszkorról, illetve arról ami rögtön azután következett: deportálásról, túlélésről, veszteségekről, kínokról, a traumák feldolgozásáról, a hagyományok megőrzéséről. Voltak, akik azonnal megnyíltak, rutinos mesélők lévén, könnyebben idézték fel a történeteket, viszont voltak olyan interjúalanyok is, akiket megviselt az emlékezés. Ilyenkor abba kellett hagyni, majd visszatérni, együtt hallgatni, fogni a kezét az idős embernek, és megpróbálni átérezni vele együtt mindazt, ami felkavarta a lelki nyugalmát.
– meséli a szerző.
Arról, hogy a megszólaltatott tíz túlélő története hogyan kapcsolódik össze a 41 ételrecepttel, a szerző elmondta, a történelemmel kezdte, a felhőtlen gyermekkorról beszélgettek, ami idillikus volt, gondtalan és meghitt. Azután jött a kamaszkor és a gettózás, és mindaz, ami a lágerben, vagy a munkaszolgálaton történt. „Képzeljük el, az embernek még arra sincs ideje, hogy felfogja, nincsenek meg a szülei” – idézte Király Kinga Júlia Lea néni történetét, akit serdülő lányként vittek a marhavagonban, hullafáradtan érkezett meg sorstársaival, kereste a szüleit és nagyszüleit, és azt a választ kapta, hogy „most szálltak ki azon a kéményen”.
Fotó: Antal Erika
Az általa meginterjúvolt idős emberek úgy őrizték meg a hagyományos recepteket, hogy tulajdonképpen zsenge koruk ételeire, az ízekre, illatokra, formákra, mozdulatokra emlékeztek. Erdélyi Anni ezt mondja például: „Látod, arra nem emlékszem, honnan tudom a kugli receptjét. Hogy a fejemből-e, vagy valahol olvastam róla”. Majd mesélt a csólentről, amit az anyja úgy főzött, mint egy levest, de Laló, a férje úgy nem szereti, csak úgy, ha a bab jól kisült a zsírban.
Erdélyi Lajos – vagyis ahogy mindenki ismeri, Laló – marosvásárhelyi újságíró, fotóművész így mesél a gettózásról: „Közel hatezer ember vonult, bámészkodó tekintetek kereszttűzében. Részvéttel, részvétlenül, nem emlékszem. De arra igen, hogy a Hosszú utcában nézelődők közt megpillantottam egy osztálytársamat. Kértem, hogy hozzon egy üveg ivóvizet. Hozott. És mielőtt ideadta volna, tíz pengőt kért érte”. Életét apjának köszönheti, aki a nyilvántartásba vételkor idősebbnek hazudta a fiát, így munkára fogták és nem küldték a gázkamrába, mint a többi kortársát.
Múzeumokkal, könyvtárakkal, hitközségekkel, magánszemélyekkel lépett kapcsolatba, levelezett, utazott, interneten, személyesen, telefonon egyeztetett, szerzői jogdíjat fizetett, hogy közölhesse a kézhez kapott iratokat, fotókat. Köszönetnyilvánításában felsorolja mindazokat a segítő szándékú barátokat, családtagokat, ismerőst és ismeretlent, akik nélkül nem jöhetett volna létre a könyv. „Örökké hálás leszek beszélgetőtársaimnak” – mondja és felsorolja őket: Braun Vioara, Diamantstein Zsuzsa, Erdélyi Anna, Erdélyi Lajos, az azóta elhunyt Kain Helena, Kárpelesz Leopold, Salamon Golda, Steier Erzsébet, Szilágyi Júlia, Tusa Etelka.
A receptek lejegyzésével nem elégedett meg Király Kinga Júlia, úgy tartotta ugyanis, hogy ahhoz, hogy majd ő is igazi hamisítatlan zsidó ízeket valósíthasson meg, előbb a recept tulajdonosának kell azt saját kezűleg elkészítenie. Ezért az általa megvásárolt alapanyagokból az ő segítségével valamennyi étel elkészült. Azt követte majd a saját konyhájában valamennyi receptnek a kipróbálása. Minden lejegyzett alapanyaghoz, mértékhez, elkészítési módhoz ragaszkodott. Segítségére voltak a főzésben és sütésben a barátai, hozzátartozói. Az elkészült ételeket többnyire ő fotózta le, illetve a jelen levő barátok egyike-másika.
– mondta a könyvben látható fényképekkel kapcsolatban.
„Arra kerestem a választ, hogy mi történt az emberekkel, az emberségükkel, miért nem jajongtak, vagy szisszentek fel legalább, amikor tulajdonképpen belőlük, a közösségükből vágtak ki egy darabot?” – magyarázta a szerző a könyv céljával kapcsolatosan. Emléket szeretne állítani mindazoknak, akikkel megtörténtek a szörnyűségek, azoknak, akik a gyász árán is ragaszkodtak emlékeikhez és megőrizték a receptjeiket. „Sok minden úgy tűnt el, hogy nem is tudunk róla, hogy létezett, nem tudjuk, mi az ami elveszett” – tette hozzá.
Fotó: Haáz Vince
Folytatás nem lesz, válaszolta érdeklődésünkre, nem tervez új könyvet, hiszen nem tartja magát sem holokauszt-kutatónak, sem történésznek, sem szociológusnak. Viszont meghívást kapott Rómába, hogy a római zsidó hitközség számára erdélyi zsidó vacsorát főzzön.
Paradicsomos csólent:
Hozzávalók:
50 dkg tarkabab
25 dkg gersli (árpakása)
1 kg marhaszegy
3 kanál libazsír
2 fej vöröshagyma
10 gerezd fokhagyma
2-3 szál sárgarépa
0,5 l paradicsompüré
só, bors, pirospaprika, babérlevél
Elkészítés: a babot megmossuk, fél napra beáztatjuk. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, a gerslit egy szűrőbe tesszük és átöblítjük. A marhaszegyet 3-4 centis kockákra vágjuk. A csólentes edény alján eloszlatunk másfél kanál libazsírt, leteszünk egy adag babot, rá a marhaszegyet, arra a hagymát és fokhagymát, a gerslit, majd a maradék babot. Tetejére elhelyezzük a répát és a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, majd felöntjük vízzel és paradizsompürével, végül pedig hozzáadjuk a maradék zsírt és kemencébe tesszük.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!