Helyet, időt és minőséget adni az ünnepnek

– Tamási Áronnak van egy nagyon szép gondolata, amely már szállóigévé is vált: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ez az otthonérzés a valahová tartozást is jelentheti. Mi a nyitja annak, hogy kapcsolódni tudjunk a hazánkhoz, otthonunkhoz, s ezáltal tagja lehessünk akár egy egész nemzetnek?

– Én viszonylag kevés ideig – négy évig – éltem külföldön, amíg főiskolás voltam. Ezután nem volt maradásom: hazahozott a vágy és az otthon hívó emléke. Annyi széppel és jóval gazdagodtam, hogy haza kellett hoznom belőle – így gondoltam már akkor. Úgy éreztem, tartozom a közösségemnek. Pedig tálcán kínálták a külföldi állást, miközben itthon a diplomám elismertetése, honosítása éveket vett igénybe. Mi voltunk az elsők, akik kimentünk, és elsőként érkeztünk haza. Azóta Gyergyóremetéről is ezres nagyságrendben vannak, akik elhagyva a szülőfalut, valahol távol élnek. Sokukkal tartom a kapcsolatot: érzem és tapasztalom, hogy milyen szeretettel fordulnak az itthon felé. Az itthoni élményeik jelentenek kötődést, megtartó erőt, forrást az önazonosságukhoz.

– A közös ünnepeink viszont segíthetnek abban, hogy mi, magyarok egymásra találhassunk.

– A március 15-i ünnepség jó alkalom a szétszórtság közepette az összekapcsolódásra. Megéljük és megmutatjuk, mennyi magyar ember van a világ minden táján – olyan magyar közösségekre gondolok, amelyek számára fontos ez a nap, fontos a magyarságuk, amelyek ebből a közös hazából táplálkoznak, merítenek erőt, ezt adják tovább gyermekeiknek is.
A helyi sajátosságok és adottságok természetesen befolyásolhatják ezt. Vannak viszont olyan emberek, akik rengeteget dolgoznak azokért a közös ügyeinkért, amelyek szép és látványos eredmények mellett a megmaradás biztonságát is jelentik. Mi olyan tömbmagyarságban élünk, amely ugyan kisebbségnek számít Romániában, de tudjuk, hogy ide nem érkeztünk, hanem mi ezt az életteret örökül kaptuk. Rajtunk (is) múlik, hogy a nehéz fizikai, kézzel végzett munka közben is tudjon örülni a falu embere. Gondoljunk csak a munkadalainkra. Ma hányan énekelünk munkavégzés közben?