Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

21:53

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

21:05

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely

20:48

Telt ház előtt jutott tovább Gyergyószentmiklóson a Marosvásárhelyi ASA

20:30

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Tömegverekedés lett a szűk mezőgazdasági úti vitából Csatószegen

Életét vesztette két halász, akiket villámcsapás ért a Maros partján – frissítve

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Szombaton szavaz az államfőjelöltjéről a Tisza-frakció

Tömegverekedés lett a szűk mezőgazdasági úti vitából Csatószegen

Megvan, kit jelöl köztársasági elnöknek a Tisza Párt

Helyet, időt és minőséget adni az ünnepnek

Fotó: Borbély Fanni

Valóban eltűnőben vannak az életünkből az ünnepeink? Hogyan tudnánk tudatosan is helyet, időt és teret adni a magyarságunkat is meghatározó eseményeinknek? A március 15-ei ünnepség „egy identitást beazonosító, azt erősítő és meghatározó alkalom” – hangsúlyozta Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. A településvezetővel az ünnepek szükségszerűségéről, a faluközösségek összetartozásáról, a generációk kapcsolatairól, illetve a magyar öntudat kialakulásáról is beszélgettünk.

Ilyés Krisztinka

2025. március 15., 09:352025. március 15., 09:35

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

– Ön szerint miért fontosak számunkra a nemzeti ünnepeink?

– Szubjektív meglátásom, hogy az ünnep, mint olyan, eltűnőben van az életünkből. Tudatosan oda kell figyeljünk arra, hogy az ünnepnek is helyet, időt, teret és minőséget adjunk, ehhez pedig a személyes jelenlét elengedhetetlen. Településvezetőként erre külön gondom kell legyen, mert felelős vagyok a közösségért, és ott vannak a munkatársaim, akikkel napi kapcsolatban vagyok, illetve itt van a családom is. Egyre nagyobb kihívásnak számít beilleszteni az ünnepek helyét a hétköznapok sorába.

Sokféle ünnepünk van, de ha a nemzeti ünnepeinkre gondolunk, az egyik legszívmelengetőbb a március 15-e. Nem az egyetlen, de egyik olyan napja az évnek, amikor szinte minden magyar – legyen a világon bárhol – emlékezik, ünnepel.

Tehát egy identitást beazonosító, azt erősítő és meghatározó eseményről/alkalomról van szó. Amikor ilyen ünnepet szervezünk, messze nem csak magunkra gondolunk. Mi azt szeretjük a legjobban, ha generációk együtt ünnepelnek. Elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy a fiatalok az idősebb korosztállyal közösen vegyenek részt ezeken a megemlékezéseken, mert mindig tanulhatunk egymástól valami újat. Párhuzamot vonva mondom: az egy dolog, hogy a gyereket vasárnap elküldjük a szentmisére, és az megint más, ha együtt megyünk el vele. A nemzeti ünnepeinket is a családdal, a faluközösség idősebb-fiatalabb tagjaival együtt a legjobb megidézni: együtt lenni viseleteinkben, együtt énekelni... Ettől tud identitásképzőként is működni egy ilyen esemény, ugyanakkor a helyi kötődéseket is erősíti, amelyek egy életen át elkísérik a résztvevőket. Az idősek emlékeznek, gyönyörködnek, a fiatalok lelkesednek, mintát látnak.

Laczkó-Albert Elemér

Fotó: Pethő Melánia

– Tamási Áronnak van egy nagyon szép gondolata, amely már szállóigévé is vált: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ez az otthonérzés a valahová tartozást is jelentheti. Mi a nyitja annak, hogy kapcsolódni tudjunk a hazánkhoz, otthonunkhoz, s ezáltal tagja lehessünk akár egy egész nemzetnek?

– Én viszonylag kevés ideig – négy évig – éltem külföldön, amíg főiskolás voltam. Ezután nem volt maradásom: hazahozott a vágy és az otthon hívó emléke. Annyi széppel és jóval gazdagodtam, hogy haza kellett hoznom belőle – így gondoltam már akkor. Úgy éreztem, tartozom a közösségemnek. Pedig tálcán kínálták a külföldi állást, miközben itthon a diplomám elismertetése, honosítása éveket vett igénybe. Mi voltunk az elsők, akik kimentünk, és elsőként érkeztünk haza. Azóta Gyergyóremetéről is ezres nagyságrendben vannak, akik elhagyva a szülőfalut, valahol távol élnek. Sokukkal tartom a kapcsolatot: érzem és tapasztalom, hogy milyen szeretettel fordulnak az itthon felé. Az itthoni élményeik jelentenek kötődést, megtartó erőt, forrást az önazonosságukhoz.

Fotó: Borbély Fanni

– A közös ünnepeink viszont segíthetnek abban, hogy mi, magyarok egymásra találhassunk.

– A március 15-i ünnepség jó alkalom a szétszórtság közepette az összekapcsolódásra. Megéljük és megmutatjuk, mennyi magyar ember van a világ minden táján – olyan magyar közösségekre gondolok, amelyek számára fontos ez a nap, fontos a magyarságuk, amelyek ebből a közös hazából táplálkoznak, merítenek erőt, ezt adják tovább gyermekeiknek is.
A helyi sajátosságok és adottságok természetesen befolyásolhatják ezt. Vannak viszont olyan emberek, akik rengeteget dolgoznak azokért a közös ügyeinkért, amelyek szép és látványos eredmények mellett a megmaradás biztonságát is jelentik. Mi olyan tömbmagyarságban élünk, amely ugyan kisebbségnek számít Romániában, de tudjuk, hogy ide nem érkeztünk, hanem mi ezt az életteret örökül kaptuk. Rajtunk (is) múlik, hogy a nehéz fizikai, kézzel végzett munka közben is tudjon örülni a falu embere. Gondoljunk csak a munkadalainkra. Ma hányan énekelünk munkavégzés közben?

Nem szeretném, hogy erőltetettnek hasson, de ezt összeköthetjük azzal is, amit már említettem: helyet hagyni az ünnepeknek az életünkben. Ha nem vigyázunk, a sok munka mellett kikopik az ünneplés tudása és igénye is belőlünk.

Át kell örökíteni és meg kell tanulni, hogyan lehet méltósággal, szépen, elmélyülten, tisztelettel együtt ünnepelni, elférni egymás mellett, kiegészíteni egymást.

– Mit tud adni Gyergyóremete, illetve az egész erdélyi magyarság számára március 15-e?

– A gyergyói települések között folyamatosan egyeztetések vannak – így azt is tudom, hogy az évek során minden településnek kialakult egy forgatókönyve, amit ezen a napon követni szokott.

Fotó: Tuchiluș Alex

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az első szabad március 15-én is felléptem, mint szereplő. Emlékszem, mekkora élmény, milyen felszabadító érzés volt, hogy 1990-ben megünnepelhettük végre 1848. március 15-ét. Még félve ugyan, de először tehettük ki a nemzeti színű zászlót. Kora reggel körbejárt egy felnőtt csapat, hogy megnézze, hányan tették ki. Mások bátorságából erőt merítve aztán egyre többen kitűzték. Volt, aki kézzel készített rögtönzött lobogóval jelezte, hogy ünnepel. Majd következtek a marosvásárhelyi sötét események... A kisebbségi létben ez is arra figyelmeztet, hogy milyen törékeny tud lenni a normalitás. Mára már természetes és örömteli, hogy ez a nemzeti ünnepünk bevett szokásnak számít. Ugyan államilag nem támogatott, de lehetőségünk van helyi szinten méltósággal megtartani. Remetén évek óta munkaszüneti napot tartunk ezen az ünnepen.

Fotó: László Ildikó

A kérdésre visszatérve azt tudom mondani, hogy lelkületet. A szabadságharcot megelőző korszakot reformkorként ismerjük. Rengeteg jó példát állít elénk ez az időszak: az emberek egyénileg és közösségileg is igyekeztek a nemzeti ügyet szolgálni tettel, ésszel, áldozattal. Ez a fajta odaadás, az ilyen típusú szeretete és szolgálata a nemzetnek olyan szellemiség és eszme, amelyhez érdemes a mai napig visszatérni.

Interjú Március 15.