Ha nem lehetsz csillag az égen, légy lámpás a kunyhóban

Ugyanakkor rá szerettem volna irányítani a figyelmet erre a rendkívül nagy ünnepnapra. Csak mi, magyarok mondhatjuk magunkról, hogy Mária nemzete vagyunk. Máriát Európában Regina Hungariae néven ismerték, ami azt jelentette: Magyarország királynője. Magyarország pedig Regnum Marianum, Mária országa. Szent István neki ajánlotta fel halála előtt a Szent Koronát, és vele együtt a nemzetet.

– Milyen témákban készültek a kiállításon megtekinthető festmények?

– A kiállítást a kiállítótér hat fala szerint állítottam össze – falanként osztottam szét a munkáimat. Az egyik oldalra a nagyméretű tájképeimet állítottam ki. Egy falon csak pasztell tájképek szerepelnek. A kiállítás lényegét kompozíciók képezik, olyan festmények, amelyek gyermekkori élményeimből táplálkoznak. Itt láthatók a nagyapáim arcképei is. Egy falra a neves személyiségekről készült arcképeimet akasztottam.

Az ebben a témakörben készült festményeket a gyergyói székely rokolya színeiből ihletődve komponáltam. Valamikor az egyetemen az egyik tanárunk, Veres Pál olyan gyakorlatot végeztetett velünk, hogy a festményeket a színösszeállításuk szerint kellett kiértékelni. Egy pauszpapírt helyeztünk a festményre és bejelöltük, hogy hány négyzetecske piros, hány zöld stb. Ezek összeadásával készült egy grafikon, s az egyes színek mennyisége alapján különböző csíkok jöttek létre. Nézegetve ezeket a grafikonokat, rájöttem, hogy ezt visszafele is meg lehet csinálni. Mint a zenészeknél a hangnem, C-dúr vagy G-dúr szimfónia. Nekem is van ilyen kottám – gondoltam –, a székely rokolya. Azon piros, fekete, zöld, barna szélesebb és keskenyebb csíkok vannak, amelyek egyben tükrözik a közízlést is. Ezekből pedig megalkotható egy festmény, de úgy, hogy tiszteletben tartom az arányokat, a színek arányait, a rokolya hangulatát. Ha ehhez még hozzáteszek egy olvasható formát az absztrakt festményen belül, megjelenítek egy konkrét képet, azzal már irányítom is a nézőt a téma irányába, amiről beszélek, amiről muzsikálok.

Mindketten alfalvi születésűek, Sövér Elek itt tanított, Márton Árpád Csíkszeredában élt. Tulajdonképpen a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskolát hárman, Sövér Elek, Márton Árpád és Gaál András gyergyói festőművészek alapították. Amíg Vásárhelyen jártam, Elek bácsi mindig megnézte és ellenőrizte a munkáimat, tanácsokat adott. Kilencedikbe felvételezni kellett, s bár az osztálytársaim már ötödik osztálytól abban az iskolában jártak, én az első négy között jutottam be.

Nagy elődeim a székelyföldi életet akarták bemutatni. Ennek az életnek a drámaiságát, a jellegzetességét. Márton Árpád képei olyanok, mint egy-egy ballada. Sövér festményei pedig olyanok, mint egy-egy népdal. Tömörek, egyszerűek és ízesek. Én is erre törekszem. Nem keresem mindenáron a hatásokat. Nem vagyok „hatásvadász”.

– Az életét két tevékenységnek szentelte: festett, de közben tanította is ezt a művészetet rajztanárként. Egy korábbi interjúban kiemelte, hogy állandó kételyek között vergődött, tanakodva: a tanár tartozik-e a festőnek vagy a festő a tanárnak? Most hogyan látja ezt?

– Egyértelműen a tanár tartozik a festőnek – de ezt egyáltalán nem bánom. A tanítványaim közül nagyon sokan választották ezt a pályát. Amióta nyugdíjba jöttem a festőművész-életemet élem. Persze még mindig tartok órákat a népiskolásoknak. Van nyolc-tíz tanítványom, akik tehetségesek. Az idén is három tanítványom jutott be a művészeti egyetemre. Remélem, hogy azokat, amiket én nem tudtam megvalósítani a saját (festői) életemben, majd ők, a tanítványaim megvalósíthatják. Tanárkodtam és festettem – örököltem egy birtokot, amit gondozni kellett.

Mindig is hű szerettem volna lenni önmagamhoz. Számomra ez a fontosabb, nem a világhírnév. Idézek egy ősi írásból vett gondolatot: „ha nem lehetsz csillag az égen, légy lámpás a kunyhóban”. Ehhez tartom magam.

Az viszont bizonyos, hogy amikor festünk, olyan élményben van részünk, amiben nem lehet része annak, aki virtuálisan alkot. Biztosan az is izgalmas – de az megint más, amikor a konkrét anyaggal dolgozunk. A festészet, a szobrászat, a grafika is mind-mind anyagi. Ha a bibliai idézetre gondolunk, amely úgy szól, hogy „kezdetben vala az ige, és az ige testté lőn”, akkor látjuk azt is, hogy a képzőművész legnagyobb feladata éppen az, hogy az ige testté legyen. Jelenítse meg a szellemet, a gondolatot és a mondanivalót anyagban, képben.