Griselda: a kokainkeresztanya felemelkedése és bukása

Griselda hamar el is jut a helyi drogbáróhoz, Rafo Amilcarhoz az egyik balek ügyintézőjén keresztül, innentől pedig egy véres élettörténet kibontakozását láthatjuk, amint a kezdetben kiszolgáltatott nő próbálja visszavenni az eddig nem létező irányítást az élete fölött, miközben

A rendkívül jól elmaszkírozott Sofía Vergara által parádésan alakított Griselda Blanco, Pablo Escobarhoz és a fiktív Walter White-hoz (Breaking Bad) hasonlóan egy antihős, aki drogokkal, fegyverekkel és rengeteg pénzzel épít ki egy bűnözői birodalmat, a sorozat nézésekor azonban a legtöbb helyzetben együttérzünk vele, hiszen

A kokainkeresztanya elkapásában fontos szerepet játszó June Hawkins nyomozó a másik főszereplője (bár ő értelemszerűen jóval kevesebb képernyőidőt kap) a fikcióval vegyített Griselda-biopicnek, hiszen

A sorozat legjobb részeiben azt láthatjuk, hogy miként kerekedik felül Griselda Rafo Amilcaron, hogy csicskítja be a konkurenciájának számító Ochoa-klánt és Rafa Salazart, és miként csinál magánhadsereget a Kubából az államokba szökő marelitókból.

Mindezt persze nem egyedül vitte végig, hanem

„Jutalma” ezért nem marad el, ő lesz Griselda intézője, jobbkeze, ágyasa, férje, majd pedig a stílusosan Michael Corleone-ról elnevezett negyedik gyerekének (aki egyébként a szórakoztatóiparban próbálta ki magát, és most épp a Netflix-sorozat hírneve miatt keresi hülyére magát az anyja „öröksége” miatt) az apja, aki később az egyre dagadó feszültségek és a szorult helyzetek miatt később Griselda ellen fordul.

A mindössze hatrészes sorozat sajnos nem ér fel a nagy előd, a Narcos szintjére, és bár izgalmasan indul a kokainkeresztanya felemelkedésének története,

Amikor már legalább hatodszorra láttam azt, hogy a drámai csúcspontnál Griselda az égő cigarettájával rajzol a levegőbe, nekem ott megszűnt minden beleélés, és ahelyett, hogy átéreztem volna a drámáját és a veszteségeit, inkább komikusnak, önismétlőnek, olcsó hatásvadászatnak tűnt az egész. Amilyen izgalmas volt az elején Griselda felemelkedése, épp olyan unalmas lett a bukása a végén,

A Griselda-sorozartnak megvannak a jó pillanatai, és a nézése után érdemes rákeresni a szereplőkre, hogy mi történt velük a való életben (például a sorozatban kivégeztetett Papo a valóságban nem halt meg Griselda bérgyilkosainak keze által, hanem később letartóztatták, 30 évre elítélték 2000-ben azonban szabadult a börtönből, és azóta is életben lehet valahol).

A Griselda Blanco élete alapján készült minisorozat sokkal jobb lehetett volna annál, amit kaptunk (a 70-es évek megidézése, és a korabeli díszletek, dohányfüstös szobák, helyiségek mind kiválóra sikerültek), a történetmesélés és a karakterek emlékezetessé tétele azonban már nem sikerült ennyire jól, így