
Fotó: Netflix
Izgalmasan induló, de a végén unalomba és önismétlésbe fulladó minisorozat lett a Narcos népszerűségét 2024-ben meglovagolni akaró Griselda, ami a Miamiban tevékenykedő kokainkeresztanya élete alapján készült. Kritika.
2024. február 20., 15:322024. február 20., 15:32
2024. február 22., 17:002024. február 22., 17:00
Pablo Escobarék után a hírhedt „kokainkeresztanya” Griselda Bianco is megkapta a saját Netflix-sorozatát, amelynek köszönhetően ezúttal
Ha nem tapadt volna annyi vér Griselda kokainbizniszéhez és közvetett módon a kezéhez, még azt is mondhatnánk, hogy felemelkedéstörténete népmesébe illő. Egy kisemmizett anya, aki nincstelenül érkezik az Amerikai Egyesült Államokba három fiával együtt, hogy a nála levő egy kiló kokaint (amit férjétől lovasított meg, miután egy összetűzés során megölte őt) pénzzé tegye annak érdekében, hogy
Fotó: Netflix
Griselda hamar el is jut a helyi drogbáróhoz, Rafo Amilcarhoz az egyik balek ügyintézőjén keresztül, innentől pedig egy véres élettörténet kibontakozását láthatjuk, amint a kezdetben kiszolgáltatott nő próbálja visszavenni az eddig nem létező irányítást az élete fölött, miközben
Fotó: Netflix
A rendkívül jól elmaszkírozott Sofía Vergara által parádésan alakított Griselda Blanco, Pablo Escobarhoz és a fiktív Walter White-hoz (Breaking Bad) hasonlóan egy antihős, aki drogokkal, fegyverekkel és rengeteg pénzzel épít ki egy bűnözői birodalmat, a sorozat nézésekor azonban a legtöbb helyzetben együttérzünk vele, hiszen
A történetében ugyanakkor az a legnagyobb abszurdum, hogy a drogkartellek fejeire vadászó hatóságiak számára teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy nő legyen egy ilyen bűnszövetkezet feje.
Fotó: Netflix
A kokainkeresztanya elkapásában fontos szerepet játszó June Hawkins nyomozó a másik főszereplője (bár ő értelemszerűen jóval kevesebb képernyőidőt kap) a fikcióval vegyített Griselda-biopicnek, hiszen
Az igazi June Hawkins-Singleton ráadásul tanácsadóként működött közre a sorozatban, fontos részleteket tárva fel a kokainkeresztanya ténykedései kapcsán, amiket ő első kézből tapasztalhatott meg. (Érdekes adalék, hogy a sorozatbeli karakterével ellentétben ő mindössze csak egyszer találkozott Griseldával).
Fotó: Netflix
A sorozat legjobb részeiben azt láthatjuk, hogy miként kerekedik felül Griselda Rafo Amilcaron, hogy csicskítja be a konkurenciájának számító Ochoa-klánt és Rafa Salazart, és miként csinál magánhadsereget a Kubából az államokba szökő marelitókból.
Mindezt persze nem egyedül vitte végig, hanem
Fotó: Netflix
„Jutalma” ezért nem marad el, ő lesz Griselda intézője, jobbkeze, ágyasa, férje, majd pedig a stílusosan Michael Corleone-ról elnevezett negyedik gyerekének (aki egyébként a szórakoztatóiparban próbálta ki magát, és most épp a Netflix-sorozat hírneve miatt keresi hülyére magát az anyja „öröksége” miatt) az apja, aki később az egyre dagadó feszültségek és a szorult helyzetek miatt később Griselda ellen fordul.
A mindössze hatrészes sorozat sajnos nem ér fel a nagy előd, a Narcos szintjére, és bár izgalmasan indul a kokainkeresztanya felemelkedésének története,
Már nincs meg az a frissesség, az az izgalom, amit a Narcos három évada és a belőle kinőtt Narcos: Mexico spin-off tudott pár éve nyújtani.
Fotó: Netflix
Amikor már legalább hatodszorra láttam azt, hogy a drámai csúcspontnál Griselda az égő cigarettájával rajzol a levegőbe, nekem ott megszűnt minden beleélés, és ahelyett, hogy átéreztem volna a drámáját és a veszteségeit, inkább komikusnak, önismétlőnek, olcsó hatásvadászatnak tűnt az egész. Amilyen izgalmas volt az elején Griselda felemelkedése, épp olyan unalmas lett a bukása a végén,
Fotó: Netflix
A Griselda-sorozartnak megvannak a jó pillanatai, és a nézése után érdemes rákeresni a szereplőkre, hogy mi történt velük a való életben (például a sorozatban kivégeztetett Papo a valóságban nem halt meg Griselda bérgyilkosainak keze által, hanem később letartóztatták, 30 évre elítélték 2000-ben azonban szabadult a börtönből, és azóta is életben lehet valahol).
Fotó: Netflix
A Griselda Blanco élete alapján készült minisorozat sokkal jobb lehetett volna annál, amit kaptunk (a 70-es évek megidézése, és a korabeli díszletek, dohányfüstös szobák, helyiségek mind kiválóra sikerültek), a történetmesélés és a karakterek emlékezetessé tétele azonban már nem sikerült ennyire jól, így
Bár a Griselda is hetekig vezette a legnézettebb sorozatok toplistáját a Netflixen (biztosan kiemelkedő nézettséget hozva ezzel a platformnak), mégis elmaradt a nagy hype körülötte, és várhatóan az év végén már nem is jut eszünkbe, hogy ezt a minisorozatot is megnéztük 2024 elején.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.
Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.
Miközben egyes országok tiltani próbálják a közösségi médiát a fiataloknak, máshol már választásokat nyernek a platformokon. A Tusványos egyik múlt heti médiapanelje a jövő nyilvánosságáról és a figyelem új gazdaságáról szólt.
szóljon hozzá!