
Kopacz Katalin: számomra a könyvtári munka hivatás volt
Fotó: Gecse Noémi
Költözésekről és révbe érésről, könyvtárosokról, könyvekről és olvasókról beszélgettünk Kopacz Katalinnal, aki huszonöt éven át volt a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója. Egy sikertelen versenyvizsga után, az ideiglenes megbízatása végén hirtelen döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul. Nem volt könnyű döntés, hisz a könyvtárral úgymond együtt élt és lélegzett, de azt mondja, kezdi megszokni és felfedezni a nyugdíjas élet előnyeit is.
2018. április 17., 16:302018. április 17., 16:30
− Hosszú ideig vezette az intézményt...
− 1994 áprilisától voltam hivatalosan kinevezve igazgatónak. 1993 közepétől már helyettesítettem a volt igazgatót, mert elment alkotói szabadságra. Egyébként 1990-ben jöttem a könyvtárhoz, mint feldolgozó könyvtáros. Miután idekerültem, következő évben költöztünk át a Szakszervezetek Művelődési Házába. Azelőtt a Mikó-vár épületében és a Városi Művelődési Ház épületében működött a könyvtár. Közben létrejött Zsögödben egy fiókkönyvtár a Nagy Imre Galériában, aztán az meg is szűnt.
− Sokat hurcolkodtak...
− Rengeteget költöztünk, a könyvtárnak mindig is a székhely hiánya volt a legnagyobb problémája. A polgármesteri hivatalban is működött egy ideig néhány részleg. Miután beköltöztünk a Szakszervezetek Művelődési Házába, a várban maradt a gyerekrészleg, a művészeti részleg és a dokumentációs könyvtár. 2012-ben költöztünk a jelenlegi épületbe, és ez volt az első alkalom, amikor a könyvtár összes részlege egy épületben működött. Nehézkes volt a különböző épületekben dolgozni, mert ha az olvasó bejött az egyik részlegre és keresett valamit, de nem találta, akkor el kellett mennie egy másik épületbe a másik részlegre.
Van konferenciaterem, sok rendezvényt szervezünk, a rendezvénylátogatók száma is megugrott. Létrehoztunk egy internetes termet, azt is sokan használják. Ez méltó és megfelelő hely a könyvtár számára. Ebben az egészben benne van a szívem. Számomra a könyvtár, az itteni munka hivatás volt, nemcsak úgy bejöttem. Szerettem, és eszem ágába nem jutott volna nyugdíjba menni, de a körülmények így hozták. Még nem értem el a nyugdíjkorhatárt, kedvezményes nyugdíjba mentem.
− Miért döntött a nyugdíjba vonulás mellett?
− Az utóbbi időben kicsit el volt politizálva ez az intézmény.
Mondok konkrét példát: a könyvtártól elvárták, hogy részt vegyen különböző vásárokon, expókon, az utolsó pedig, amit meg is tagadtam, hogy a hagyományos termékek vásárán a könyvtár létrehozzon egy mesesarkot. Nem éreztem alkalmasnak a helyet arra, hogy a gyerekekkel foglalkozzunk ott, a zajban, a kolbászok meg sajtok között, ahol jönnek-mennek az emberek. Nem volt alkalmas, és úgy gondolom, nem ez a könyvtár feladata. Egy másik alkalommal egy fesztiválon kellett részt vennünk, kitaláltunk egy vagány gyermekprogramot, szórólapokat vittünk, de egy eldugott sarokba betették a könyvtárat, és alig húsz gyerek jött be.
Felolvasómaraton a könyvtárban. Van helye a rendezvényeknek is, csak a hangsúly kérdéses
Fotó: Gecse Noémi
− Ön szerint mi a könyvtár szerepe?
− Elsődlegesen az, hogy gyűjtse, rendszerezze, megőrizze és az olvasók rendelkezésére bocsássa a különböző dokumentumokat, információkat. És azt látom, hogy a könyvtár lassan inkább rendezvényszervező intézménnyé vált, és szerintem ez nem elsősorban a könyvtár feladata, mert van a megyei tanácsnak jónéhány ezzel foglalkozó intézménye. Van helye könyvbemutatóknak, gyermekfoglalkozásoknak a könyvtárban, de mintha eltolódott volna a hangsúly ebbe az irányba. Nagyon sok mindennel foglalkozunk egyébként is, mert dokumentumokat digitalizálunk, adatbázisokat építünk a helyi személyiségekről, természeti értékekről. Sokszor nincs időnk arra a munkára, ami valóban a könyvtáros feladata lenne. Gyakran nagyon nehéz volt a helyettesítéseket megoldani, és vannak elmaradások is.
− Nem elegendő a könyvtári személyzet száma?
− A könyvtári törvény előírásai szerint több mint negyvenen kellene az intézményben dolgozzanak, és amikor eljöttem, 23-an voltunk, ebből 17 könyvtáros, aki két műszakban látja el a sajtórészleget, gyerekkönyvtárat, dokumentációs könyvtárat, felnőtt részleget, olvasótermet és a feldolgozót. Épp, hogy el tudják látni a feladatokat.
Tágas, modern épületben működik az intézmény
Fotó: Veres Nándor
− A könyvállomány hogyan alakult?
− Most kevesebb könyv van, mint amikor én idekerültem. Valamikor az volt a szabály, hogy a személyzet száma az állomány nagyságától függ. A forradalomkor rengeteg könyv érkezett a könyvtárba, minden könyvet bevettünk, mert ez volt az érdek. De nem volt selejtezés. Ez is volt a vizsgámon az egyik fő probléma, amit kifogásoltak, hogy miért selejteztünk ki annyi könyvet. De mivel évekig nem volt selejtezés, elavultak, megrongálódtak a könyvek. Az uniós normák szerint egy közkönyvtár megújulási rátája 25 év, ennyi idő alatt a teljes állománynak ki kellene cserélődnie. Romániában a megújulási ráta körülbelül negyven év, nálunk pedig hatvan-hetven év volt.
A selejtezés során megőriztünk egy-egy példányt a dokumentumértékű könyvekből, vagy amelyek az utókor számára érdekesek lehetnek, így például van Ceauşescu Omagiu kötetünk, de azért új könyvekre is szükség van. A fiatalok nagyon szeretik a kortárs szerzőket, és ahhoz, hogy a fiatalokat behozd, valamit adni kell. A költözés után sok pénzt kaptunk a megyei tanácstól könyvvásárlásra, és szépen felújítottuk az állományunkat, ez nagyon vonzotta az embereket. Most mintegy kétszázezer kötet van a könyvtárban, régebb pedig volt, hogy elérte a háromszázezret is az állomány száma.
Biztatónak látja a könyvtár jövőjét a leköszönő igazgató
Fotó: Gecse Noémi
− Az olvasói szokások hogyan változtak?
− Szívesen olvassák az olvasók a kortárs irodalmat, és sokan érdeklődnek a helytörténet iránt. Erre a könyvtár nagyon oda is figyel. Egy időben nagyon megnőtt az internetterem használóinak száma, most már kevesebben vannak, valószínűleg otthon többen interneteznek. A könyvtár honlapját és az online katalógust is sokan használják, nőtt a felhasználók száma.
− Ez lesz a jövő, hogy otthon letöltögetjük és elolvassuk?
− Úgy gondolom, hogy könyvtár mindig volt és mindig lesz. Elképzelhető, hogy a technológia fejlődésével változik a könyvtár, lehet, hogy olyan tevékenységek jönnek be, amibe bele sem tudtunk gondolni, de azt hiszem, könyvre és nyomtatott sajtótermékre mindig szükség lesz. Vannak olvasók, főként nyugdíjasok, akik naponta bejönnek például újságot olvasni, a szemközti iskolából pedig bejönnek a gyerekek, itt írják meg a házi feladatot, társasjátékoznak, könyveket lapozgatnak... Ez biztató, nem?
Nemcsak ropogós, hanem pikánsan fűszeres is a buffalo csirkeszárny, ami akárcsak a KFC csirkemell, ízig-vérig amerikai fogás.
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
szóljon hozzá!