Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

– Az egyetemi évek alatt mi volt az az élmény, ami leginkább inspirált vagy formált?

– Az egyetemi évek alatt az egyik legmeghatározóbb élmény számomra a Székelyföldi Grafikai Biennálé egyik különdíjának elnyerése volt. Harmadévesként vettem részt rajta, épp a diplomamunkámon dolgoztam akkoriban. Ez az elismerés még inkább a képgrafika irányába sodort, megerősített abban és lehetőséget kínált, hogy ezen az úton folytassam a kutatásaimat.

– A jelenleg Jászvásáron látható kiállításod címe: Emoția ca (spațiu) negativ. Hogyan született meg ez az ötlet?

– A kiállítás kurátora, Lorena Marciuc és én sokat beszélgettünk a munkáimról, a koncepcióról, és az engem inspiráló témákról. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, és könnyen ráérzett erre a világra. Amikor először végignézte a portfóliómat az volt az első benyomása, hogy a munkáim tele vannak érzelmekkel. A beszélgetéseink során ebből az irányból bontottuk ki a kiállítás tematikáját, és így született meg a cím.

– Mit jelent számodra az „érzelem kontúrjának hiánya” és a „negatív tér” gondolata?

– Hajlamos vagyok nagyon intenzíven megélni mindazt, ami történik velem, legyen az jó vagy rossz élmény. Az „érzelem kontúrjának hiánya” számomra ezt az intenzitást és érzékenységet jelenti, amely lehetővé teszi, hogy mélyen megéljem és befogadjam mindazt, ami velem történik. Ez az alkotás szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen ebből a felgyülemlett energiából és érzelemből születnek a munkáim.

– A kiállításod leírása szerint az érzelem ritka pillanatokban jelenik meg, nem folyamatosan. Te hogyan tapasztalod ezt?

– Szerintem a kiemelt érzelmek valóban ritka pillanatokban jelennek meg. Inkább úgy fogalmaznék, hogy bizonyos mélységek és igazán fontos pillanatok ritkábban történnek meg, és ezek minőségükben különböznek a hétköznapi érzésektől.

– Mesélj arról, hogyan születnek a grafikáid: inkább intuitív módon dolgozol, vagy tudatosan tervezel?

– Általában előre megtervezem, mit szeretnék létrehozni. Fontos számomra, hogy a munkáimnak legyen egy kerete, amelyen belül aztán helyet kapnak a véletlenek és az intuíció. Ha megvan az alapelképzelés, utána már szabadabban kezelem a felületeket és a formákat.

– Miért választottad a fekete-fehér nyomtatott grafikát? Hogyan szolgálja a mondanivalódat?

– A fekete-fehér világ a grafika hagyományos technikájából fakad, amit eddig tanultam és gyakoroltam. Gyakran megkérdezik, miért hiányoznak a színek a munkáimból, de egyelőre úgy érzem, hogy a színek nem tennének hozzá többet a mondanivalómhoz. Ez a nagyon kontrasztos világ tudja leginkább átadni, amit meg szeretnék jeleníteni.

– Hogyan formálod az érzelmeket vizuális anyaggá a műteremben?

– Ez az a pont, ahol az alkotás lényege rejlik, és amit nehéz szavakkal megfogalmazni. A saját asszociációim és hangulataim alapján választok formákat és képeket. A folyamat végére ezekből összeáll valami, ami már nemcsak a gondolataimban létezik, hanem a grafikákon is kivetül.

– Van olyan pillanat, amikor te magad is meglepődsz azon, amit létrehozol?

– Igen, gyakran előfordul, hogy egy ötletből teljesen más végeredmény születik. Egy bizonyos pontig tudatosan dolgozom, de aztán a munka elkezdi alakítani saját magát. Sokszor engem is meglep, hogy végül mi születik meg ebből a folyamatból.

– Mennyire engeded közel a közönséget a saját belső világodhoz a műveiden keresztül?

– Egy kiállítás önmagában is nagyon személyes pillanat. A közelség azonban a befogadó nyitottságától függ: mindenkinek ugyanaz a látvány van adatva, de mindenki a saját érzései és tapasztalatai alapján értelmezi. Azok tudnak igazán közel kerülni ehhez a világhoz, akikben megvan a nyitottság arra, hogy befogadják a munkákat és megtalálják bennük a saját értelmezésüket.

– Fiatal művészként hogyan látod a helyed a kortárs grafikai színtéren?

– Jelenleg többféle irányzat is érdekel. A digitális grafika mellett linómetszetekkel is foglalkozom, és az utóbbi időben szerettem volna ezt a grafikai világot térbe helyezni. Ezért installációk és makettek formájában kezdtem el kísérletezni, és mostanában ezek az installációs kihívások a legizgalmasabbak számomra.

– Milyen témák foglalkoztatnak most, amelyek a jövőbeli munkáidban is megjelenhetnek?

– Mostanában nagyon foglalkoztat a szakrális tér gondolata, de átalakítva: az ehhez kapcsolódó érzetek és formavilág inspirálnak. A jelenlegi munkáimba egyre gyakrabban építek be olyan elemeket, amelyek ebből az építészeti világból származnak.

– Ha nem a képzőművészet lenne az utad, mivel foglalkoznál szívesen?

– Ha nem képzőművészettel foglalkoznék, valószínűleg más társművészetek felé fordulnék, például a színház vagy az építészet is nagyon vonzó számomra.