Aranka néni

Csergő Aranka. Született: 1941. április 1-jén Csíkrákoson. Elhunyt: 2025. február 16-án, Székelyudvarhelyen

Fotó: Kelemen Kinga. Forrás: Tomcsa Sándor Színház

Fázunk. Csendesen lépdelünk a temető ösvényén. Sokan vagyunk, sokan. Eddig ő jött hozzánk, most mi kísérjük el őt. Közösséggé formálódunk – általa. Mert ő kiemelt figyelemmel fordult a közösség minden tagja felé. Számontartott bennünket, felnőttet és gyermeket, apró gesztus, képeslap, könyv, ajándék, jó szó mindenkinek jutott tőle.

Péter Beáta

2025. február 20., 18:062025. február 20., 18:06

2025. február 20., 18:072025. február 20., 18:07

Karácsony előtt szétküldte üdvözlőlapjait, a szélrózsa minden irányába, sok-sok házba és sok városba vitte a postás ezeket a szívdarabokat. Kedves meglepetéseket is csúsztatott a borítékba: naptárt, újságból kivágott novellát, verset, matricát… És ott van a kézírása, látjuk magunk előtt, ahogy gondosan kanyarítja a betűket, rója a sorokat, és közben ott vagyunk a gondolataiban, a mindennapi rohanásunkban ő csendesen, óvó tekintettel figyel minket. Olyan természetes, hogy ott van velünk, nekünk, mellettünk.

Nem ismertem pedagógusként, húsz évvel ezelőtt a színház irodájába kopogtatott be egy kedves néni, a nyugdíjából vásárolt két csomag mogyoróval. Hozta – csak úgy, figyelemből, szeretetből.

Ott volt minden előadáson, kiállításmegnyitón, koncerten, ő volt a Néző, a biztos pont.

De nem csak a jelenlétével támogatott. Szerette ezt a világot és a benne lévő embereket. És minden egyes vele való találkozáskor ezt erősítette meg bennünk: a gondok, bajok jönnek-mennek, de az élet szép, a kultúra pedig csodálatos, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy részt vegyünk benne, mert ezáltal a mi lelkünk is megszépül. Tanított, vigasztalt, utat mutatott, megnyugvással töltött el minden szava, csendes mosolya.

Kedves rokon – így hívott, mert „kinyomozta”, hogy mi szegről-végről rokonok vagyunk. Néha felhívott az évek során, gratulált ehhez-ahhoz, a családról érdeklődött, és pontosan tudta, hogy épp hol tartok az életemben. Mindig meglepődtem ezen az odafigyelésen. Legutóbb egy hónappal ezelőtt szólt a telefonom, rögtön megismertem a hangját, felhívott, mert eszébe jutottam. De nem csak én voltam így ezzel.

Sokunk életpályáját követte, és jelzett is, bátorított a szükségben, büszke volt ránk.

Mindannyiunknak van egy-egy kedves története vele, egy emléke, egy gyöngybetűkkel megírt üdvözlőlapja tőle. A nekem címzett legutóbbi egy korábbi lakcímemre érkezett. Még nem bontottam fel. Gyógyír lesz akkor, amikor nagy szükségem lesz rá.

Kopogós februári hideg van, talán a leghidegebb napja az évnek. Sokan elkísértük, és lélekben még többen vannak itt. Mert számára így volt kerek a világ: mindenkivel. Legyen csendes a pihenése.

Búcsú