Amikor nem csak passzió, hanem szakma is a mesemondás

– mondja Zalka Csenge Virág, aki aztán amikor megtudta, hogy létezik ilyen szakma, hogy mesemondó, akkor azonnal tudta, hogy neki ezt kell csinálnia. Hivatásos pályafutását 2006-ban kezdte; azóta Európa több országában és az Egyesült Államokban is rendszeresen lép fel fesztiválokon és egyéb rendezvényeken, ahol magyar, angol és spanyol nyelven ad elő hagyományos történeteket.

„Más országokhoz képest, nagyon sok olyan kötethez lehet hozzájutni, amelyekben különböző magyar területekről, egészen a korai ezernyolcszázas évekből gyűjtött népmesékhez hozzá lehet jutni. Később a néprajzosok azt is elkezdték gyűjteni, hogy ki volt a mesemondó, mi volt az élettörténete, milyen személyiség volt. És ezeket nagyon jó ismerni, mert mesemondóként tudom, hogy kinek a történetét adom tovább. Tudom, hogy mi a mesének a családfája, tulajdonképpen, hogy honnan jött” – mondja a mesemondó, aki úgy érzi, hogy a magyar mesékkel nagyon szerencsések vagyunk, hogy ennyire sokat ismerünk belőlük, és abból a szempontból is, hogy voltak nagyon mesteri mesemondóink, akiktől fel lehetett ezeket gyűjteni, nagyon szép változatokban.

A fiatal történetmesélő úgy véli, mindenképp fontos, hogy meséljünk. Amikor pedig ez szakmává válik, akkor bizonyos alapszabályokat figyelembe kell venni.

– meséli a történetmesélésről Zalka Csenge Virág, aki szerint sok mesemondó elköveti azt a hibát, hogy megpróbálja szó szerint bemagolni a néprajzos kiadásból a gyűjtött népmese szövegét, de úgy sosem lesz a sajátja. Úgy csak szavalni fog, és egyrészt, ha elfelejti a szöveget, megakad, másrészt, nem igazodik a közönséghez. Nem tud reagálni egy visszakérdezésre például, és akkor a közönséggel való kapcsolata veszik el. Éppen ezért fontos, hogy élő szóban való mesélés legyen előtérben és ne a szövegtanulás. Ugyanakkor, a mesemondó, ahhoz, hogy a gyerekek szájtátva hallgassák, elsősorban a mese hangulatát, az adott mese iránti lelkesedést kell átadják. „Mindig azt mondom, amikor kezdő mesemondókat tanítok, hogy csak olyant mesélj, amit nagyon szeretsz. Mert az átjön, hogy az embernek csillog a szeme és fú, de jó sztorim van. Ez átjön, hogy ha a mesemondó élvezi, amit csinál, az magával sodorja a közönséget is. A mesemondó az a plusz, amit hozzáad, az a saját személyisége és a saját lelkesedése a mese iránt. És az, hogy a meséket nagyon meg kell becsülni és értékelni.”