
Karancsi Sándor műhelyében
Fotó: Wikipédia
2003. október 27. volt az utolsó nap az életében. Műtermében várta a tanítványait, ezúttal is korábban érkezett, mint ők, hogy a lépések hangjából kitalálhassa, éppen ki közeledik. Azon a napon szomorkás modellt választott, és egyik tanítványa rajzába bele is javított. Ez volt az utolsó korrekciója az evilági rajzlapon. Tudta, mindenre van megoldás... csupán a halálra nincs.
2017. október 19., 16:112017. október 19., 16:11
Fuccaro Enikő óvónő ma is őrzi a paksamétát a népfőiskolán készített rajzaival. Mértani testek, csendéletek, fa és szőtt anyag találkozása jelenik meg az első munkákon, aztán az ember izomzata, számos arckifejezés. A portrék között legelöl van egy, amelyik a mestert ábrázolja, mellette rögtön az a bizonyos szomorú asszonyarc, Karancsi Sándor utolsó vonalaival korrigálva kifejezőbbé, a képzőművész utolsó kézjegyét őrizve.
„2002-ben iratkoztam be a népfőiskolára, grafika és rajz szakra. Nagy mérföldkő volt az életemben, akkor született a felismerés bennem, hogy szeretnék rajzolni. Nagy élmény volt számomra, hogy Karancsi Sándor akkor tucatnyi tanítványának egyike lehettem” – emlékszik vissza Fuccaro Enikő. Azt mondja, tanára egyszerre tudott kedves és szigorú lenni, a dicsérettel nem dobálózott. „Tekintetében volt a dicséret, és amikor megláttam szemeiben, hogy pozitívabban viszonyul a munkámhoz, az egész hétre feltöltött. Amikor az ő portréján dolgoztunk, ő modellt ült, s úgy emlékszem, a végén megdicsért.”
Szűk egy évet dolgozhattak együtt, heti két alkalommal. Tartott művészettörténet órát is, munka közben az elméleti tudást is fejlesztgette a nebulókban. „A szakoktatás mellett gyakran beszélt a hétköznapjairól, érzelmeiről is. Ha figyeltél rá, le lehetett abból szűrni, milyen ember is ő. Nagyon figyelt ő is ránk, ismert is minket. Mindig várta az óráinkat, lelkiismeretesen már hamarabb beült a műtermébe, és elmondta, mindig tudja, ki fog benyitni az ajtón, már a lépéseinkről felismer minket” – idézi fel Enikő a műtermi hangulatot. Az alkotóhelyet egyébként nem vetette fel a luxus, egy dobkályha adta a meleget, rajzpapírt, kellékeket a diákok vittek, semmi nem árulkodott arról, hogy az intézmény kecsegtetné az utánpótlás képzését vállaló képzőművészt.
Karancsi Sándor keze nyoma. Az utolsó az evilági rajzpapíron
Fotó: Balázs Katalin
„Azon a bizonyos októberi napon, amikor a rajzóra véget ért, szokás szerint beszámolót tartottam a barátomnak, barátnőimnek. Mondtam, valami baj fog történni, mert amit kellett rajzoljunk, a modell olyan szomorú volt. Az volt az érzésem, valami rossz következik. Mondta is, hogy nem érzi jól magát, de ugyanakkor tervei is voltak, hogy mit fog rajzolni, festeni. Ellentmondásos volt az a délután.”
Karancsi Sándor távozása után Ferencz Zoltán vette át a népfőiskolai növendékeket, majd őt Balázs József váltotta. Fuccaro Enikőt így három képzőművész tanította a képzés befejezéséig: „Mindhárom tanáromra szívesen emlékszem, más-más egyéniségek és stílusúak voltak. A tudás, amit tőlük kaptam, bennem van, igaz, nem napi rendszerességgel rajzolok, de mikor jön az ihlet, festek, a munkáimat pedig az emlékeimmel együtt őrizgetem.” Másfél évtizeddel az utolsó találkozás óta, az emlékkiállításra készülve azt mondja: „Karancsi Sándor egy sokoldalú, érzékeny, ugyanakkor szigorú ember, számomra egy igazi művész volt. Arra tanított, hogy meglássam a szépet.”
Az utolsó interjú, amit vele készíthettem, a Gyergyói Kisújságban jelent meg. Akkor így fogalmazott életről-halálról: „Ha bejövök a műterembe, s nincs kedvem rajzolni, festek. Ha arra sem fáj a fogam, rámát készítek vagy rezet domborítok. Vagy éppen rádiót javítok, elektromossággal játszogatok. Hol villog, hol visít valami... próbálkozom.
(...) A gyerekkor a mienk, végig kell vigyük egész életünkön. Az emberek nehezen értik meg, hogy könnyebben át tudnak vészelni egy nehéz pillanatot, ha mosolyognak. Ezért öregednek meg sokan. Pedig mindenre van megoldás, egyedül a halálra nincs. Az ha jön...”
„Meglepő, milyen sokan támogatják a kezdeményezésünket, és ajánlják fel kiállításra a tulajdonukban lévő Karancsi-alkotásokat” – közölte Jeszenszky Melinda, a Pro Art galéria vezetője. Itt, az új Pro Artban október 28-án nyílik nagyszabású posztumusz kiállítás Karancsi Sándor festőművész emlékére. Nem véletlen a helyválasztás, ugyanis, amint Jeszenszky Melinda elmondta, Márton Árpád és Balázs József mellett Karancsi Sándor volt a galéria első kuratóriumának tagja. A hármasfogat szakmai véleménye döntött arról, milyen alkotások kerülnek a művészetpártolók szeme elé.
Fuccaro Enikő Karancsi-portréval és az utolsó közös munkával emlékezik
Fotó: Balázs Katalin
„Amikor a galéria újranyitását terveztük, vele képzeltem el az újrakezdést, aztán halasztottuk a kiállítását, várva, hogy a Pro Art újra bekerüljön a köztudatba. Most az ő gyerekeinek vágya az én tervemmel egybeesett, hogy halála évfordulóján emlékezzünk rá. Amikor lányát hívni akartam, éppen akkor tett ki a közösségi oldalra egy képet édesapjáról, hogy ne felejtsük őt el” – fogalmazott a kiállításszervező.
A felejtés ellenszere tehát az októberi tárlat, melyhez még lehet hozzáadni Karancsi-alkotásokat. Jelezni a szándékot Jeszenszky Melindának kell, Facebookon. A cél is megfogalmazott a felhívásban: „Emlékezzünk meg méltóképpen Karancsi Sándorra, aki munkásságával városunk kultúráját gazdagította!”
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.
szóljon hozzá!