A színészpalánta, aki megidézte Cseh Tamást

Aztán másodéven már tisztábban láttam, de továbbra sem tudtam mit kezdeni magammal, mígnem Bocsárdi László kikérte a csoportomból az összes fiút az ötödévesek vizsgaelőadásához. Ez egy nagy reveláció volt, kinyitotta a szememet. Azóta tudom: van az egyetem, és van a színház, én pedig járom a magam útját, szedem össze magamnak a dolgokat, fejlődök, ahogy tudok. Nemrég például volt egy workshopunk Bács Miklóssal, és ő alátámasztotta, amiken már egy ideje gondolkodom, anélkül, hogy beszéltünk volna róla. Az egyetemen Sztanyiszlavszkijt próbálják erőltetni, de eszközöket nem adnak a kezünkbe, és Brechtről – aki szerintem érvényes ma a színházcsinálásban – a logikus színházról csak elméleti órákon hallunk. A Bocsárdi-előadás ezen alapult, és érdekes módon azonnal elkezdtem működni a színpadon, s azóta az eszköztáram is folyamatosan bővül.

– A Felsültek vs. Szerelem című szilveszteri darabban ismert meg az udvarhelyi közönség. Mi szél fújt ide?
– Nagyon egyszerű: eljöttem versenyvizsgázni, nem vettek fel, de visszahívtak, és mintegy fájdalomdíjként felajánlották, hogy játszhatom ebben az előadásban, aztán kiderül, hogyan tovább.

– El tudnád képzelni a jövődet Udvarhelyen?
– Én nem bánnám, nagyon megszerettem a társulatot. Ez volt az első kőszínházi produkció, amiben részt vettem, ahol egy összeszokott társasággal kerültem össze. Izgultam, hogy mi lesz, és kellemes csalódás volt, hirtelen jó barátokra tettem szert, mindenki nagyon segítőkész. Nem bánnám, ha idevetne a sors.

A szabadságvágyról szól, amely alapvető emberi szituációkban jelentkezik: ez az ő esetükben politikai szorítás volt, az én esetemben az egyetem korlátai. De mindig vannak lehetőségek, csak csinálni kell, s jön a vonat.

– Sas elvtársak pedig mindig lesznek…
– Az első előadás után bementem a Tutun kávézóba Marosvásárhelyen, és jött egy nálam négy évvel fiatalabb srác, aki szóról szóra elmondta ugyanazt, amiket én feljegyeztem magamnak, hogy mit is jelent nekem ez az egész lemez. És neki se volt semmi köze a kommunizmushoz, de elege volt a középiskolai bezártságból és a szülői szigorból.

– Hogy épült fel benned a műsor?
– Agyonhallgattam az eredeti lemezt, s mert emlékestről van szó, nyilván minél többet át akartam venni Cseh Tamás szellemiségéből, próbáltam gesztusokat használni, de úgy, hogy ne legyen koppintás, s ne is legyen az anyagtól idegen. Fokozatosan beosztva tanultam meg a szöveget, aztán a főpróbahétre behívtam néhány egyetemistatársamat, akik ismerik Cseh Tamás munkásságát, és kikértem a véleményüket. Sokat köszönhetek András Lórinak (az András Lóránt Társulat vezetője – szerk. megj.), aki befogadta az előadást, és teljes mellszélességgel mellém állt.

– Olvastam néhány kritikát rólad, miután a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című zenei műsorában élőben felléptél, saját lemezedről adtál elő dalokat. Egyebek közt elhangzott az is, hogy Pásztor Márkból még lehet valaki…
– Örültem, mert azokat a dalokat, amelyeket megkritizáltak, tizenhét évesen írtam, amelyeket pedig pozitív példaként hoztak fel, azokat egy-két évvel ezelőtt, úgyhogy eszerint egyre inkább fejlődöm.

– Mik a további terveid?
– A következő Cseh Tamás-feldolgozásra, a Jóslat a metrón című lemez bemutatására készülök május végén, ugyanilyen autentikus formában, aztán jövőre nekivágok a Mélyrepülésnek. Sok saját dal is van a fejemben, ha egy hetem lenne, amit erre áldozhatnék, egy fél lemezt össze is tudnék rakni. Csak sok a tennivaló, és mint Cseh Tamástól tudjuk, „mindenki a halogatásnál rontja el”.