A szalon, ahová mindenki vágyott

Más volt a rendszer, egész más volt az alkotói miliő, és az alkotók szerettek volna találkozni egymással. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy együtt legyenek, lássák egymás munkáit. Az akkori rendszer nem nagyon engedte a találkozásokat, ez pedig nagyon jó keret volt arra, hogy a művészeket motiválja arra, hogy beküldjenek munkákat.

– Kik voltak akkor azok az alkotók, akik mellé büszkeség volt bekerülni egy-egy alkotással?
Gyerekkoromból emlékszem, hogy a megyei tárlatot mindig Márton Árpád, Gaál András, Sövér Elek, Ferencz Ernő szervezte. Náluk öregebb volt Nagy Imre bácsi, aki egy csodabogár volt, és nem nagyon vett részt ezeken a kiállításokon. Az említett négyes köré szerveződött a művészeti élet, aztán folyamatosan jelentek meg a fiatalabb generációk.

Ötödik éve, hogy más-más téma köré csoportosulnak az alkotások. És azért, hogy még egy kicsit vonzóbb legyen, minden évben kiosztunk két érdemdíjat. Nem első és második díjat adunk, nem arra figyelünk, hogy térbeli, vagy sík munka, hanem a minőségre. Próbálunk a profizmus jegyében kiállítani, ezért a felkérés is úgy hangzik, hogy részt vehet minden olyan Hargita megyei képzőművész, aki tagja valamilyen rangos képzőművészeti tömörülésnek, vagy romániai képzőművészeti felsőoktatásban végzett valamilyen szakon, esetleg tagja a romániai képzőművész szövetségnek, vagy éppen most végzi a főiskoláját. De részt vehet olyan alkotó is, aki nem Hargita megyei, de valamilyen módon kapcsolódik a megyéhez, innen vándorolt el, vagy csak egyszerűen megfordult itt például egy Free Camp alkotótáborban, és szimpatizál Hargita megyével. Így ki tudjuk tágítani egy kicsit a résztvevők palettáját, színesebb, nem csak mi nézzük a köldökünket, hanem még mások is tudnak beküldeni alkotásokat. Voltak évek, amikor több helyről hívtam különböző felkészültségű szobrászt, grafikust, keramikust, festőt, dizájnert stb. az évek során zsűrizni, akiknek természetesen más és más volt a koncepciójuk. És azokat a munkákat, amelyeket nem talált megfelelőnek a zsűri, kivette a tárlat anyagából. Ez nagyon kellemetlen helyzeteket szült, és szegényesebb is lett a kiállítás. Most minden alkotónak a saját döntése, hogy mivel és hogyan szerepelteti magát a tárlaton.

Ez egyfajta önértékelés is, hogy mennyire tartja magát. Mi nem fogjuk megnyirbálni a kiállítást.

Van, ahol nagyon figyelnek az ilyenre, hogy főfal és hogy ott milyen alkotás van kiállítva, milyen nevek. Ezt most mellőztük, és általában mellőzöm, mert ezen a tárlaton egy egységes hangulatot kell teremteni, kiegyensúlyozottságot. Ezt is meg kell komponálni. Hogy bizonyos szögből hogy néz ki, ha egyik fele nézek, mit látok, hogy egyensúlyban van-e, a másik irányba fordulva, milyen képet kapok? Ennek a legnehezebb része tehát nem az, hogy felbogozzuk a képeket, hanem az alkotások elrendezése.