A román filmes újhullám újabb hulláma

Ha szerepelnek is néhány art- vagy franchise mozi kínálatában, nem föltétlenül ezek azok a filmek, amelyek mellett a potenciális néző letenné a garast egy késő délutáni kikapcsolódási szándékkal való filmezés reményében.

A Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál kínálatában ismét helyet kaptak a román újhullámos filmezés viszonylag új darabjai, amelyek a magyar feliratozás ellenére továbbra sem vonzóak eléggé, hogy megtöltsenek egy mozitermet, viszont akik megnézik ezeket, biztosan emlékezetes filmélményekkel maradnak. Az újhullám „újabb hullámai” tehát továbbra sem széles közönségnek szánt alkotások, azonban nem érdemes egy legyintéssel elintézni, miszerint ezek is újabb művészfilmek, amiben semmi látványos sincs, és csak a szereplők vívódásairól szólnak, mert ennél sokkal többek:

Un pas în urma serafimilor (2017)

Ki lehet-e játszani egy igazságtalan rendszert, ami visszaélésekre és hazugságokra épül? Meddig lehet visszaélni a kapott hatalommal? A megalkuvás, vagy a folyamatos harc hozza meg a kívánt eredményt? – ilyen és hasonló kérdésekre keresi és adja meg a választ Daniel Sandu filmje.

Ebbe a miliőbe kerülnek be a Ștefan Iancu által alakított Gabriel nevű papnövendék és társai, akik először megalkuvóan simulnak bele a rendszerbe, az első komoly arculcsapást követően pedig fellázadnak és a saját szabályaik szerint próbálnak „játszani”. Megtanulják, hogy miként lehet észrevenni, ha hazudik valaki, de az az általános bölcsesség is elhangzik, miszerint:

Az elnyomást megtestesítő hihetetlenül ellenszenves, Vlad Ivanov által alakított Ivan atya az, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy betartassa a szabályokat, de mivel nem tisztességesen teszi ezt, a diákok is tisztességtelen módszerekhez folyamodnak azért, hogy úgy érezzék, biztosítva van a szabadságuk, és azt tehetnek, amit akarnak. És amíg mindez csupán „fű alatt” történik, senkinek sem eshet bántódása.

Gabrielnek és társainak szembesülniük kell cselekedeteik következményével, és konfrontálódnak az elnyomást megtestesítő Ivan atyával, aki a zsarolástól sem riad vissza.

Bár a játékidő nem rövid, a film cselekménye mégis feszes és egy pillanatra sem ül le. Nézőként sokszor lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni a következő pillanatban és ki kerül ki győztesen a macska-egér játékból, amit a film szereplői játszanak egymással. A nem mindennapi felnövéstörténet magával ragadó és nem enged, de akkor is

Az Egy lépés az angyalok mögött egy nem könnyen emészthető, számos kérdést felvető alkotás, amely önmagunkkal is szembesíthet. Maradandó filmélmény lehet minden nézője számára.

Charleston (2017)

Mi történik, ha becsönget hozzád egy ismeretlen, aki azt állítja magáról, hogy a nemrég elhunyt feleséged szeretője volt? – ezt az abszurd helyzetet dolgozza fel Andrei Cretulescu első egészestés filmje. Az alkotás tulajdonképpen egy furcsa páros road-movie-ja, ami arról szól, hogy az eléggé bumfordi és magánakvaló Alexandru (Serban Pavlu alakításában) és a nyámnyila Sebastian (akit Radu Iacoban játszik), a nem szokványos találkozást követően hogyan próbálják feldolgozni annak a személynek az elvesztését, akit mindketten szerettek.

A helyenként hangos hahotázásra késztető, szívet melengető alkotás könnyed, de mégis elgondolkodtató szórakozást biztosít, az esendő, mélyen emberi karaktereivel pedig könnyen lehet azonosulni.

Fixeur (2017)

A román társadalom egyik legnagyobb tabutémáját, az emberkereskedelmet és annak nemzetközi mediatizálását járja körbe Adrian Sitaru újabb filmje. Az alkotás azonban nem csak egy sajátosan helyi történetet mesél el:

Ana, Mon Amour (2017)

Călin Peter Netzer filmje a megnézettek közül az, amellyel nem voltam maradéktalanul elégedett, de azt sem mondhatom róla, hogy élvezhetetlenül rossz film volt.