A palatáblától a táblagépig: régi osztálytermek nosztalgiája

A csíkszépvízi születésű, Csíkbánkfalván élő Biró László nem először rendez kiállítást az általa gyűjtött régiségekből, legutóbb 2019-ben hadtörténeti kiállításon mutatta meg a nagyközönségnek a háború borzalmait, és állított emléket az ősöknek, korábban pedig néprajzi kiállításokon idézte fel, hogy milyen eszközöket használtak az elődeink, és ezáltal azt, hogy hogyan is éltek.

Az iskolához kapcsolódó tárgyakat mintegy tíz évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni, a legelső darab, amelyet egy temesvári kereskedőtől vásárolt, egy 1897-ből származó vegytani díjnyertes pályamunka, egy hetedik osztályos tanuló kézirata volt – ez a kiállításon is megtekinthető. Ugyanitt látható egy 1791-ben, Szebenben nyomtatott könyv is, Nagy-Aytai Cserei Józsefnek, „a szelídebb tudományok királyi tanítójának” A folyó és versbéli magyar beszédnek válogatott példáji, melyeket a tanuló ifjuságnak hasznára öszveszedegetett című könyve is, mely a gyűjtemény legrégebbi darabja.

Biró László gyermekkora szorosan összefonódott az iskolával – mesélte, amikor végigvezetett a kiállításon. „Édesanyám a csíkszépvízi általános iskolában (ma Nyirő József Általános Iskola) takarítónő volt. A gyermekkorunk úgy telt el, hogy délelőtt iskolában voltunk, utána hazamentünk, ebédeltünk, majd ismét visszamentünk az iskolába édesanyámnak segíteni. A bátyáim fát vágtak, én fát hordtam, tologattam az iskolapadokat, a nővéreim sepregettek. Volt egy iskolai szertár, ott öltöztünk át, és ott voltak régi pennák, palatáblák, és már ott belém égett mindez. Ez volt az elindítója az egésznek.

A kiállításon megtekinthetőek régi iskolai berendezések, használati tárgyak és szemléltető eszközök, palatábla, palavessző, körzők, itatók, tintatartók, népiskolai képes tankönyv, különböző jelvények, diákoknak szóló folyóiratok, korabeli fotók, de megidézik a különböző korszakokban viselt egyenruhákat is, iskolástáskákat, tanítói okleveleket, iskolai ellenőrzőket, gimnáziumi bizonyítványokat, tankönyveket és füzeteket.

A terem egyik részében az odalátogató gyerekek lerajzolhatják az iskolájukat, és egyúttal egy rajzversenybe is beneveznek ezzel. Egy másik részen pedig olvasósarkot rendeztek be.

A kiállítás megálmodója külön kiemeli a helyi kötődésű tanárembereket, kántortanítókat, az oktatáshoz kapcsolható személyeket. Külön kitér Márton Áron püspökre is, valamint Márton Ferenc egyik grafikáját is fontosnak tartotta beemelni a kiállításba.

„Itt látható az is, hogy az erdélyi iskolák hogyan vesznek, és hogyan alakulnak. Fontos tudatosítani azt, hogy ha az iskoláink vesznek, úgy veszünk mi is. Kiemelném Sághy Rozália személyét, akit személyesen ismertem, és ő ajándékozott nekem több dokumentumot. Tanult, művelt asszony volt, és ha végignézzük a bizonyítványait, látható, hogy a kolozsvári katolikus leánynevelő intézetben kezdte, a Marianumban, és abból hogyan lett majd Bolyai, és abból hogyan lett később Babeș-Bolyai. Egyik dokumentumban látható, hogy a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem, ahová szintén járt, ki van húzva. Végigkísérve Sághy Róza személyét, az is kivehető, hogy mennyire számít az iskola, a tanulás. Ő doktornő lett Csíkszeredában, tanult a Marianumban, amely a legkorszerűbb iskola volt az 1910-es években. Láthatóak fényképek is a Marianumból, ezeket Korondon vásároltam Józsa János keramikustól. Sághy Rozália sokat mesélt nekem a Kolozsváron töltött évekről, a magyar világról. Arra konkrétan emlékszem, hogy azt mondta: »Lacikám, amikor mi kiültünk a padra a parkban Kolozsváron, még a madarak is magyarul csiripeltek a fákon«.”

Osztálytermet idéz a kiállítótér közepe, az iskolatáblát a csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskolából hozták, két iskolapadot kereskedőktől vásárolt László, egyet a csíkmenasági múzeumtól kapott kölcsön a kiállítás idejére, és egyet a csíkszentmártoni iskolából. „A kiállítás tárgyi része szépen összeállt, kivéve a padokat, mert nagyon nehéz volt régi iskolapadot beszerezni. Nem gondoltam, hogy csak ennyit tudok gyűjteni. Volt már itt óvodás és kisiskolás csoport is, érdekes volt látni, ahogy beültek ezekbe a régi padokba” – mesélte az ötletgazda.

Az „osztály” legutolsó padjában egy kapucnis felsőben és maszkban ül napjaink „diákja”. Előtte táblagép, simléderes sapka, történelemkönyv és kézfertőtlenítő. „A kiállításaimat mindig végigkíséri a múlt és jelen találkozása, a generációk találkozása, a mostanit is így próbáltam bemutatni. Az iskola a történelmünk és a kultúránk fontos része. És itt, Erdélyben, a határon túli magyarság legerősebb védvárai a templom és az iskola” – hangsúlyozta Biró László.

A kiállítás május 6-áig tekinthető meg.