A madárfotózás bűvöletében: Potozky László

„Ha pedig ez nincs, még mindig ott van a B-terv, ez pedig egy elhagyatott épület Homoródszentpálon, amelyben már több mint tíz éve fészkel egy kuvikcsalád. Tudom, hogy őket mindig ott találom” – mondja, s rögtön ki is derül, hogy az idei, az Év madárfotósa versenyen ezüstéremmel díjazott fotója egy ilyen eset eredménye. „Egy alkalommal, amikor egy nagyobb esőzés miatt nem tudtam bemenni a tavakhoz, a B-tervet alkalmaztam. Amikor az épülethez értem, meglepetésemre két kuvikszülő két fiókával ott volt a háztetőn, a harmadik pedig valószínű az eső elől menekülve bebújt a palatető alá, és onnan kémlelt ki nagyon haragos ábrázattal.

A megfigyelés történhet cserkészve, vízre bocsátható lebegőlesből, sátras lesből, de sokszor az autó is megteszi, a díjazott kuvikos felvétel például autóból készült.

Egyébként a madarak sem egyformán reagálnak az ember jelenlétére, vannak toleránsabbak, van, amelyik közelebb engedi magához a fotóst, vannak félénkebbek. A fiatal madarakat, mivel tapasztalatlanabbak, könnyebb becserkészni. De társadalmunk korántsem bizalomgerjesztő tükre lehet a madarász azon megállapítása, hogy Romániában sokkal félénkebbek a madarak, mint más országokban.

Az év sikertörténetei

Hargita megyében 302 megfigyelt madárfajtáról van nyilvántartás, ebből eddig 270-280-at látott, és ide olyan fajok is beletartoznak, amelyek egyszer fordultak elő a vidéken. Az országszinten nyilvántartott több mint négyszázból már közel háromszázat csodálhatott meg – árulja el. Idén legnagyobb örömét – meséli lelkesen – egy Romániában kihalt keselyű lefotózásában lelte, amely Csíkszenttamás környékén pihent meg egy éjszakára.

„Egy dobrudzsai madarász barátom kapcsolatban van azzal a bolgár keselyű-visszatelepítő központtal, amely Bulgáriába pár keselyűfajt telepített vissza, és látta el jeladó felszereléssel azokat, ő szólt nekem, hogy ez a fiatal, kétéves tojó felhúzódott hozzánk. Átküldte a koordinátákat, egy barátommal négy órakor beültünk a kocsiba, megkerestük a helyet, megvártuk a virradatot, és zavarás nélkül, óvatosan készítettünk pár fotót róla, majd eljöttünk.”

De ott van az ugartyúk is, amelyet ritka jó környezetben és pillanatban örökített meg. Nézem is a fotót a Techirgiol-tó fölött átrepülő ugartyúkról, amely, mint neve is sejteti, igazából az ugar madara. Szintén nagy élmény volt az elmúlt időszakban Dobrudzsában találkozni a vöröskányával, illetve az idei esztendő sikersztorijai közé írható be az is, hogy a békászó sasról is egy, az ő elvárásainak megfelelő minőségi fotót készített. Ez utóbbinak már meg is van a biztos helye az őszre tervezett háromnyelvű fotóalbumban, amelyben bemutatja majd mindazt, ami számára Hargita megyében a legszebb, ami számára a csoda.

A madárvilág meglepetései

Minden bizonnyal hasonló lelkesedéssel mesél majd, amikor megörökítheti a kékbegyet vagy akár a csonttollút. Ezek az úgynevezett bakancslistás madarak, amelyek ritkák mifelénk.

A tavasz és az ősz a madarász legjobb szezonja – tudom meg –, és sorolja is, milyen vándormadarak vonultak már el, melyek következnek, hogy majd a seregélyekkel véget érjen a madarak vonulása. Maga is csodálattal meséli, amit madarászatban jártas mentorától, dr. Szabó Józseftől tanult, hogy a tövisszúró gébics, miután felneveli fiait, elrepül, magára hagyva azokat. „A fiatal madarak valahogy tudják, hogy merre kell repülni, hogy eljussanak az afrikai telelőhelyekre, ahová szüleik jóval előttük megérkeznek. Ez maga a csoda. Ezért ilyen szép a madárvilág, ezeknek a meglepő dolgoknak is köszönhetően.”

Ha valaki azt hinné, hogy alanyunk télen unatkozik, nagyot téved. Vannak ugyanis olyan madarak, amelyek csak télire érkeznek hozzánk, ilyen például a gatyás ölyv, de szép számmal akadnak még olyan, északról érkező ragadozó madarak is, amelyek vidékünkön telelnek.

Lelkesen mesél, hogyan készül, kutat, fotóz, s majd hosszasan gyönyörködik egy-egy madárban.