A hó társadalma – túlélni a túlélhetetlent, de milyen áron?

Ez a régi filmélmény a napokban, J.A. Bayona: A hó társadalma (La sociedad de la nieve) nézésekor jött elő a tudatalattimból és egy rövid kutakodást követően összeraktam, hogy Frank Marshall 1993-as, Életben maradtak (Alive) filmjét láthattam gyerekként, amely az 1972-es uruguayi repülőszerencsétlenség túlélőinek történetét dolgozta fel.

Az uruguayi repülőkatasztrófa túlélőtörténeteinek adaptálásához Frank Marshall után a spanyol J. A. Bayona (A lehetetlen, Árvaház, Szólít a szörny) nyúlt Pablo Vierci: La sociedad de la nieve című könyvéhez, amelyben

A történések még hitelesebb visszaadásáért pedig egyenesen

A produkció másik nagy erénye ugyanakkor az, hogy a rendező többnyire ismeretlen, akár még pályakezdő spanyol színészeket válogatott a szerepekre, hogy ezáltal is hitelesebb legyen a végeredmény, hiszen a tragédia korábbi filmfeldolgozását sokan azért is kritizálták, mert amerikai színészek (Ethan Hawke, Josh Hamilton, John Newton, John Malkovich) játszották a főbb szerepeket vagy épp narrálták a történéseket. Emellett

A történet az uruguayi rögbicsapat egyik meccsétől indul, amikor ez a több tucatnyi ember még mit sem sejtve éli az életét, készül a mindent megváltoztató repülőútra, amiről már a film elindításakor tudjuk, hogy csak idő kérdése, és be fog következni egy adott ponton.

Bár kendőzetlenül, a megtörtént eseményekhez hűen mutatja be a film a túlélők szenvedését, mégsem válik az alkotás öncélú szenvedéspornóvá, hiszen mindössze a realitás talaján maradva tárja elénk, hogy milyen döntéseket kellett hozniuk az éhező, fázó és sérülésektől szenvedő, ráadásul természeti csapás által sújtott túlélőknek, hogy megérjék a következő napokat, heteket annak reményében, hogy egyszer csak sikerül kitörni a hó fogságából és a végeláthatatlan hegyek öleléséből.

Numa Turcattiék története szó szerint a képernyőhöz szegezi a nézőt, aki a túlélőkhöz hasonlóan várja a megváltást, a feloldozást, a szabadulást. Láttunk már hasonló filmeket, ott van például a Danny Boyle által rendezett 127 óra, amiben a sziklák közé szorult Aron Ralston kálváriáját követhetjük végig a felelőtlenül indult túrázástól egészen az egyik végtag nélküli elborzasztó szabadulásig. De ott van még a már klasszikusnak számító, Sean Penn által dirigált Út a vadonba, ahol Chris McCandless önként vállalt viszontagságait láthatjuk a civilizáción kívüli vadonban, ami végül az életét követeli.

A hó társadalma azonban nem egy ember kálváriáját mutatja be, hanem egy egész közösségét. Emberek egymásra utaltságát a kilátástalanságban, a borzasztó, emberi elmét felőrölő döntéseket, amiket meg kell hozni a túlélés érdekében. Emellett betekintést kapunk abba is, hogy