
Fotó: Netflix
Brutális, kegyetlen, szívbemarkoló és biztosan nyomot hagy bennünk a Netflix új filmje, amely az uruguayi rögbicsapat 1972-ben bekövetkezett repülőszerencsétlenségét és az azt követő túléléstörténetet mutatja be.
2024. január 16., 22:232024. január 16., 22:23
Emlékszem, amikor a gyerekkoromban a szüleim szobájában tévézés közben (ami abból állt, hogy kapcsolgattunk a csatornák között, és megálltunk az érdekesebb filmeknél, amíg reklámszünet nem következett), egy repülőszerencsétlenség túlélőinek embertelen sorsa égett bele az agyamba.
Valószínűleg a PRO Tv-n ment, román felirattal, angol szinkronnal, így sokat nem érthettem belőle, de teljesen átjött az emberi szenvedés, hogy a lezuhant repülőgép túlélőinek hóban, fagyban, egymásra utalva kell életben maradniuk.
Fotó: Netflix
Ez a régi filmélmény a napokban, J.A. Bayona: A hó társadalma (La sociedad de la nieve) nézésekor jött elő a tudatalattimból és egy rövid kutakodást követően összeraktam, hogy Frank Marshall 1993-as, Életben maradtak (Alive) filmjét láthattam gyerekként, amely az 1972-es uruguayi repülőszerencsétlenség túlélőinek történetét dolgozta fel.
Az uruguayi repülőkatasztrófa túlélőtörténeteinek adaptálásához Frank Marshall után a spanyol J. A. Bayona (A lehetetlen, Árvaház, Szólít a szörny) nyúlt Pablo Vierci: La sociedad de la nieve című könyvéhez, amelyben
Az írott alapanyag mellett ugyanakkor a spanyol rendező is hozzátette a magáét, ugyanis ő is kapcsolatba lépett a még élő áldozatokkal és a már elhunytak családjaival, és több mint száz órányi interjút készített velük.
Fotó: Netflix
A történések még hitelesebb visszaadásáért pedig egyenesen
Ugyanakkor a 138 forgatási napon át tartó munkálatok mintegy 65 millió dolláros költségvetést eredményeztek, ám a Netflix jó érzékkel vásárolta meg a nemzetközi streamingjogot és finanszírozta meg a produkciót, hiszen
Ilyen kaliberű büdzsé és ilyen szintű hitelességre törekvés mellett várható volt, hogy nem egy elnagyolt mozgókép készül az uruguayi rögbicsapat és kísérőinek felfoghatatlan tragédiájáról, hanem
Fotó: Netflix
A produkció másik nagy erénye ugyanakkor az, hogy a rendező többnyire ismeretlen, akár még pályakezdő spanyol színészeket válogatott a szerepekre, hogy ezáltal is hitelesebb legyen a végeredmény, hiszen a tragédia korábbi filmfeldolgozását sokan azért is kritizálták, mert amerikai színészek (Ethan Hawke, Josh Hamilton, John Newton, John Malkovich) játszották a főbb szerepeket vagy épp narrálták a történéseket. Emellett
A történéseket Bayona filmjében Numa Turcatti narrálja, és bár ő a központi szereplője az eseményeknek, de a többi túlélő is hangsúlyosan van jelen, akiket a film elején életük teljében,
Fotó: Netflix
A történet az uruguayi rögbicsapat egyik meccsétől indul, amikor ez a több tucatnyi ember még mit sem sejtve éli az életét, készül a mindent megváltoztató repülőútra, amiről már a film elindításakor tudjuk, hogy csak idő kérdése, és be fog következni egy adott ponton.
Hófödte hegyormok közt, egy fák nélküli völgyben mindössze a repülő roncsa az, ami valamelyest védelmet nyújt a farkasordító hideg ellen, a kipakolt és a „kijárathoz” egymásra pakolt bőröndök, a kiporciózott, nevetségesen kis mennyiségű élelem az, ami a kezdetekben életben tartja azokat a túlélőket, akik nem sérültek meg súlyosan a zuhanáskor.
Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a repülőgép farokrészéhez induló csapat ráeszmél arra, hogy már egy bizonyos távolságból nem látszik a roncs és a körülötte levő társaik, nemhogy több ezer méteres magasságból.
Fotó: Netflix
Bár kendőzetlenül, a megtörtént eseményekhez hűen mutatja be a film a túlélők szenvedését, mégsem válik az alkotás öncélú szenvedéspornóvá, hiszen mindössze a realitás talaján maradva tárja elénk, hogy milyen döntéseket kellett hozniuk az éhező, fázó és sérülésektől szenvedő, ráadásul természeti csapás által sújtott túlélőknek, hogy megérjék a következő napokat, heteket annak reményében, hogy egyszer csak sikerül kitörni a hó fogságából és a végeláthatatlan hegyek öleléséből.
Numa Turcattiék története szó szerint a képernyőhöz szegezi a nézőt, aki a túlélőkhöz hasonlóan várja a megváltást, a feloldozást, a szabadulást. Láttunk már hasonló filmeket, ott van például a Danny Boyle által rendezett 127 óra, amiben a sziklák közé szorult Aron Ralston kálváriáját követhetjük végig a felelőtlenül indult túrázástól egészen az egyik végtag nélküli elborzasztó szabadulásig. De ott van még a már klasszikusnak számító, Sean Penn által dirigált Út a vadonba, ahol Chris McCandless önként vállalt viszontagságait láthatjuk a civilizáción kívüli vadonban, ami végül az életét követeli.
Fotó: Netflix
A hó társadalma azonban nem egy ember kálváriáját mutatja be, hanem egy egész közösségét. Emberek egymásra utaltságát a kilátástalanságban, a borzasztó, emberi elmét felőrölő döntéseket, amiket meg kell hozni a túlélés érdekében. Emellett betekintést kapunk abba is, hogy
Bayona filmjét nem lehet közömbösen végignézni, hiszen az emberi tűrőképességről, az élni akarásról, az apró reményekről szól a totális kilátástalanságban, könnyfakasztó fordulatokkal. Ha belegondolunk, egy ilyen helyzetben valószínűleg mi sem cselekednénk másképp, ahogy a túlélők tették.
Adja Isten, hogy még csak hasonlót se kelljen senkinek átélnie.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
A hatalmas kontyoktól és lakkozott hullámoktól hosszú út vezetett a mai könnyed, természetes menyasszonyi frizurákig. Császár Edith mesterfodrász szerint a modern menyasszony már önmagát szeretné látni a tükörben az esküvő napján is.
szóljon hozzá!