A halálra gondoló Barbie, a mozik megmentője

Nagyon sokáig csak találgatások tárgya volt, hogy akkor most a függetlenfilmes, és igencsak tehetséges, már három oscarra jelölt Greta Gerwig (A Lady Bird és a Kisasszonyok 2019-es adaptációjának rendezője) milyen filmet fog készíteni a Barbie-ról, arról a szexualizált babáról, ami a világ szerencsésebb kislányainak legalább egy „példányban” megvolt, és amiről mindenkinek van legalább egy sztorija a gyerekkorából.

Nem is nagyon követtem a Barbie-filmről szóló előzetes híreket mindaddig, amíg meg nem jelent az első forgatási fotó, amin

Az első kedvcsináló pedig rendhagyóbb nem is lehetett volna: a klasszikus Stanley Kubrick-film, a 2001: Űrodusszeia legendás képsorait parafrazálva láthattuk Barbie-t, ahogy hat méteres monolit helyett ő kacsint le a babázó kislányokra, akik ettől teljesen megőrülnek, és szétzúzzák a játékbabáikat, ahogy aztán átváltson a kép egy totálisan rózsaszín Barbie-világra, felfedve a cselekmény egyik nagy helyszínét.

Tényleg nem volt egyértelmű, hogy akkor Greta Gerwig és férje, a szintén egyedi hangulatú filmjeivel (A tintahal és a bálna, Frances Ha, Házassági történet) magának különleges filmesként hírnevet szerző Noah Baumbach most akkor egy agyatlan blockbustert készítenek a Warnernek, amit aztán siker esetén franchise-osítani lehet? Hogy két ilyen egyedi filmes képes egy nagy stúdiónak dolgozni, ahol az elmúlt évek blockbusterjeit elnézve, hatalmas a kontroll az alkotók, és a kezeik közül kikerülő végeredmény fölött? A válasz, hogy

korábban írtuk

Mi ez a Barbenheimer, és mitől ekkora nagy szám a filmrajongók körében?

A Barbie és az Oppenheimer június 21-i premierje jelenséggé nőtte ki magát az interneten, az alábbiakban pedig összefoglaljuk azt, hogy mi is ez a Barbenheimer, és miért vannak megőrülve érte a filmrajongók. Képbehozó.

Már eleve a Barbenheimer jelenség is példátlan volt, ahogy az ugyanaznap bemutatkozó Oppenheimerrel húzta egyre magasabbra az érdeklődést a Barbie az interneten, ám arra, hogy a premier napján egy teltházas vetítésre szaladok be a Csíki Moziba (rózsaszín pólóban természetesen, hiszen filmrajongóként részese akartam lenni a Barbenheimer-trendnek), egyáltalán nem számítottam. A közönség 80-90 százaléka fiatal lányokból állt (pasik csak elvétve voltak a közönség soraiban), akik velem együtt mind kíváncsiak voltak rá, hogy mit sikerült kihozni a gyerekkor egyik szexualizált és tárgyiasított, világszerte ismert játékfigurájából.

A tökéletes műanyagvilágban élő, egy átlagos, boldog – és egyébként mindig ismétlődő napot – átélő Barbie egy adott ponton felteszi a kérdést a legnagyobb buli közepette a többi Barbie-nak:

Szőke hajú és tökéletes megjelenésű Barbienknál valami végérvényesen elromlik, a következő reggelen slamposan, büdös lehelettel ébred, nem működik már a „varázslat”, ami mindent tökéletessé tesz, sőt még a talpa is kiegyenesedik a lábujjhegyen tipegés után, amit a többi Barbie és az egyik Ken nemhogy undorral, hanem egyenesen öklendezve fogadnak.

Sztereotíp Barbienk útnak indul tehát a játékvilágból a mi valóságunkba, ám potyautasként a mindenki által háttérbe szorított, folyton csak másodhegedűs szerepébe kényszerült Ken is vele tart, hogy aztán ketten szembesüljenek az emberek – számukra első blikkre igencsak – fura szabályokkal működő világával.

Barbienkat itt csapja arcon a patriarchális társadalom valósága, a női test tárgyiasítása, és az a számára felfoghatatlan tény, hogy

Vele ellentétben viszont Kent teljesen lenyűgözi a férfiak uralta világ, a macsóság, és azt a maga számára leegyszerűsítve, „haza is viszi” a rózsaszín Barbie-világba.

A Barbie-film tehát lényegében egy rózsaszín csomagolásban érkező társadalom- és márkakritika, aminek a létezése meglehetősen fura a mai hollywoodi filmiparban (ráadásul a Warnernél), ahol nyílt titok, hogy a stúdiók a kelleténél is nagyobb mértékben szólnak bele a produkciókba, és a blockbusterek esetében a rendezők víziója mellett inkább a stúdió nyomása érvényesül (lásd például az Igazság Ligája, vagy bármelyik félresikerült szuperhősfilm, legutóbb például a Flash esetét).

A Barbie esetében feltehetően azért adtak Noah Baumbachnak és Greta Gerwignek viszonylagos szabad kezet, mert itt a profitszerzési vágy vastagon közrejátszott: tudták, hogy ez a két filmes nem kispályás, és nem a gagyi szórakoztatásban érdekelt, és ha a film jó lesz, és pozitív fogadtatásban részesül, akkor az bizony pénzt is fog hozni a konyhára, és a Barbie-t gyártó Mattelnél is csilingelhet a kassza a film révén ismét népszerűvé váló Barbiek és kiegészítőik révén, szóval

És, hogy milyen jó lóra tettek ezekkel a döntésekkel, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Barbie nemhogy csak kasszát robbantott a bemutatója első hétvégéjén, hanem rekordot is döntött, ugyanis

(letaszítva ezzel az első Wonder Womant és az azt rendező Patty Jenkinst a trónról, ráadásul házon belül, ugyanis az is a Warnernél készült). A film ráadásul a Barbenheimer-jelenség révén az ugyanaznap bemutatott Oppenheimer szekerét is tolta, hiszen sok filmrajongó vett jegyet mindkettőre, de

(a Hollywood Reporter felmérése szerint az amerikai Barbie-nézők 70 százaléka volt nő, ami feltehetően a világ többi részén is hasonló arányban mozog, ahogy azt az általam látogatott Csíki Mozi premiervetítésének példája is igazolja). Emellett az Oppenheimerrel közösen a történelem negyedik legerősebb nyitóhétvégét eredményezték a mozikban, ami nem kis dolog, hiszen ehhez hasonló bravúr rég nem történt a filmes világban.

Margot Robbie és Ryan Gosling ráadásul telitalálatnak bizonyultak Barbie és Ken szerepére, hiszen Margotnál jobb sztereotíp- szőke Barbie-t el sem lehetne képzelni, a macsós szerepeiről elhíresült Gosling pedig a kritikusok zöme szerint „ellopja a show-t”, és ez tényleg így van, hiszen ő és az alakítása a legnagyobb meglepetése és legjobb részei a filmnek.

(már amennyire átvitt értelemben színesíteni lehet egy csuparózsaszín filmet).

A jövő évi Oscar-versenyben ha a fontos kategóriákban nem is lesz ott a Barbie (Ryan Gosling alakítása minimum megér egy jelölést a legjobb férfi mellékszereplő-kategóriában), de a rózsaszín Barbie-világ megteremtésén dolgozók minimum aranyszobrot kell hazavigyenek a díszlet- és jelmeztervezésért,

Végeredményben a Barbie-mozi egy könnyed kikapcsolódás, ugyanakkor nem egy agyatlan, CGI-jjal feldúsított, olcsó szórakozást nyújtó popcorn-mozi, hanem az év egyik legjobb filmes meglepetése, ami

A várakozáson felüli kasszasiker következtében a Barbie várhatóan a franchise-osodás útjára lép az elkövetkező években, a stúdió pedig addig fog új filmeket készíttetni a Barbie-univerzumon belül, amíg lesz irántuk érdeklődés.

Hogy ez Greta Gerwigékhez hasonló filmesekkel, és továbbra is a mostani filmhez hasonló pazar szereposztásokkal fog-e történni, az már a jövő zenéje. De ami a lényeg: