
Zeyk Domokos
Fotó: Forrás: adontes.hu
Zeyk Domokos 1849. január 21-e után Bem tábornok századosaként-parancsőreként annak parancsait továbbította, „élő bástyaként” védi-óvja vezérét Fehéregyháza és Héjjasfalva között, majd Petőfit menekíti, s tér vissza miatta a csatatérre. A lant 26 éves mesterének eltűnése és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és emlékük is egybefonódott elválaszthatatlanul. Az októberi Előretolt helyőrségben e barátságról is olvashatnak.
2019. október 21., 15:162019. október 21., 15:16
Az 1816-ban Marosvásárhelyen született Zeyk Domokos vásárhelyi, kolozsvári és nagyenyedi kollégiumi évei (1832–1836) után a mosonmagyaróvári Gazdasági Intézetben folytatott gazdatiszti tanulmányokat (1838 és 1841 között), majd a berlini Alexander von Humboldt egyetem filozófiai-jogi karán gazdagította ismereteit 1842 és 1844 között. Hazatérése után Vásárhelyen telepedett le, gazdálkodott, fajállatokat tenyésztett, 1845-ben feleségül vette báró Kemény Júliát, akitől két fiúgyermeke született – olvashatják az Előretolt helyőrség, élő történelem című rovatában.
1848. október 16-án az Agyagfalvára összehívott székely nemzeti gyűlésre igyekezett ő is, s azonmód belépett a székely nemzeti haderőbe. 1849. január 21-én az áruló Dorsnert és ezredét Nagyszebenig űzve, majd a város ostromába fogva, már a várhídon küzdve ágyútalálat éri parancsnokát, Mikes Kelement. Bem József tanúja annak (háromszor kiált fel, hogy „Mon Dieu!”), amikor Zeyk Domokos karjaiba kapja parancsnoka majd’ kettészakított, nagyon vérző, élettelen testét, s a roham élére áll. Nagyszeben megvívása után Bem tábornok törzsébe kerül vezérkari futárnak, aki rövidesen főhadnaggyá, majd századossá lépteti elő „az erdélyi magyar tábor egyik legerősebb, legvitézebb katonáját!”. A „hatalmas testalkatú, ritka erejű bajvívó, daliás férfiú”-ban Petőfi is pártfogóra, értékes, támogató és bizalmas barátra lelt.
Erről a különleges barátsáról, arról, hogy
a több erdélyi magyar napilap mellékleteként hétfőn megjelent Előretolt helyőrség Élő történelem című rovatában olvashatnak.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Rekordszámú pályamű és több mint hetven ország alkotóinak részvételével nyílt meg a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé. Az idei Torzulás hívószó a valóság, az identitás és a társadalmi változások kérdéseit állítja középpontba.
szóljon hozzá!