Miért érdekesek az erdélyi magyaroknak az erdélyi szászok?

Történelmi kutatásokat e témában nem végzett – mutatott rá, – de sok családi története van. Azt az általa megfogalmazott kérdést, hogy mennyire érdekli a magyarokat vagy a románokat az erdélyi szászok élete, mennyit tudnak róluk, meg is válaszolta: elég keveset. Az egyik magyarázata ennek az, hogy az iratok német nyelvűek és gót betűsek, elég nehéz ezeket olvasni, illetve nehéz megérteni egy másik közösség belső életét. Mert igaz, hogy három nemzet egymás mellett élt itt Erdélyben, de sokszor nem ugyanazok voltak a céljaik.

A Magyar Korona országaiban az első hitelintézet 1835-ben Brassóban alakult meg, majd 1841-ben Nagyszebenben. Ezek a hitelintézetek támogatták a mezőgazdaságot, az ipart, azok fejlesztését, de az oktatást, a szociális hálózatot is. Ez a szász universitas általában nem tetszett az éppen hatalomra kerülő politikusoknak, nem egyezett a koncepciójukkal, ezért gyakran megtörtént, hogy megpróbálták megsemmisíteni, jelentőségét kicsinyíteni, a birtokok elvételével gyengíteni. De az még akkor is képes működni, amikor már semmije sem volt, önkéntes alapon, önzetlen módon segített, mint civil szervezet.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

László Lóránt családjában a magyar oldal nem egyszer megfogalmazta, hogy „ti szászok nem tartottatok velünk 1848-ban”. Mire a szász oldalról nem maradt el a válasz, miszerint „hogy is tarthattunk volna, mikor ti megöltétek Stephan Ludwig Rothot”. Roth az erdélyi szász közösség jelentős személyisége volt, aki a forradalom alatt hitt az egyenlőségben, azonban csalódnia kellett, és ezért inkább a románok mellé állt.

Az 1870-es évek megyésítésekor a magyar kormány nagy figyelmet fordított arra, hogy a szász közösségeket szétszabdalja, megbontsa, hogy sehol ne kerüljenek többségbe. Az autonómiájuk elleni törekvésnek vélték ezt. A 19. századi események nem múltak el nyomtalanul, generációk emlékezetében élt tovább a 20. században is. Amikor 1918. december 1-én Gyulafehérváron a románok kimondták az egyesülést, a szászok még ha nem is voltak teljesen biztosak, melyik oldalra álljanak, az autonómia-ígérettel a románok végképp meggyőzték őket, és a saját oldalukra állították. Főleg, hogy a budapesti magyar kormány sem tett semmit az irányukba, nekik pedig az autonómia sokat ért, ők tudták, hogy az mit jelent. 

A szász közösséget sújtó tragédiákról, családi történetekről is beszélt László Lóránt, arról, hogy a nagymama, az édesanya és a lánygyermekek Csehországba kerültek a kitelepítéskor, majd onnan az oroszok hazaküldték őket. Nagyváradon tífuszos lett a nagymama, de túlélte, érte kellett menni, egy orosz katona azonban letartóztatta az éppen oda igyekvő nagynénit, akinek aztán a családi legenda szerint maga Antropov segített eljutni a kórházba. Hazatérve, kisemmizve, a kollektív bűnösség megbélyegzésével is szembetalálták magukat, az elvett ingatlanjaikat, birtokaikat nem kérhették vissza. Ez a kollektív megbélyegzés máig nem szűnt meg, az akkor lefoglalt ingatlanjaikat ma sem igényelhetik vissza – hívta fel a figyelmet a történész. 

A történet vége ismerős mindenkinek: 1961-től pénzért mehettek Németországba, minden személynek megvolt az ára, egy diák 1500, egy mérnök 10-12 ezer nyugatnémet márkát ért.