
Fotó: Magyari Lukács
A 21. században a szerelmesek napját a február 14-ei Valentin-naphoz kötjük. Már az új év elején piros szívecskeformákkal telnek meg a kirakatok – rózsák és Szeretlek felirattal ellátott csokoládék. De milyen udvarlási szokások voltak a nagyszüleink korában, hogyan hódították meg nagyapáink kedveseiket? És milyen volt leányként fogadni a fiatal zenészeket, és milyen volt fiatal – falusi – asszonyként egybetartani a családot? Mikor beszélhetnénk erről, ha nem épp a szerelmesek ünnepén?
2025. február 14., 14:502025. február 14., 14:50
Az 1950-es, ′60-as években – az akkori szokásoknak köszönhetően – könnyedén meg tudták különböztetni a leányokat a férjes asszonyoktól. Persze nemcsak a falu szája, hanem a korabeli divat, a hagyományok segítették kiigazítani az embereket. Amíg a leány hajadon volt, általánosan (két) befont copfba hordta a haját, de amint férjhez ment, felkerült fejére az asszonyi kendő. „Ez akkor volt a legfontosabb, ha templomba mentünk. Van is egy olyan kép, amelyen egy vékony muszlin kendővel van lekötve a fejem” – mesélte Magyari Anna néni, aki hetvenkilenc éve már, hogy Borzonton él.
Magyari Anna arról is beszámolt, hogy amikor fiatal leány volt, csapatokban jártak udvarolni a legények. „Együtt jöttek, legalább hárman, vagy akár öten is. Ilyenkor mindenki egy szobában volt. Mondták a vicceket, meséket, ezzel telt el az este. Végül, amelyik komolyabb udvarló volt, amelyik jobban tetszett a leánynak, azt az egyet kísérte ki elköszönéskor.”
Magyari Anna
Fotó: Magyari Lukács
Fotó: Magyari Lukács
– emlékezett vissza Anna néni. Ha a leánynak tetszett, amit halott, meggyújtott egy gyufaszálat, amit lassan elhúzott az ablak előtt, jelezvén, hogy fogadta a neki szánt éjjeli zenét. S bár a legtöbb udvarló jószívvel és elégedetten ment haza, volt, aki szomorúan kullogott tovább. Anna néni egyik nagyon megrögzött és elszánt udvarlója egyedül ment hozzá látogatóba – amint belépett a kapun, azt belülről bezárta, hogy véletlenül se érkezzen újabb vendég a házhoz. Máskor pedig a biciklivel érkező udvarlót bosszantották a társai: amíg az bent udvarolt, egy másik a biciklire kötötte Anna néniék kapáját. Az udvarló persze nem vette észre, így kapástól, mindenestől biciklizett haza.
Ez ugyan nem akadályozta meg Magyari Lukács elképzeléseit, de az bizonyos, hogy örök emlékként maradt meg mindenkinek a leánykérő jelenet.
Fotó: Magyari Lukács
Az udvarlási időt sem lehet hosszasnak nevezni, Anna néni leányai úgy fogalmaztak, hogy vakon ment hozzá édesapjukhoz. De, mit mondanánk erre, ha nem azt, hogy a szerelem vak?
– fejezte be gondolatait Anna néni. De mi történik a jegyesség és a házasság után? Hogyan nézett ki egy lakodalom a ′60-as évek környékén? Bizony a stafírung szót ma már legfeljebb a múzeumokban hallják a fiatalok, pedig a menyasszony hozománya, avagy a kelengyéje sok mindenről árulkodhatott: köztük arról is, hogy milyen volt a család anyagi helyzete. A menyegző napján szekerekkel vitték a leányt és holmiját az új otthonába – ezt pedig végignézte az egész falu. Helyenként a legények pálinkát töltöttek, a leányok süteménnyel kínálták a násznépet.
Fotó: Magyari Lukács
– mesélte nevetve Anna néni a szilvás gombóc történetét. A férje nem ment el dolgozni, csak átlépett a szomszédba, majd kacagva tért haza, látva felesége kirohanását.
Megannyi történet van még nagyszüleink, vagy akár szüleink tarsolyában is – szerelem, szeretet, házasság és család. S bár elmondható, hogy folyamatosan, generációról generációra változnak a szokásaink, ám egy biztos: azok az érzések, amelyek megalapozzák egy pár és egy család jövőjét, ma is változatlanok.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
szóljon hozzá!