A szülés nem betegség! A híres Lamaze-technikáról

végig is sírta a kórházban töltött napokat, és az utána következő fél év is nagyon nehéz volt. Úgy érezte, egyszerűen összetört nőként, anyaként, és abból fel kellett állni. Melinda azt mondja, végül a Jóisten kihozta ebből a depresszióközeli állapotból, és ő elkezdte kutatni, hogyan történhetett volna ez az egész másként. „Egy idő után, amikor rábukkantam nagyon sok másra, mint amit én addig tudtam, azt mondtam, hogy ha én bármit tehetek azért, hogy más ne úgy menjen szülni, ahogy én mentem, és ne járjon úgy, ahogy én jártam, akkor én azt megteszem” – mesélt a segíteni akarás vágyának a megszületéséről. Hozzáteszi, már a második gyermeke születését is természetes úton szerette volna, de akkor nem kapott orvost, aki ezt vállalta volna, így az is császármetszés lett.

Még várat magára a szemléletváltás

Utána azonban éltek egy évet Németországban, amikor egy veszítés kapcsán közelebbi kapcsolatba került egy bábával, és akkor fogalmazódtak meg benne a háborítatlan szülés alapjai. Nagyon sokat olvasott a témában, rábukkant jó könyvekre, jó szerzőkre, s egyre inkább nem értette, hogy nálunk miért nem alap, hogy van anyai kompetencia.

Itthon általában meg akarták mondani azt, hogy márpedig neked most kell lefeküdni, most kell azt csinálni, most kell ezt csinálni. Rájöttem, mennyire más, amikor egy külföldi szakember, aki a háborítatlan szülést támogatja, azt mondja, hogy nem szólok bele. »Én nem vezetem a szülést. Én maximum kísérem. Ott vagyok, ha kellek«” – fogalmaz Melinda. Rámutat, régen még az is „szokás” volt, hogy egy zsúfolt nap után egy orvos mondjuk azzal dicsekedett, hogy „ma is ötöt szültem”.

Melinda úgy érzi, az elmúlt évek során sokat változott a rendszer, nyitottabbak a szakemberek, egy-egy városban próbálnak felzárkózni az új kutatásokhoz, az alternatív szülőszobák, az apás szülés már nem mumus, amiről beszélni sem szabad, mégis még mindig nagyon függ a kismama attól, hogy éppen ki az ügyeletes orvos, az milyen lelkiállapotban van, ki a bába, és az hogyan gondolkodik a szülésről. „Az az igazság, hogy kell egy olyan szemléletváltás, hogy a szülés, bár kórházban zajlik az egészség megőrzése érdekében, mégsem betegség – az összes többi egyébbel szemben, ami a kórházban zajlik” – mutat rá Melinda. S mivel a rendszert megváltoztatni nem tudja, ő inkább abban próbál segíteni, hogy a kismamák tegyék meg, ami rajtuk múlik. Melinda szerint ha egy nő tudja, mit kezdjen a gondolataival, a félelmeivel, tudja, hogy a testének hogyan segítsen, akkor teljesen másképp van jelen a saját szülésén.

Nem csak túlélni, megélni is lehet

A Lamaze szülésfelkészítés módszere egy francia szülész-nőgyógyász, Fernand Lamaze (1891–1957) nevéhez fűződik, aki oroszországi szakmai látogatáskor ledöbbent azon, hogy a nők igenis tudnak szülni. „Ugye a Szovjetúnió egy picit visszamaradottabb volt akkor az orvosi vívmányokat illetően.

S ez az egész kinőtte magát egy olyan szervezetté, amely amellett harcol, hogy a szülés egészséges, normális, biztonságos folyamat. Nem betegség” – mesélte Melinda. A tudását a Lamaze Alapítványnál elsajátító dúla a hozzá érkező kismamákat – sőt leggyakrabban már párokat – erre próbálja felkészíteni. A tanfolyamjain arról beszél, hogyan készülhet valaki hatékonyan a szülésre, felkészíti a várandósokat a vajúdás és szülés élettani és lelki folyamataiból, valamint tudást ad a kezükbe arról, hogy milyen módszereket alkalmazhatnak ahhoz, hogy a gyermek születésének csodáját ne csak túléljék, hanem megéljék, és pozitív élményként tekintsenek majd rá.

Apáknak is szól

A szakirodalom szerint a harmadik harmadban lévő nőknek szól a felkészítő, de Melinda nem utasít vissza senkit, ha valaki „korábban” érkezik, úgy gondolja, minél többet tölt valaki a felkészüléssel, annál jobb. Bár legtöbbször első babások akarnak tanfolyamra járni, nem csak őket várja Melinda, hanem olyanokat is, akik mondjuk változtatni szeretnének egy előző negatív szülésélményen, vagy meg szeretnék adni az odafigyelést a többedik babának is. Melinda megjegyzi, mostanában szerencsére egyre inkább párként érkeznek a felkészítőkre a jövendőbeli szülők.

Volt, aki úgy jött oda, hogy hozta a keresztrejtvényt magával, ami aztán nem került elő, mert nagyon élvezte az egészet. Az a jó, hogy itt megkapják az apák is arra a választ, hogy hol a helyem, mi a dolgom egyáltalán. Amire nagyon büszke vagyok: már megtörtént az is, hogy anyuka nem tudott jönni, de apa ott volt” – neveti el a szülésfelkészítő.

Igyekszem mindezt nem csak elméletben bemutatni, hanem kézzelfogható segítség lenni számukra” – összegez a négygyermekes családanya.