Élete része a tánc

A középiskola elvégzése után jöttek a munkás évek, a katonaság, a Hargita Bányavállalatnál dolgozott Szentegyházán, majd Csíkszeredában. Itt lett tagja a Ballada táncegyüttesnek, bár eleinte ide is csak „benézett” a fúvószenekari próbák után.

Hogy milyen volt az elmúlt huszonhat év? Határozottan, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy nagyon jó, hiszen szereti a munkáját. Szeret próbára járni, és ha évekig kell is egy adott műsorral színpadra lépni, sosem érzi, hogy unná. A tánc, a munkafolyamat, az együttesbeli mindennapok számára örömforrást jelentenek.

A tanítás egy újabb élethelyzet, amely Gábos Endre számára szintén örömforrást jelent, ebben újra csak kiteljesedik. Idén lesz tizenhatodik esztendeje, hogy néptáncot tanít a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Zsigora néptánccsoportjának, és hetedik éve tanítja a csíkcsomortáni Magyarok Nagyasszonya tánccsoportot. „Huszonhárom éve jelen van az életemben a tanítás, és ebben is nagyon jól érzem magam. Jót tesz nekem a tanítás” – mondja csillogó tekintettel. Ez idő alatt több száz embert tanított táncolni, de nemcsak a különböző tánccsoportokban, hanem táncházakban is, amelyekben évekig táncházgazda volt. Sőt, Gábos Endre az önkifejezés egy másik formájába is belekóstolt, rendezőként is megmutatta magát a nagyközönségnek.

Bajszos embernek született

És ha már a táncról beszélgetünk, persze hogy kíváncsi vagyok, milyen táncok állnak hozzá a legközelebb. „A páros táncokat nagyon kedvelem, főleg a forgatósokat. De ezek közül is a Felső-Maros menti, vajdaszentiványi vagy sóvidéki forgatós táncok jelentik a szívem csücskét. Van funkcionalitása is a táncnak. Amikor az ember nagyon duhaj kedvében van, amikor az őserőnek robbannia kell, akkor oda a felcsíki vagy a gyimesi való. A forgatós táncok elegánsak, ha finom kedvében van az ember, akkor elforgatja a lányt, nagyon harmonikus, hajlékony táncok ezek” – magyarázza.

De ahogyan élete részévé vált a tánc, úgy tartozik hozzá első perctől a népviselet és a bajusz is. „Én bajszos embernek születtem, csak négyéves koromban még nem nőtt ki. Emlékszem, hogy négyévesen néztem a bajszos embereket, válogattam, hogy melyiknek tetszik a formája, mert tudtam, ha felnőtt leszek, nekem biztosan bajuszom lesz” –  mondja nevetve.

1995 óta Gábos Endre a legidősebb tagja a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckarának, ha az erre vonatkozó törvény nem változik, októberben – amint betölti 50. életévét – nyugdíjba vonul. Hogy akkor mi lesz? Maga sem tudja. Tanítani továbbra is szeretne, meg az együttessel való együttműködéstől sem zárkózik el, de számára a pillanat megélése a fontos, és amiben most van, azt nagyon szereti. Ha újrakezdené, ma sem döntene másként, ma is a táncot választaná – mondja gondolkodás nélkül.