Régi idők emlékei négy keréken: Škoda 100

„Én egy ilyen kék Škodán nőttem fel, apámnak egy ilyen kék autója volt, azon tanultam meg vezetni. Egyszer lopva beindítottam, elindultam előre és hátra, s éreztem, jobb, mint biciklivel menni” – mondja nevetve. Az is kiderül, nagy múltja van a családban a motormeghajtásos járművek szeretetének. Levente annak a Motor Elekként is becézett Csomortáni Eleknek a leszármazottja, aki az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején élt, és helikoptert épített, mintegy kielégítve mozgásigényét, illetve a motormeghajtásos járművek iránti vonzalmát.

Egy édesapa emlékére

„Apám sajnos 21 évvel ezelőtt meghalt. Mivel már betegeskedett, nem sikerült átíratnia friss rendszámra az autóját, törzskönyveztetni is kellett volna, és megjavítani. Neki már nem volt ehhez energiája, és én megígértem neki, hogy mindezt megcsinálom. Le is foglaltam neki a 45 CSL rendszámot – 1945-ben született – egy ideig meg is volt a rendszám, de közben változtak a törvények, és kellett volna egyfajta megőrzési díjat fizetni arra a rendszámra, ám ezt mi sajnos nem tudtuk, nem is értesítettek, kiadták a számot Székelyudvarhelyre egy hasonló nevű embernek. Megkerestem, de nem erőltettem a dolgot, a bácsinak is ugyanolyan érzelmi kötődése volt a rendszámhoz, neki is a fia vette meg. Így került az autóra a 99 CSL, a számmisztikában a 99-es szám az angyalok száma, én remélem, hogy apám valahol egy angyal” – meséli annak a hosszas folyamatnak a pozitív végkifejletét, amelynek most a végére ért.

Az 1976-ban gyártott autó évekekel ezelőtt Máramarosszigetről került Csíkszeredába, s bár tulajdonosa sokáig ragaszkodott hozzá, végül megvált tőle. Éppen időben – mondja Levente – hiszen édesapja halálának húszéves évfordulójára mindenképpen szeretett volna egy kék színű Škodát. Sok volt vele a munka, s még van tennivaló – mondja, miközben mutatja is, hogy hol szorul még csinosításra. Beltere tágas, szervorendszer hiányában méretesen elegáns a kormánya, a műbőrrel bevont üléseken helyenként az eredeti anyag lelhető fel. Mögötte van leparkolva a másik büszkeség.
Az 1975-ös gyártmányú sárga Škoda története sem hétköznapi, több helyszínen is megfordult, mire végső tulajdonosához került, ezért „a hosszas átíratási folyamat igazi művészet volt”. Határozottan állítja, az életben nincsenek véletlenek. Bár sosem kereste a sárga Škodát, miután megvásárolta, akkor tudatosult benne, hogy édesapja testvérének is hasonló sárga autója volt.

„Én a sorsnak szoktam betudni a dolgokat. Egy alkalommal egy férfi hívott fel, elmondta, hogy én ugyan nem, de ő ismer engem, talált nekem egy Škodát, s elhozza, mert tudja, hogy megveszem. De megtörtént, hogy felhívott egy barátom Brassóból, hogy leadtak egy Škodát az ócskavasba, s maradtak szabad alkatrészek, egy első és két hátsó sárvédő. Persze, hogy elhoztam” – mondja széles mosollyal. Mert alkatrészből hiányvolt régen is és most is. „Nem volt sok autó Romániában, nem is hoztak nagyon alkatrészeket, főleg első sárvédőből volt hiány. Még a régi rendszerben a szászrégeni műanyaggyárban formát készítettek, s ott öntöttek sárvédőt. Ezeknek az új sárvédőknek, amelyek most az autókon vannak, ezért is eszmei értékük van. Volt olyan autó, amit azért vettem meg, mert volt rajta két új műanyag sárvédő” – magyarázza.

Mint megjegyzi,

Szemeivel végigsimít a kék autón, szíve, lelke benne van. Nem is tud úgy elhaladni mellette, hogy hozzá ne érjen, meg-meg simogatja, poros nem lehet.

Könnyen magára vonzza a tekintetet a parkolóban pihenő égszínkék és mustársárga S100-as. Odajönnek, megcsodálják, lefotózzák. Régi idők emlékei négy keréken.