Pufi mesés világában: Barabás Réka

Itt nem Pufiként játszom, és ezzel pedig egy új arcom mutatkozik meg, én is izgatottan várom, hogy fog sikerülni. Eddig jó volt elbújni egy Pufi-maszk mögé, egy manónak a lénye mögé, de most egy anyát fogok játszani. Az egyetemen utolsó éven játszottam anyát, de akkor még fogalmam sem volt, milyen anyának lenni” – meséli lelkesen Réka.

Feltöltődni Pufi által

Mindig is érezte – mondja –, hogy Pufi bőrébe bújva főként a gyerekekkel van dolga, Pufi segítségével igyekszik hozzátenni a kis nézők mindennapjaihoz, élményt nyújtani nekik. S a színészi játék mellett sokat nyom a latba, hogy a jelek szerint örökölt valamit édesanyja pedagógusi vénájából is. „Kipróbáltam magam kőszínházban, bábszínházban, de nem éreztem magamat teljesnek. Ott voltam Nagyszebenben, egy más kulturális közegben, s szerettem volna olyan nyelvezetet kialakítani, hogy a román gyereknek is tudjak játszani, és ekkor jött képbe a pantomim. Örültem annak, hogy ez egy nemzetközi nyelv, amely működni fog akár a román gyerekkel is, s így indultam el ezen az úton, hogy összekapcsoljam a kultúrákat. Volt olyan előadás, amikor a narrációs része két nyelven hangzott el. Pufi manó játszik és levezényeli a foglalkozásokat. Nekem az volt mindig is a fontos, hogy a gyerekek között lehessek, és velük játszhassak. Pufival az elejétől a végégig én vezényelem le a dolgokat, nagyon segít, hogy a gyerekek rögtön kifejezik tetszésüket, nem tetszésüket, hogy tudnak velem jönni, érzem, hol kell kicsit kikacsintani rájuk. Ezekbe tudtam mindig kapaszkodni, ez töltötte fel mindig Pufit, és ettől tudott fejlődni is” – magyarázza.

„Az alapötletem még 2014-re vezethető vissza, akkor láttam először Magyarországon babaelőadást. Engem teljesen elvarázsolt ez a színházi nyelv, és elraktároztam magamban, hogy ha majd odaalakul az életem, és lesz hozzá partner is, akkor én szívesen belevágnék egy babaelőadásba.” És úgy alakult az élete, és lett hozzá partner is, Blénessy Enikő rendezőként, Török Réka díszlet- és jelmeztervezőként csatlakozott hozzá, a Csíki Játékszín pedig befogadta őket. Az előadás Varró Dániel legkisebbeknek szóló verseiből, mondókáiból áll össze, a verseket Réka öccse, Tamás zenésítette meg. Nem nagyon volt, amihez nyúlni – jegyzi meg nevetve –, annyit tehettek, hogy kísérleteztek, és alkotótársaival együtt, akik szintén kisgyermekes édesanyák, figyelték saját gyermekeiket.

Dáviddal az élet

Beszélgetésünk közben minduntalan visszakanyarodunk a kétéves születésnapja fele közeledő Dávidhoz, aki változatos feladatok elé állítja Rékát nap mint nap. „Sokat kacagok a kisfiammal, sok mindent megéltünk mi ketten. Nagyon kell rá figyelni, ha vele vagyok, csak ő van és én vagyok.

Ez az, amit nagyon szeretek a kisfiammal való létezésben. De folyamatosan aggódok is, ez bekapcsolt a születésétől kezdve, és pörget, nem tudtam kikapcsolni, de nem tudom, hogy egyáltalán ki lehet-e kapcsolni. Ilyenfajta kötődést én még nem éreztem” – magyarázza csillogó szemekkel. Most Nagytusnádon élnek Dáviddal, nagymértékben ott érzi maga mögött a család támogatását. Édesapja – jegyzi meg nevetve – a Pufi Színház vonatkozásában is a mindenes, hiszen ő készítette a díszletet, foglalkozott a fény- és hangtechnikával. De édesapja volt az, aki néhány évvel ezelőtt a pincéjüket alakította színházzá, színpaddal, nézőtéri- és színpadi fényekkel, húsz férőhelyes nézőtérrel. Itt mutatta be a Pufi Színház első előadását, innen indult a turné, s mint fogalmaz, egy bőröndbe bepakolta, s vitte Pufit, ahová csak tudta.

– mondja mosolyogva.

Pufi egy kis bőröndből töltekezik, Réka Dávid tekintetéből merít újra és újra lendületet.