Nem csak rögzít, alkot is. Márton László képekkel mesél történeteket, zenéket

„’96-ban kis ideig mi kint laktunk Angliában, és akkor a család spórolt arra, hogy vegyünk egy videókamerát, hogy megörökítsük az ottlétünket, a kirándulásainkat. Oxfordban voltunk, sétáltunk, játszottunk, elmentünk kirándulni, én meg azt filmezgettem. És amikor hazaköltöztünk, akkor igazából már nem volt olyan érdekes a hétköznapokat rögzíteni, és akkor elkezdtem gondolkodni, hogy miket lehetne filmezgetni. Emlékszem, hogy az egyik barátom nálunk volt hétvégére, és kitaláltuk, hogy egy sci-fi filmet forgatunk, akkor mentek az Alien-filmek, és mi is hasonlót akartunk készíteni” – eleveníti fel a kezdeti filmezéseket László.

Nevetve meséli el, hogyan öltöztették be űrlénynek a testvéreiket, és milyen technikával oldották meg, hogy úgy tűnjön a filmben, hogy a falon tud mászni a szereplő.

A tudós apakép

Bár Lászlót édesapja titkon mérnöknek szánta, mégis „tehet” arról, hogy fia a videókamerák világa felé fordult, hiszen mindig is igyekezett a legújabb kütyüket beszerezni, amikor megjelent a digitális fényképezőgép, akkor a Márton családban gyorsan lett egy, amivel aztán szórakozni lehetett.

Bár egy időre inkább a fényképezés kötötte le, mert a digitális fényképezőgép megadta azt az örömöt, hogy rögtön látta a munkája eredményét, a középiskola elején ismét elkezdett filmezni. Egy ausztriai táborba készültek az osztállyal, amelynek feltétele volt, hogy bemutatkozó filmet készítsenek, s ez újra meghozta a filmkészítési kedvét. Utána már számos eseményt filmezett, a gólyabálokra a bemutatkozó filmeket ő készítette, s bár meg is fogalmazódott benne, hogy videós pályára menjen, a kolozsvári Sapientiára nem sikerült felvételt nyernie. A sikertelen felvételi vizsga után aztán számítástechnikát kezdett tanulni, a szüleivel az volt az egyezség, hogy ha befejezi a mérnöki képzést, akkor ők támogatják abban, hogy részt vegyen filmes képzéseken, édesanyja mindig is különösen támogatta a videós pályafutását. Így László lediplomázott, mérnök lett, de már az egyetemi évek alatt is – sokáig édesapja előtt titokban – a helyi Știi tévénél vágóként kereste meg a zsebpénzét, és a friss mérnöki diplomájával is az Erdély Magyar Televízióhoz vezetett az útja.

Programozás közben is fejben forgatott

„Mindig is közel állt hozzám a technológia, a számítógép, így nem volt nehéz számítástechnikát tanulni. Egyébként egy pillanatig se bánom, hogy elvégeztem. Úgy gondolom, hogyha egyből filmes pályára kerültem volna, akkor nagyon máshol lennék, nagyon más típusú életem lenne, és most szeretem, ahol vagyok, és az sem utolsó szempont, hogy több lábon állok, ráadásul a programozás sok esetben segít a munkám során is” – magyarázza a fiatalember, aki az Erdély tévés évek után egy kis ideig programozóként is dolgozott, s

László mindezek után iratkozott be a kolozsvári Sapientia filmtudományok mesteri szakára, amely nagyon jó volt arra, hogy a sok gyakorlati tudást elmélettel egészítse ki.

Bevallja,

Nevetve emlékszik vissza, hogy mennyire másként volt elképzelve az a klip, és még csak nem is Mickey-egeres jelmezekkel. De szívesen emlékszik vissza a Valahol itt című Bagossy-klipre is, amelyben azt kellett megoldani, hogy Bagossy Norbi egy festményből szaladjon át a valóságba.

A nemrég kijött új Bagossy-videoklipet, az Álljunk össze címűt is egészen másként képzelték el az elején, már megvolt a terv, már majdnem forgatták, amikor kiderült, hogy az év végén sok olyan klip kell kijöjjön, amelyben szerepel a zenekar, és akkor most nem kéne, így jött be a sztori. A történetben a gyerekek egy zsákot találnak egy barlangban. Ennek a hírét körbeadják társaiknak, és közösen kimennek egy hegyoldalba, hogy megcsodálják, mi rejlik benne. „Nem akartunk egy konkrét sztorit, mert elvégre ez egy videóklip, egy ilyen trailer-szerű videót akartunk, mintha egy sorozatnak lenne a trailere” – mondja a produkcióról, amelyben a Csíkszeredai Gyermekek Háza énekes szólistáival énekel a zenekar, a klipben pedig javarészt a gyergyószentmiklósi Step Dance Sportklub táncosai szerepelnek. Márton László a rendezője volt, Sáji Róbert az operatőr.

Egy forgatás sosem ugyanolyan

A fiatal filmes elárulja, hogy ezt szereti nagyon a szakmájában, hogy csomó vicces történet kapcsolódik minden forgatáshoz, s igazából sokszor nem is maga a projekt marad meg az emlékeikben, hanem a hozzá kapcsolódó történetek.

Kérdésemre bevallja, vágyik arra is, hogy valamikor egy filmet forgathasson, van is pár jó forgatókönyv-ötlete, egy-kettő kidolgozva is megvan, csak valahogy a löket hiányzik az elinduláshoz. Az időhiányra mindig lehet fogni, de valószínűleg, ha nem állnak le kicsit, hogy akkor egy ideig nem vállalnak semmi egyebet, hogy a saját projektre fókuszáljanak, akkor ez sosem fog összejönni. Ideje azonban van még rá, a most 35 éves Márton László eddig tanult, tapasztalatot szerzett és dolgozott, de egyre inkább érik a gondolat, a vágy benne, hogy valami olyasmivel foglalkozzon, ami nem a megrendelő kérésére születik, hanem az ő szívügye.