
Ház az erdő szélén. Izabella Sütivel és Kócossal
Fotó: Pinti Attila
Ha nem kertes házban laknék, valahogy úgy képzelném el az életemet, mint mosolygós alanyom. Távol a város zajától, vadregényes környezetben, egyensúlyban és békében önmagammal és világgal. Na persze, két-három közép-ázsiai juhászkutya jelenléte sokat segít azon, hogy a biztonságérzet is meglegyen. Biscontini Izabellánál jártam, mert kíváncsi voltam, hogyan él egy fiatal nő az erdő mélyén.
2022. június 09., 17:072022. június 09., 17:07
Idegeneknek belépni tilos – hirdeti az útszéli tábla. Csíkszeredától mintegy öt kilométerre járunk, a Domb-kanyarban, a Székelyudvarhely felé vezető országútról kell letérnünk. A kis ösvény az erdőbe vezet, de mielőtt ezen meglepődnénk, máris felbukkan előttünk egy lakóház rendezett udvarral, tyúkokkal, házőrző kutyákkal. S ha nem az erdőben járnánk, ez nem is lenne meglepő.
Limonádéval vár és kávét főz, ez utóbbi kapcsán kacagva jegyzi meg, van olyan ismerőse, aki szerint ő főzi a világ legrosszabb kávéját, de tanúsíthatom, nem így van. De miért is ülük Izabella nappalijában? Kíváncsivá tettek a legnagyobb közösségi hálóra posztolt fotói a mindennapjairól. Meg szeretném tudni, hogy miért is él távol a várostól, az erdőben egy fiatal nő.
Biscontini Izabella. Városi lányból lett "erdei manó"
Fotó: Pinti Attila
Mindig is nagy állatbarát volt – mondja –, de tömbházlakásban nem igazán tudott hódolni ennek a szenvedélyének, ám szerencséje volt nagyszüleivel, ahol kiélhette az állatszeretetét, belekóstolhatott a vidéki életbe, annak szépségeibe, nehézségeibe.
Izabella pedig sosem félt a munkától, s ezért a mostani életforma sem kuriózum számára. Csak a hozzá betérők csodálkoznak rá például arra, hogy ha szárasság van és a kútból kiapad a víz, akkor azt hozni kell néhány kilométerről, hogy tud ő úgy is élni, hogy nem szalad ki napjában többször is az üzletbe. „Ez a ház hétvégi háznak készült, egy alkalommal kijöttünk az akkori párommal egy hétvégére, s itt ragadtunk. Aztán útjaink elváltak, de én itt maradtam, s már húsz éve itt élek. Mi hárman vagyunk testvérek, s mindhárman erdei manók vagyunk. Én mindig azt csináltam, amit szerettem, és ami érdekelt, s ez lett belőle. Szabad élet” – mutat körbe az udvaron derűs mosollyal Izabella.
Örök barátok
Fotó: Pinti Attila
– nevet nagyot. Vannak még a közelben hétvégi házak, ahová időnként kijárnak a tulajdonosok, s ilyenkor megtelik élettel a környék, vannak időnként éjszakába nyúló társasjátékozások, beszélgetések, de ő az egyedüli állandó lakó. Ám társaság hiányában sem unatkozik – jegyzi meg –, a könyv ugyanis mindig kéznél van.
Óhatatlanul felmerül a kérdés az idelátogatóba, hogy ez a szőke, virítóan kék szemű fiatal nő hogy nem fél egyedül az erdőben, amire az érintett csodálkozva visszakérdez. Mitől is félne, s egyáltalán miért félne, amikor hűséges barátai mellette vannak? Három fajtiszta közép-ázsiai juhászkutyája csak a kedvünkért van pórázon, egyébként szabadon élnek.
– jegyzi meg.
Hannibál, a négy éves közép ázsiai juhászkutya
Fotó: Pinti Attila
A nyolc éves Sába kennelben van, tán ő a leghangosabb, harciasan védi a területet. A négy éves Bella és Hannibál pórázról figyel bennünket, s bár ez utóbbi gazdája szerint a neve ellenére barátságos, azért a kutyasimogatáshoz nem ragaszkodom. Van, amikor az esték csöndjét erős kutyacsaholás zavarja, ilyenkor kiengedi őket az erdőbe, jár velük egyet, „megkergetnek valamit, s aztán csend van”. Közben minduntalan ott lábatlankodik körülöttünk két kis termetű kutyája, Kócos és Süti, nem fajtiszták, de gazdájuk szíve csücske mindkettő. Tudatában van annak, hogy nagy felelősséggel jár a kutyatartás – mondja –, és ő ezt komolyan veszi. Tekintélyt parancsoló kutyáival nem is tehet másként.
Dolgozik is, állandó munkahelye van, de azt úgy választotta, hogy megőrizhesse szabadságát. Sokat járja kutyáival az erdőt, gombászik, gyógynövényeket gyűjt. „Gyergyócsomafalvi nagyszüleimtől nagyon sokat tanultam, nagyapám volt a példaképem, ő igazi székely ember volt. Nagyon szeretek enni, s innen jött a főzés, mint hobbi. S mivel szeretek enni, s kutyát sétáltatni, így egy-egy séta alkalmával sok mindent be tudok gyűjteni az erdőből, amit el is készítek. Gyerekkoromban nem dolgoztam a veteményesben, s engem mégiscsak kezdett érdekelni. Egy közeli faluban, Csaracsóban van a veteményesem, ahol mindent megtermelek, amire szükségem van, s amit nem, azt más kistermelőtől szerzem be, így üzletben alig vásárolok. Tyúkokat, libákat, kacsákat tartok, a csirkéket is itt keltetjük, az apum feladata. Ő pedagóguscsaládból származik, szülei nem igazán tudtak azonosulni a vidéki léttel, és mindig csodálkoztak apumon, hogy mérnökember létére az állatokkal szeret foglalkozni. Az udvar sajnos nem alkalmas az állattartásra, a szárnyasok, nyulak még elférnek. Voltak itt vietnámi csüngőhasú malacok is, még az erdőbe is kiengedtem őket, de kezdték feltúrni az udvart” – meséli. A kapunál most is ott van egy csirkekeltetőnek előléptetett ponyvás utánfutó.
Japán selyem csibe, a kis kedvenc
Fotó: Pinti Attila
„Sötét színű a húsuk, zöld tojást tojnak, öt lábujjuk van, nem is tollasak, hanem pihések, selymesek. Ki szoktam őket engedni az udvarra, Hannibálék vigyáznak rájuk, de úgy vigyáznak, hogy legszívesebben megennék őket” – nevet nagyot. S miután megcsodáltuk ezt a különleges szerzeményt, egy nyuszi is előkerül. Nevetve meséli Izabella, volt példa arra is, hogy egy kávézó parkolója mellett olyan zsenge cikóriára bukkant, hogy azt nem hagyhatta ott, le kellett szedje a nyulaknak. Közben Kócost a tyúkketrecből kell „kimenekíteni”, ahová korábban gazdáját követte, gyakran „betéved” oda, tojást lopni.
A nyuszik mindig számíthatnak a friss cikória levelére
Fotó: Pinti Attila
– búcsúzik kutyái társaságában széles mosollyal az arcán.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Amikor a mézeskalács illata belengi az otthonainkat, érezzük, hogy közeleg az ünnep. Nálatok sincs karácsony mézeskalács nélkül? Mutasd meg a mézeskalács-remekművedet, és nyerj!
A téli madáretetés nemcsak közvetlen táplálék kihelyezésével történhet. Többféle módon is kedveskedhetünk a madaraknak a kihívásokkal teli keményebb téli időszakban, ezeket az alternatív lehetőségeket fogjuk bemutatni.
Hat éve egy merész ötlet született Csíkszeredában: zenével átszőtt tudományos történetmesélés. A projekt mára közösséggé, élménnyé és ünneppé nőtte ki magát, most pedig a jubileumi, karácsonyi „Best of” előadáson vehettünk részt.
Krasznahorkai mondatai özönlenek. Rád ragadnak. Mintha a lassú sötétség húzna magával, amelyben felvillan valami makacs fény. Ki a magyar irodalom egyik legkülönösebb alakja, az idei irodalmi Nobel-díjas?
Az uborkasaláta nem hiányozhat a sült húsok, fasírtok mellől. A kínai változat nemcsak azért különleges, mert a fűszerezése teljesen más, hanem azért is, mert kés helyett sodrófával dolgozzuk meg az uborkát.
A káposztaszeletek tökéletes alapot adnak a fűszeres darált húsnak – egy olyan téli fogás, amelyhez nem kell távoli alapanyag. Az ételnek házias, szaftos ízvilága van. Akár hétköznapi ebédnek, akár vendégváró különlegességnek is remek választás.
„Ki volt a csíki nagytata?” – teszi fel a kérdést az unokája. Mások szerint „ő maga volt a becsületesség”, és egyszerűen „jó társaság”. Egy könyv és egy dokumentumfilm ezek nyomán próbálja újra összerakni Pál Gábor méltatlanul feledett alakját.
A fekete retek nemcsak nagyanyáink mézes népi gyógyszere, hanem sokoldalú őszi-téli zöldség, amely levesekben, salátákban és rakott ételekben is megállja a helyét. Érdemes közelebbről megismernie gyógyhatásait és változatos felhasználási módjait.
Nem rabként, hanem börtönkönyvtárosként „zárják rá” a súlyos fémajtót évek óta Illyés Claudiára, a Maros Megyei Könyvtár alkalmazottjára.
szóljon hozzá!