Lány az erdő mélyéről

Mindig is nagy állatbarát volt – mondja –, de tömbházlakásban nem igazán tudott hódolni ennek a szenvedélyének, ám szerencséje volt nagyszüleivel, ahol kiélhette az állatszeretetét, belekóstolhatott a vidéki életbe, annak szépségeibe, nehézségeibe.

Egy jó könyv mindig kéznél van az erdőn is

A nyolc éves Sába kennelben van, tán ő a leghangosabb, harciasan védi a területet. A négy éves Bella és Hannibál pórázról figyel bennünket, s bár ez utóbbi gazdája szerint a neve ellenére barátságos, azért a kutyasimogatáshoz nem ragaszkodom. Van, amikor az esték csöndjét erős kutyacsaholás zavarja, ilyenkor kiengedi őket az erdőbe, jár velük egyet, „megkergetnek valamit, s aztán csend van”. Közben minduntalan ott lábatlankodik körülöttünk két kis termetű kutyája, Kócos és Süti, nem fajtiszták, de gazdájuk szíve csücske mindkettő. Tudatában van annak, hogy nagy felelősséggel jár a kutyatartás – mondja –, és ő ezt komolyan veszi. Tekintélyt parancsoló kutyáival nem is tehet másként.

„Minden itt van, amit szeretek”

Dolgozik is, állandó munkahelye van, de azt úgy választotta, hogy megőrizhesse szabadságát. Sokat járja kutyáival az erdőt, gombászik, gyógynövényeket gyűjt. „Gyergyócsomafalvi nagyszüleimtől nagyon sokat tanultam, nagyapám volt a példaképem, ő igazi székely ember volt. Nagyon szeretek enni, s innen jött a főzés, mint hobbi. S mivel szeretek enni, s kutyát sétáltatni, így egy-egy séta alkalmával sok mindent be tudok gyűjteni az erdőből, amit el is készítek. Gyerekkoromban nem dolgoztam a veteményesben, s engem mégiscsak kezdett érdekelni. Egy közeli faluban, Csaracsóban van a veteményesem, ahol mindent megtermelek, amire szükségem van, s amit nem, azt más kistermelőtől szerzem be, így üzletben alig vásárolok. Tyúkokat, libákat, kacsákat tartok, a csirkéket is itt keltetjük, az apum feladata. Ő pedagóguscsaládból származik, szülei nem igazán tudtak azonosulni a vidéki léttel, és mindig csodálkoztak apumon, hogy mérnökember létére az állatokkal szeret foglalkozni. Az udvar sajnos nem alkalmas az állattartásra, a szárnyasok, nyulak még elférnek. Voltak itt vietnámi csüngőhasú malacok is, még az erdőbe is kiengedtem őket, de kezdték feltúrni az udvart” – meséli. A kapunál most is ott van egy csirkekeltetőnek előléptetett ponyvás utánfutó.

„Sötét színű a húsuk, zöld tojást tojnak, öt lábujjuk van, nem is tollasak, hanem pihések, selymesek. Ki szoktam őket engedni az udvarra, Hannibálék vigyáznak rájuk, de úgy vigyáznak, hogy legszívesebben megennék őket” – nevet nagyot. S miután megcsodáltuk ezt a különleges szerzeményt, egy nyuszi is előkerül. Nevetve meséli Izabella, volt példa arra is, hogy egy kávézó parkolója mellett olyan zsenge cikóriára bukkant, hogy azt nem hagyhatta ott, le kellett szedje a nyulaknak. Közben Kócost a tyúkketrecből kell „kimenekíteni”, ahová korábban gazdáját követte, gyakran „betéved” oda, tojást lopni.