Kovács Emőke: orvosnak lenni hálás feladat

– fűzi hozzá mosolyogva.

Háziorvosnak lenni hálás és egyben megterhelő is – véli. Hálás, mert jó ránézni a sok kismamára, akinek majd megszületik a kisbabája, és ők követik a fejlődésüket egészen pici kortól. Aztán a kamaszok esetében jó visszaemlékezni, az időseknél pedig látják a családi kötelékeket, a genetikát. Tulajdonképpen végigkövetik egy ember életét. Ugyanakkor megterhelő az állandó készenlét. „Ha rendelési időn kívül keresnek, igyekszem egy-két mondatban segíteni a szülőknek, hogy túl legyenek az éjszakán, az estén, a hétvégén. Nekem is ott van a család, ezért igyekszem korlátozni a hívásaimat, hiszen otthon tanulni kell a nagyobbik lányommal, és ott van a kicsi is, aki alig volt öthetes, amikor vissza kellett térnem dolgozni. Orvosként is, de szülőként is azt mondom, a gyermek egy csoda. Igyekszem minden szabad időmet nekik áldozni, mert eljön az az idő, amikor szükségük lesz az egyedüllétre, és akkor majd nem igénylik az állandó jelenlétemet. De most még maximálisan rám van szükségük, és ezt igyekszem nekik megadni” – mondja.

Felemelő díjátadás a Vigadóban

Kovács Emőkét munkatársa, Süket Réka asszisztens is elkísérte A nemzet háziorvosa pályázat díjátadó ünnepségére Budapestre. Ez kettejük kapcsolatáról is sokat elmond. „Nem is mentem volna el Réka nélkül. Egyikünk sem tud a másik nélkül lenni. A betegek útja hozzám igazából Rékán keresztül vezet. Az egyik betegünk bástyának hívja, és igaza van, mert rengeteg a konzultáció, és a mindennapi munkát nagyon pontosan meg kell szervezni és beosztani ahhoz, hogy mindenki ellátást kapjon. Rékának nagyon kell ismernie a betegeket és engem is, tudnia kell a napi programot és hogy abba mi fér bele. Én örülök, hogy együtt dolgozhatunk” – mondja Emőke.