Kapuba faragott vágy és humor

Egy cseberben két magból

Korábban már készen volt a faragott kicsikapu, most a nagy készült el, amelyen a szénásszekér is jól befér, nem csak a személygépkocsi. „A fő motívum, az életfa csomafalvi minta, de próbáltam a saját elképzelésem és történetem szerint alakítani. Egy cseberben, két magból kezdődik az élet, ahogy a család is indult, aztán benne van háromféle virág, a három fiam, melyből a kapu tetején, a befejezéskor egy nagy csokor virág lesz” – tudjuk meg konkrétan azt, amit a kaput látva sejtünk.

A kapu felirata a szárhegyi és orotvai címerek között lelt helyet: „Találhatsz a világon otthont bárhol, de édes szülőföldet sehol soha máshol.” Ennek is van magyarázata, az alkotó azt mondja, ő otthonra talált Szárhegyen, de ettől eltekintve Orotva, a szülőfaluja mindig a szíve csücske marad.

De ez csak egyike a Gál-Pál-féle magyarázatoknak, hiszen más célja is volt a gazdának: a motívum ne legyen kirívó, mégis különleges, és adjon lehetőséget a járókelőnek, hogy betekintsen a portára. Minden ember, minden asszony az udvar más-más részletére, fűre, fára és virágra ad betekintést... mert odabent nincs rejtegetni való. Egy falustárs aztán egy harmadik értelmet is talált az ember-asszony-megoldásra: divatbemutatót szervezett a ház ura, és gazdag a kollekció, ugyanis minden évszakban és valahány szögből nézve olyan, mintha sűrűn átöltöznének a „manökenek”.

Büszke lett és szárhegyi

Milyen érzés belépni a Gál-Pál portára a gazdának? László azt mondja, nagy büszkeség kapja el olyankor. „A szárhegyi ember arról híres, hogy büszke. Én már húsz éve lakom Szárhegyen, mostanáig nem tudtam, milyen érzés ez a büszkeség, de most már jólesik szárhegyinek lenni.”

korábban írtuk

Megmaradnak maradinak. Kimaradnak a trágárságokból az Orotvai komák

Az Orotvai komák – így ismerik a humoros előadásokat kedvelők az immár Szárhegyen élő Gál-Pál Lászlót és az Orotván maradt Fazakas Lászlót. Egyikük erdész, másikuk falugondnok, együtt pedig humoristák. Azt mondják, a nevettetés bevált terápia... elsősorban önmaguk számára.

A gyermekei anyjuk révén örökölték a büszkeséget, de most mintha belőlük is jobban kijött volna. Az édesapjuk viszont nem csak a jelenre gondol: „Olyan világot élünk, hogy nem biztos, a fiaim itthon maradnak. A menés benne van a pakliban, nem is készülök harcolni ellene, ők választják az életüket, és sajnos, a kilátástalanság is viszi.

Kipotyognak a mesterek

Gál-Pál úgy gondolja, hogy bár Szárhegyen lehet közel félszáz székely kapu, de nincs elég. Ő bizony ösztökélné a községbelieket, hogy hasonlót állítsanak, az önkormányzat pedig akár meg is jutalmazhatná, aki így őrzi a hagyományokat. „Én személy szerint is ösztönözném, nem polgármesterként, oda nem készülök, ne irtózzon Danguly Ervin. Fontos viszont továbbadni a tudást, mert nem csak hogy kipotyognak a mesterek, hanem elfelejtődik ez a munka. Annak örvendenék, ha fiaim érdeklődnének a faragás iránt, de tanítanám saját költségen s bérmentve mások gyermekét is:

Erre én vagyok a példa, mert véső a kezemben felnőtt koromig soha nem járt, mégis bennem volt a tudás... s persze a fához való ragaszkodás.”