Harminc év a DJ-pult mögött: Mezey Zsolt

Mert valahogyan ezekre az évekre vezethető vissza a zene iránti rajongása, s az akkori kis suhanc addig-addig figyelte a nagyok bulijait, amíg azt nem érezte, hogy ezt ő jobban tudná csinálni. „Tizedikes voltam, amikor az első bulit csináltuk a mai Márton Áron Főgimnáziumban, akkor úgy indultunk neki, hogy megmutatjuk, ilyen buli még nem volt. Hát nem is volt, mert az ablakok majdnem kimentek. Na ez pontosan harminc évvel ezelőtt történt. Telt ház volt, ez mondjuk nem volt nehéz, mert ha valaki szervezett valamit, mindenki odagyűlt. Azt a bulit már audiókazettákról nyomtuk, fel voltak írva a dalcímek, az előadók a kazettákra, de olyan sötét volt, hogy semmit sem láttunk. Aztán lettek fények is. Amikor látod, hogy van kétszáz-háromszáz ember előtted, leengedsz egy kicsi muzsikát, sztorizol, és mindenki veszi a lapot, az nagyon menő. Azok a tekintetek, ahogy a csajok rád néztek, hát azt mondod, hogy ez nekem minden nap kell. Rabul ejtett” – nosztalgiázik kacagva.

A Sarki diszkótól a Flash Dance-ig

De óhatatlanul a bulizással is le kellett állni aztán egy időre, dönteni kellett, marad a DJ-pult mögött, vagy hokizik, s persze ott volt még a tanulás. Közben elteltek a középiskolai évek is, s egyszer csak „a homoródi rocktábor kellős közepén egy beteg ötlettől vezérelve csináltunk diszkót”. S valójában itt indult el minden, mert az a bizonyos homoródi diszkóhétvége után a városi és a környékbeli, bulira éhes ifjúság már a csíkszépvízi Sarki diszkóban gyűlt össze, ahol Zsola keverte a zenét.

„Vasárnaponként volt a legnagyobb buli, Taplocán a buszmegálló tele volt ránk várakozó emberekkel. Érkeztünk a kis mikrobusszal, vittük őket, de egy idő után olyan sokan akartak jönni, hogy hármat-négyet kellett térni. Én meg már kezdtem azon ábrándozni, hogy Csíkszeredában is vannak jó klubok, jó lenne valahova bekerülni. Közben bejött az életembe a rádiózás, sok olyan zeném volt, ami a rádiónak akkor nem volt meg. Bejátszottuk a kilencvenes évek diszkózenéit, s akik hallgatták, tudták, hétvégén buli lesz” – emlékszik vissza. S közben a magnóról való vetetést felváltotta a kazettamásolás, azt pedig a CD-írás. „Best of music 36 – ezzel az összeállítással kezdtem a CD-írást, és a 400-asnál hagytam abba” – jegyzi meg. Majd Szépvíz után Madéfalván az Eclipse-ban indultak be a Zsola-diszkók alkalmanként nyolcszáz-kilencszáz emberrel, majd következett Csíkszeredában az Ami Club, a Flash Dance, majd a Club 76, az Extasy Club, a Grund. Ma már mindez a múlté.

Régi szép idők – ábrándozik közben –, hiszen akkoriban legalább három olyan nagy diszkója is volt Csíkszeredának, ahol hétvégenként több százan gyűltek össze. Most is nagy az érdeklődés egy retró diszkóra – fűzi hozzá Zsolt –, de már korántsem lehet ekkora tömeget megmozgatni. Közben előkúsznak dalok, előadók, emlékek, azt mondja, amit most mi retrónak nevezünk, annak ő megélte minden egyes percét. S talán ettől tud igazán hiteles lenni.

De mitől is függ egy igazán jó buli hangulata? Akár attól is, hogy hogyan készül fel rá a lemezlovas. De fontos a befogadó közösség, aki reagál a poénokra, kellenek az ismerős vagy ismeretlen arcok, tekintetek. „Én mindig megnézem ki az az öt-tíz ismerős arc akikre, akiknek a tekintetére építem a bulit, és kezdek számolni: most hány évesek, hányban lehettek 16-18 évesek, mikor lehetett az első szerelem, és akkor milyen számok mentek. Az ember sokat tanul. Sosincs az a pillanat, amikor azt mondom, hogy én most már a csúcson vagyok, mindent tudok. Amikor csak keverem a zenét, elvannak, táncolnak, de amikor mikrofont veszek a kezembe, s nem sokat, de két-három dal közé belopok egy frappáns sztorit, amin röhögnek, veszik a lapot, máris emelkedik a hangulat. Itt jön elő az én egyéniségem. Ezek a bulik sokkal jobban telnek főleg nekik, s persze nekem is, de ehhez hangulat kell. A közönség nagyon sokat jelent” – summázza.

A nagy diszkók ideje lejárt, ma már privát bulikon, nagyobb családi rendezvényeken, cégbulikon lehet ropni Zsola zenéjére, ilyenkor – s mintegy megerősítve, hogy bizony sok idő eltelt azóta a bizonyos első buli óta – nevetve mondja, már egy kisebb mozgó diszkóval érkezik a helyszínre, van az autóban mélynyomó, teljes hangtechnika, DJ-pult, fénytechnika, füst és sok egyéb huncutság.

Online buli a javából

A karantén alatt egyébként online retró bulikat is tartott, kacagva ismeri el, az első „felcsavarta”, nem volt egyszerű a technikát összeegyeztetni a minőséggel. „A világ legbonyolultabb technikájával próbálkoztunk, s nem működött, aztán kiderült, hogy egy kábelen múlt a dolog. Azt nem szerettem benne, hogy nem tudtam, ki bulizik. Három ilyen online bulit csináltam, de az is bosszantó volt, hogy egy bizonyos nézőszámnál mindig kidobott a rendszer. A csúcs 850 néző volt. Az online Csíki Majális keretében is nyomtam egy online bulit, az nagyon komoly volt, egy egész napot dolgoztunk az előkészületeken. Jó volt a hangulat, közbe-közbe kinéztem, s láttam, hogy a fénytechnikusok integetnek, ott voltak mind a hárman” – kacag nagyot.

Hogy melyek azok a dalok, amelyek nélkül nincs Zsola buli? Például a Soho Partytól Az éjjel soha nem érhet véget vagy Tiggytől a Why s talán még Republiktól a Repül a bálna. Egyébként – folytatja – volt olyan lagziban, ahol kimondottan azt kérték, hogy ez utóbbit ne játssza le. Kacag is rajta, hogy olyan tiltólistát kapott, amelyekre máskor hatalmas bulit tudott építeni.

Azt, hogy ezt meddig lehet csinálni, maga sem tudja. Hogy az évek elteltek, azt ő is érzi. „Lassan húsz éve nem pihentem, s hogy egy hétvégén ne csináljak semmit, azt nem is tudom milyen. A vasárnap azért többnyire a családé, de ha rendezvény van, hangosítani kell, akkor a nagyobbik fiamat, Koppányt viszem magammal. Sokan mondogatták korábban, hogy jó nekem, mert minden buliban ott vagyok. A feleségem is így gondolta egy időben, aztán elkísért egyszer egy ilyen buliba, s utána tizenkét évig nem is jött.”

Jövőre lesz harminc éve annak, hogy lemezlovas. Természetesen az ünnepnek is meg szeretné adni a módját, hogy – mint fogalmaz – nagyot szóljon, s azon mindenki ott legyen, aki számít.