Gyertyaöntés: a szépség, amit érzünk

A viaszt ugyanis fel kell melegíteni, majd egy bizonyos fokig visszahűteni, és akkor kerül be az illóolaj. Nehezen találtam információkat, így sok mindent magam kellett kikísérleteznem, hogy minden a megfelelő módon történjen” – mondja.

Először a konyhában melegítette a szójaviaszt külön edényekbe, de mára már kialakított magának egy kis részt a szobában, ahová bekerült egy főzőlap, és ott készülnek az illatos gyertyák.

„Egy edényben vizet melegítek, ebbe kerül bele egy másik edény a viasszal. Felolvad, majd visszahűtőm, és a megfelelő pillanatban kerül bele az illóolaj, majd később a kanóc. Számunkra mindig fontos volt, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legkörnyezetkímélőbben éljünk, és kevés szemetet termeljünk.

A gyertya újrahasznosítható tégelyekbe kerül, ha elég, a kis üvegedény könnyen tisztítható, és akár fűszertartónak is alkalmasak. De utántöltésre is van lehetőség” – magyarázza Renáta, miközben mutatja az egy nappal korábban a tégelyekbe került illatos gyertyákat, a „kotyvasztó” szobaszegletet.

Azt mondja, most éppen új illat keresésében van, rózsás virágillaton kísérletezik. A szójaviasz égési ideje hosszú – mutat rá. „Egy tízdekás gyertya huszonkét-huszonnégy órát ég. Három-négy óra után azonban ajánlatos kioltani, hogy a kanóc ne forduljon bele a gyertyába, visszavágjuk a kanócot, és újra lehet gyújtani, amint megszilárdul a gyertya” – lát el hasznos tanáccsal.

Persze – jegyzi meg nevetve – alkalomadtán kicsi fia, Ákos is odakérezkedik az ölébe „segíteni”, megnézi, hogyan olvad a viasz, vagy segít a csipesszel megfogni a kanócot.

„A júgen japán szó. Arra a szépségre utal, amit nem látunk, hanem érzünk. Az égő gyertya is egy mély, kellemes érzést ad nekünk, ami jól esik” – utal Renáta a névválasztásra.